Monthly Archive for July, 2006Page 2 of 4

Legyünk kreatívak – 1. rész

Hamarosan itt a karácsony, s szükség lehet arra, hogy gyorsan és egyszerűen meggyújtsuk az ünnepi asztalnál a gyertyát. Csakhogy Murphy gyakran megtréfál minket, s pont ilyenkor fogy ki a gáz az összes öngyújtónkból. Íme egy lehetséges megoldás a problémánkra! :)

Vázoljuk a helyzetet

Szeretem simítani a bőrét, olyan érzés, mintha finom balzsam cirógatná tenyeremet. Imádom érezni, ahogy hozzám simul, ahogy csókol és jól esik hallgatni minden egyes lélegzetvételét. Útra is kelek.

Goldenblog

Nem hiszem, hogy bármi értelme lenne az öklömet rázva sikítani és azt mondani, hogy biztos valamiféle összeesküvés van amögött, hogy nem kerültem be a Goldenblogba. Megvallom őszintén, nem is reméltem, hogy akár csak a gondolat megfordul a fejében a tisztelt zsűrinek, hiszen emlékezzünk a Blogtert először enyhén, majd kicsit komolyabban bíráló írásomra. Érdemes még említést tenni a szintén kizáró tényezőként szereplő iWiW kritikát, mert ez ugyanúgy T-Online vállalkozás, mint a Blogter.

Mellesleg a listával valamiért nem tudok kibékülni. Én érted leszarom azt a tényt, hogy kimaradok a mókából (egyébként se lennék képes naponta háromszor seggnyaló, nemzetbarát postokat írogatni), de akkor legalább olyanok kerültek volna be, akik meg is érdemlik. Shamalt pl. simán elfért volna a Tech részlegben, helyette webkettes faszságok tömkelege pózol ott. Milesnak nem tudom mi köze a megmondós kategóriához, leginkább huncut picsákat rakosgat be, amire egy idomított cirkuszi majom is képes. Mefi szintén nem abba a kategóriába való, ha már annyira muszáj volt berakni, akkor inkább techblog. Ami meg külön felbassza az agyamat, hogy az Index összes “blogja” bekerült, bár mondjuk nem tudom, hogy a Homár az mondjuk mióta blog, de hát Istenem, tudatlan vagyok. A képregény kategória egyike azon keveseknek, ahol szerintem korrekt a felhozatal, bár szoszaiz itt is felejtős kategória, egyszerűen kurvára nem eredeti. Akkor már miért nem a Stefi féle Nyufi került a helyére?

Végül de nem utolsó sorban vessünk egy pillantást a Goldenblog forrására, már ha azt a kutyult ASP szart annak lehet nevezni.

Goldenblog

A kommenteket nem én írtam oda, azok benne vannak az oridzsi kódban, sőt a csodálatos és misztikus 65001-es kódkészlet is. Ez biztos valamiféle titkos CIA kódkészlet, vagy nem is tudom.

SCFT

Kedd óta én is hivatalos tagja vagyok az SCFT-nek (Societas cum fatuis ad Taigetum), ami nem más mint egy blogbaráti kör, akiknek célja a gyengébb egyedek természetes társadalomból való kiválasztódásának és kiesésének elősegítése és meggyorsítása. Nos, a tréfát félretéve: én az SCFT-t egy baráti társaságnak tekintem, akik alapvetően azonos elveket vallanak az interneten a kultúra és szabványosság terjesztése terén.

  • Én személy szerint fontosnak tartom (az SCFT többi tagjával egyetemben), hogy az internet ne legyen egy helyesírási katasztrófa, ne vegyük át amerikából azt a trendet, hogy nem tudunk írni és olvasni, valamint rendesen fogalmazni. Nem azt mondom, hogy mindenkinek két lábon járó helyesírási szótárnak kell lenni, de legalább a blogot írók vessék alá bejegyzéseiket helyesírási ellenőrzésnek és a durvább hibákat szűrjék ki belőlük.
  • Vallom azt is, hogy az amerikamajmoló hype jelenségeknek meg kell szűnniük. Nincs szükség web 2.0-ra, címkefelhőkre, okoskodó blogszakértőkre. Emberek vagyunk, az érzéseinket, gondolatainkat osszuk meg a blogokban és ne a mások által használt technikákról írjunk.

Szóval én azt gondolom, hogy az SCFT tagsággal nem fogok változtatni semmin, ugyanazokat az elveket vallom, mint idáig is, de mint azt gondolom észleltétek, szélsőséges antiszociális viselkedésemből kicsit visszavettem, nem vagyok annyira a radikális megoldások híve, mint régen. A hülyeséget azonban továbbra is irtani kell, és nincs mese! :)

A blogban is történtek apróbb változások. A lap alján külön listán foglalnak helyet az SCFT tagok, kicseréltem (egyik legjobb barátom) Dávid képét, mert kért rá. Emellett darthwalk megkeresett engem emailben, és kicsit ironikus formában rámutatott a respektlista hiányosságaira (ugye az ékezetek, a fránya ékezetek). Ezt is javítottam. S végül, de nem utolsó sorban felkerült a respektlistámra Laze és cSuwwi is, fedezzétek fel a blogjaikat magatoknak! :)

Körlevelesek, szevasztok!

Üdvözletem nektek és kedves családotoknak! Hát a héten ismét jött pár körlevél, egytől egyig érdekes témát boncolgatnak.

  1. Háborodjunk fel a tandíjon, írjuk alá a petíciót és vissza fogják vonni a szar törvényt. Végülis ez Magyarországon sokaknak sikerült, gratulálok.
  2. Akadályozzuk meg az állatok brutális mészárlását, írjuk fel a nevünket egy listára (a többi idióta hulladék mellé) és küldjük tovább egy jó kis spam emailcímre. Aztán várjuk tárt karokkal a befutó Viagra reklámokat.
  3. Küldjünk tovább egy levelet és segítsünk egy rákos kisgyereknek. Az Amerikai Rák Szövetség majd utal a gyereknek 3 centet minden egyes továbbküldött levél után. A kérdés az, hogy honnan tudja meg a Szövetség, hogy hányszor küldték tovább a levelet és milyen Szövetség lenne az, aki levéltovábbküldés után ad pénzt rákellenes harcra? Ugyanmár!

Ezen levelek kapcsán ismét 5 ember került tiltólistára, legközelebb aki ilyet küld, annak átretusált fényképe felkerül a lap legtetejére. Ne akarjátok!

Treat Your Mother Right Mr. T!

Dübörög a ritmus, zakatolnak a csajok a hátsóülésen, ezt lehetetlen kibírni. Mély mondanivaló, kőkemény és stílusos szövegek, tagadhatatlanul ritkaság ebben a műfajban. A nemzetközi popzene egyik legkeményebb jelensége, Mr. T. videóklipje egyszerűen odabasz. Kultvideó ez, kérem szépen úgy is kezelni!

Sztárszerelem

Van itt valami, amit nem értek. Tételezzük fel a feltételezhetetlent, mégpedig, hogy én egy híres személyiség (alias sztár) vagyok. Nem tudom hogy esne, ha egyszer csak betoppanna egy újságíró egy fotóssal az oldalán és arról faggatna, hogy mégis milyen a szerelmi életünk a párommal. Közben kattogna a fényképezőgép, a fotós meg kérné a pózokat (kicsi smaci, szenvedélyes csók, stb…), szerintem csöppet eldurranna az agyam. Mi köze van más embernek a magánéletemhez?

Romantikus dolog ugye sztárnak lenni, de alapvetően nem értem ezt a fajta perverzitást az emberekben, miszerint mások magánélete fontosabb a sajátjuknál. Tipikus példa erre Jolán, a frigid háziasszony, aki agyra-főre veszi a sztármagazinokat, bulvárlapokat és arra élvezkedik. Persze a sajtó csak az egyik oldala ennek az egésznek, ott van még a TV is, aki persze szintén szeret hülyeségeken lovagolni. Itt van például a Találkozások kódnéven futó csodálatos bulvárműsor, aki ellátogat hetente kétszer Rékasi Károlyhoz és családjához, hogy megnézzék az épp aktuális családi cirkuszt. Frantic.

Podcast Nr. 8

Sínek talpfái közt suhanó árnyékok,
Megannyi rezgés mocorog a fejemben,
Miért kellett egy apró szálkával,
Könnyeket piszkálnod a szemembe?
Vajon, miért kellett annyit tűrnöm?
Kérdem én, mi volt az én bűnöm?
Amiért csak simítást kaptam tőled,
S bőröd helyett ölelését a földnek,
Kell éreznem most, és mindörökké,
Testem porrá alakul, lelkem pedig köddé!

Megint egy lassú táncba kezdünk,
S egy pofon is elcsattan néha,
De te ugyanúgy taszítasz a keringő végén,
Mintha minden meg lenne írva.

Most itt ülök a sínek közt és csak
Várom a tompa fényeket balról,
Mikor ideér a negyed nyolcas gyors,
Nem száll le senki majd arról…

Sötét van, s látom a fényét, a szikrát
Amit a csikorgó kerekek hánynak,
Van még 3 másodperc belőlem,
Adj tanácsot kérlek, mit csináljak!
Talán tegyek magamnak szemrehányást,
Avagy tanúsítsak mély bűnbánást,
Amiért annyira szerettelek téged,
De a világ ezért kitaszított végleg?
Könnyeim csapódnak a hideg vasra,
De ezt elmossa a vonat lassan…

Megint egy lassú táncba kezdünk,
S egy pofon is elcsattan néha,
De te ugyanúgy taszítasz a keringő végén,
Mintha minden meg lenne írva.

Most itt ülök a sínek közt és csak
Várom a tompa fényeket balról,
Mikor ideér a negyed nyolcas gyors,
Nem száll le senki majd arról…

 
icon for podpress  Linkin Park - Crawling [5:43m]: Play Now | Play in Popup | Download (3552)

Put that shit into your face!

Oké, minden rendben, a madarak vidáman nevetnek rád, a szemedet kellemesen cirógatja a nyári napfény, s lábadnál ott hever a medence tükörsima vize. A vízforgatóban néha megakad egy gyík, s ilyenkor motorikus daráló hangot hallasz, de ez nem tántorít el attól, hogy keresztrejtvényt fejts és minden sorba azt írd be, “Kurva anyád világ!” tetszőleges számú felkiáltójellel kiegészítve. Nem érdekel már semmi, tudod, hogy hamarosan változni fog a helyzet, s jelenleg nem izgat, hogy jobb lesz avagy rosszabb. Megelégszel a változással, ami mindent magával ragad, kifordít a bőrödből is, s apránként tépkedi majd fel a sebeidet, hogy aztán újra forrjanak és fellélegezhess, újra tanultál valamit. Most lehajtod a fejed a nyugágyra, s élvezed, ahogy a galamb próbálja lefosni a fejed, de nem sikerül neki. Szürreális szabadságszag száll a szellővel, s te csak szarsz bele a világ dolgaiba, mert vagy és jól érzed magad, hogy végre önmagad vagy!

Diktatúra

Zuluka egyik kommentje átszerkesztődött a nagy viharban. Ez vár mindenkire, aki az én blogomban az én barátaimat szapulja. Keep that in mind.