Mélyen tisztelt hölgyolvasóim, nem, én nem találkoztam Robbie Williamsel, sőt még csak aláírásom sincs tőle, hiszen ezt találkozás nélkül max. postai úton tudtuk volna intézni, de abban egyezett a véleményünk, hogy a Magyar Posta megbízhatatlan és pontatlan. Ebből az okból kifolyólag nem küldtem neki mintát abból a pörköltből sem, amit tegnap direkt az Ő tiszteletére főztem. Azért azt mondta, hogy csókoltat és majd legközelebb koccolunk, csak most kicsit beszédült annak a csajnak a leheletétől akit az első sorban csókolt meg a koncert alatt. Azt mondta olyan íze volt a szájának mint valami trágyadombnak. Mondjuk Robbie mindig bohókás, mikor be van lőve.
Monthly Archive for July, 2006

Huszadik születésnapom alkalmából kaptam egy ilyen helyes kis fotóstáskát életem párjától, így a gépnek nem kell többet a szimatszatyorban szenvednie, és védve lesz mindenféle külső behatástól. A táskát igényesen kiválasztott anyagok jellemzik, a fő tárolórekesz kis tépőzáras fülecskékkel tovább osztahtó, így egyaránt tárolható benne egy nagy videókamera, vagy egy fényképezőgép és tartozékai (pl.: objektívek, előtétszűrők).
Természetesen a táskához tartozik hordszíj, 2 elválasztó fülecske, és a tetejében ki van képezve egy külön kis rekesz memóriakártyáknak, egyéb apróságoknak. Szóval igazán hasznos és szép ajándékot kaptam piszi Bogyótól, akinek nagyon-nagyon köszönöm! :)
Szeretnék nektek feltenni egy kérdést, nem túl különleges és nincs is mögötte semmi mondanivaló. Ti nem irtóztok attól, ha valaki előttetek / mögöttetek nem teszi zacskóba a maró hatású vegyszereit (hipó, fehérítő, whatever)? Nem mintha attól tartanék, hogy csodálatos személyem ellen indult vegyitámadás részét képeznék a hipót a zsemléim mellé rakó nagyik, de azért ezt mégsem kellene. Meg szaros kézzel kenyeret sütni, és ilyenek…
Most pedig következzenek a “Hírhamisító” kategória jelöltjei:
- EMA nézőpont:
Budapest polgármestere szeretne lenni, miközben Izraelről szól a blogja. Érdekes. - Feminárium:
Az emancipuncik lázadása már az internetet is elérte. Innen minden nő megtudhatja, hogy falvédőt is csak olyantól szabad venni, aki a feminizmus elveit vallja, máskülönben biztos selejtet ad ki a kezei közül az ember. Meg hogy nőként inkább csavarkulcs reklámokat kellene látniuk az iWiWen. - Sztárclub:
Használjunk fel mások által írt cikkeket, írásokat mindenféle tiszteletadás nélkül, nevezzük el blognak és mutogassuk büszkén. Írogassunk triviális hülyeségeket, pont mint a népbutító bulvárlapok. Ez a biztos recept a sikerhez.
Hölgyeim és uraim, következzenek a “Hímselejtek” kategória nomináltjai:
- Bafffy blogja:
Az úriember tökéletesen büszke rá, hogy az általános iskolai oktatás annyit ért neki, mint sündisznónak a cirógatás. Teccik vagy nem teccik, a lánylovat a magyar nyelv kancaként azonosítja, oszt nem tucc vele mit csinálni. - Bardo_ego portál:
Bardo barátunk büszkén hirdeti, hogy Ő bizony eltörölné a matematikaoktatást, mint olyat, hiszen nincs szükség rá. Majd az orvosok, akik a kórházban kezelik szegény kóros hülyeségét, sacc/kb. alapon adják be neki a nyugtatót, hiszen számolni nekik sem kell majd tudni. Persze a hejjesírás sem tartozik a kedvencek közé, de ez már olyan apróság, amire külön kitérni kár. - Fehér Endre blogja:
Mindenki tanárura (nem, nem Havas) szereti hülyeségekkel tömni szerencsétlen diákjai végtelen agytekervényeit, mindemellett az a hír is járja, hogy remek fizikumnak örvend, s ezt kamatoztatja is sok-sok helyen. Mindenesetre összeesküvés elméletek gyártásában jeles lenne a tanár úr, tapsot neki, leülhet.
Ahogy azt már megígértem, jöjjenek a Fotóblog kategória Goldenfos jelöltjei:
- Demszky Gábor fotóblogja:
Fővárosunk atyja erősen promóciós jelleggel használja fotóblogját, kár, hogy mondjuk ezt a képet tuti nem ő csinálta, sőt ez alatt a kategória alatt egyik sem az ő képe. Hát istenem, van ilyen. - Nyusz Gombszemmel:
Végy egy skizoid plüssnyulat, dekoráld ki, hogy lehetőség szerint minél idiótább kinézetet öltsön fel, majd fogd és fotózd a világban, szőjj hozzá történeteket és bolondulj bele teljesen. Nem egyszerű? - Sucy fotóblogja:
Sucy tulajdonképpen úgy fotóblogol, hogy életében talán kétszer látott fényképezőgépet. Végülis bárki felhozhatja a szexológusokat, akik életükben szintén kétszer láttak puncit, először mikor megszülettek, aztán később, mikor valamelyik kapitális barom először és utoljára a közelébe engedte őket.
Még a mai nap folyamán (de már csak estefelé) megismerhetitek a Hímselejtek kategória jelöltjeit is, ne maradjatok le semmiről!
Sajnos tegnap elmaradt a 3. jelöltcsoport ismertetése, de ma pótolni fogok mindent, mert ez azért mégsem állapot. Szóval következzenek a “Fizetett” kategória lehetséges díjazottjai:
- Para-Kovács Imre blogja:
A PKI kódnéven a Magyar Hírlapban publikáló úr írásait még talán el is tudnánk olvasni, ámde internetes naplójához az ember nem talál szavakat. Nevét mint valami regisztrált márkanevet használja, olyan lesz lassan, mint Michael Jackson, akinek neve hallatán lassan nem a History, hanem az ideglelés jut az ember eszébe. Emellett persze a Blogter szerint jómunkásembör és jár neki az iPod, amin valószínűleg a saját nevét hallgatja végtelenítve. - Webisztán:
Már a fejléckép is sugallja (sok-sok robot mindenütt), hogy a drága webisztán minden tekintetben programozott, nem mindenféle célzatosság nélkül írt techblog. Az Index nevét pedig már elég megemlíteni is és azonnal ráébred az ember, hogy a fantörpikus rendszer bizony erősen cenzúrázva lehet. Irányonként csak egy sáv járható. - Zénó blogja:
Gondolom te is emlékszel Zénóra a T-rágya egyik reklámjából, aholis a kedves, mosolygós Marcsika takaros farát esténként igazgató szépfiúként tűnik fel. Csodálatos dolog, hogy ez a fiatalember blogol(t), hiszen legalább +1 hirdetési felülete van a T-akonynak, ahol megjelenhet.
Hamarosan jönnek a “Fotóblog” kategória jelöltjei, legyetek résen!
Az emberek szeretnek maguknak szabályokat alkotni, mert ha nem lennének, akkor nem lenne mit áthágni. Többek között nem lenne semmi élvezet abban, hogy fényes nappal egy irodaház pincelejárójának kissé árnyékos zugában hugyozunk, félve, hogy elkap a rendőr, vagy sört iszunk közterületen. Persze vannak bizonyos szabályok, amik tényleg tudnak hasznosak lenni, pl. itt van a KRESZ, ugye drága olvasóm, amit te sem tartasz be. Mert minek az? Merem állítani a jogosítvánnyal rendelkező emberek 80%-nak tökéletesen idegen 1-2 évnyi autóvezetés után a KRESZ, mint fogalom. Mindent rutinból tesznek, s szarnak bele abba, hogy tulajdonképpen ez a szabály értük is van, nem csak a gyalogosokért és a biciklistákért. Apropó biciklisták.
A biciklizéshez ugye nem szükséges semmiféle jogosítvány, mindössze maga a vas, ugyanakkor a fémvázon ücsörgők sem vonhatják ki magukat az alól, hogy szabályszerűen vegyenek részt a közlekedésben. Gondolok itt arra, hogy a gyalogosok között kacsázó és 40-el száguldozó trendi-montis, naplemente-szemüveges zselézett hajú furkók is kénytelenek lesznek majd egy alapos gyalogos engedetlenségi akció után belátni, hogy a fém nem tesz istenné. Mert arról elég sokat hallani, hogy Critical Mass és kerékpárutat még a WC-hez is, de alapvetően senki nem szól azokról a – a finoman és meglehetősen diszkréten fogalmazva – bunkókról, akik szarnak bele a gyalogosok és autósok testi épségébe, és tepernek, mint valami bedrogozott molylepke.
Az autósok persze itt is viszik a pálmát, köszönhetően a „nagy vas – nagy önbizalom” elvnek, s hát mitagadás egyre több talajparaj kerül ki az utakra a diszkont autósiskolákból. A sebességkorlátozás és az elsőbbségadási szabályok betartása ugye alap dolgok, de még sokszor ezt sem sikerül figyelembe venniük egyeseknek és ilyenkor van a kocc, meg a dirr-durr. S ehelyütt kell szólnom azokról a drága embertársaimról is, akik, ha lóerőt éreznek a seggük alatt, akkor kényszeresen ki akarják taposni még a belét is a szerencsétlen ménesnek, s így születnek a patent kis karambolok, jó sok halálos áldozattal, persze mind-mind vétlen emberek halnak meg, gyerekek maradnak árván, családok csonkulnak meg, mert K. Józsefnek nyomni a kellett a gáz, hiszen nem állapot, hogy nem szabad előzni kanyarban 140-el! Emellett a trendi sofőrök, s itt jönnek képbe a plázacicák, természetesen mobiltelefonálnak is, hiszen az megint csak nem járja, hogy valami fontosról maradjunk le autóvezetés közben. Vagy épp vásároljunk a 13 millió forintos BMW-be egy rohadt autós-kihangosító szettet kb. 5-6 ezer forintért. Nem, azt nem lehet, mert kell a pénz az autó-hifire, mert fontos, hogy a kocsi seggét ne csak a kátyúk, hanem a basszus is dobálja.
S így szép lassan összeáll a kép a modern autózási kultúráról, ahol festett hajú műkörmös picsák feszítenek a terepjárókban, tükörben sminkelnek a kereszteződésben, mobiloznak az autóúton. Aztán ugyanolyan mezei, közönséges hullaként kötnek ki az árok mélyén, mint az a szerencsétlen 40 éves ember, akinek az egyetlen vétke az volt, hogy a családját akarta elvinni a vásárba, csak hát ugye nem gondolta, hogy már az új KRESZ van érvényben, és bárki, bármelyik sávban közlekedhet.
Tegnap megígértem, hogy ma a Goldenfos díj életmód kategóriájának jelöltjeit fogjuk átnézegetni. Ugyanakkor az esélyegyenlőség jegyében azt a döntést hoztam, hogy naponta kettő kategóriát fogok ismertetni, így minden jelöltre lesz időtök szavazni.
- Azonosság-blog:
A homoszexualitással már kénytelenek voltunk megbarátkozni, és a magam részéről a nem csilli-villi homokosokat még tolerálom is. Ebben a blogban azonban olyan gyönyörűséges vanília-homo képek vannak, hogy az ember szívét melegség tölti el. - Muzsika konyhája:
Csodálatos receptek tömkelege fogad itt bennünket, szinte csorog az ember nyála. A salátalé elkészítése után már várom a “Hogyan készítsünk ízletes Knorr zacskóslevest?” című eposzt. A szerző tollából egyébként szívesen olvasnék egy valódi (nem virtuális) receptkönyvet is, amiben leírhatná az oridzsinál vajaskenyér elkészítésének a módját is. - Zitamálna blogja:
Mindenki Zitusa nagyon szereti a puncit, bár ezért én még nem kövezném őt meg. Az azonban már más tészta, hogy szegénynek kevés jut belőle és igyekszik ezt virtuálisan pótolni. Blogja (már ha lehet ezt a diétáskólával higított denevérhugyot annak nevezni) nem szenved hiányt a lében úszó, bugyival dörzsölt, spárgában kefélt női nemiszervekben, ugyanakkor megtalálhatók itt mindenféle félrehajtott farkú, szőke gavallérok is szép számban.
Hamarosan (a kora délutáni órákban) jön egy újabb adag, ezúttal a “Fizetett” kategóriából. Legyetek résen!
Mostantól kezdve minden nap ebben az időpontban (dél körül) postolni fogok egy rövidke kis jellemzést a Goldenfos díj jelöltjeiről, hogy miért is érdemlik meg a jelölést szerintem. Előre szeretnék szólni, hogy pocskondiázó kommenteket (különösen olyanokat, amik az itt felsorolásra kerülő jelölteket szidják) nem kérünk, ez a verseny ugyanis a blogokról szól és nem a bloggerek személyéről.
A mai eresztésben az Áltudományos kategóriát vesézzük ki.
- Doransky:
Ő az, akit mindenki ismer, de csak nagyon-nagyon kevesen vesznek komolyan. Blogter főnök, de szeret az egész magyar blogbili uraként és szelet vető isteneként feltűnni. Az áltudományos szó szinonimája akár doransky is lehetne, aki előszeretettel magyaráz bele dolgokat mások írásaiba, és szül összeesküvés elméleteket kevésszámú olvasójának, akik még nem hagyták el sírva az oldalát. A webhez és az ott uralkodó trendekhez való mérhetetlen hozzáértését pedig méltán igazolja blogja, ami maga a webkettő: csupasz, tartalom nélküli és összehányt talicska lócitrom. - Kelt:
Kelt szeret a marketingről írni és mindeközben valószínűleg erotikus élmények tucatjai szállhatják meg kicsi fejét, mert rendkívül bele van habarodva a számokba. Blogján ezen felül (trendi módon persze) ott figyel ezeregy angol idézet, amikhez ő hozzátesz még legalább 2 sornyi (tök értelmetlen, oda nem illő) kommentárt és kész is a tartalmas blog. Hát persze, content recycling. - Mark:
Csak annyit mondok: magyar digg. Kinyílt a bicska a zsebemben. Markot (avagy Márkot, majd ő megmondja) az különbözteti meg Doransky kollégájától, hogy talán némileg összefüggőbb postokat ír és alapvetően a dizájntól se kell (azonnal) hánynom, bár lehet, hogy ez még változni fog. Ugyanakkor Mark.hu is szeret áltudományos lenni, s ezért simán ott a helye a jelöltek között.
Holnap az Életmód kategória következik, maradjatok gépközelben! :)
Legfrissebb kommentek