Minden csoda 3 napig tart, és a Blogter körül is kezdenek elsimulni a dolgok. Természetesen ez a dolog egyáltalán nem fontos, hiszen ők a nagy Blogter, ők aztán lophatnak kedvük szerint, a kutyát nem érdekli és nem vonja őket felelősségre senki. Ezért rájöttem, hogy kurvára nincs értelme írni ilyesmikről, meg a buzifelvonulásokról, a gyerekeket verő anyákról és apákról, az elkurvult Tokio Hotel rajongókról, a szarabbnál szarabb dizájnerpalántákról, mert tulajdonképpen az egész csak üres hülyeség, elvesztegetett idő, amit jobb dolgokra is fordíthatnék. Például turkálhatnék az orromban. Vagy valami ilyesmi.
Monthly Archive for November, 2006
Nem tudom mennyire tartjátok morbidnak, hogy a helyi számítástechnikai üzletek sorai közt nem lehet megtalálni 25-ös hengeres kiszerelésű TDK DVD-ket, mindenhol ezeket az olcsó szarokat nyomják, ahol meg mégis van TDK, ott vagy darabra van, vagy 10-es hengerben és rohadt drágán. Pedig ahhoz nem jár se tok, se kutyafüle. Jó, tudom, Artisjus, nyaljátok meg a bal bokámtól 70 centire északra!
Felesleges bárminek is hatalmas ambíciókkal nekirohanni, és azt gondolni, hogy csak azért, mert te úgy képzelted el, az úgy is lesz. Tulajdonképpen a szar bulik 80-90 százaléka azért szar, mert a buli szervezője és a résztvevő eltervezték, hogy ez mennyire jó lesz, meg milyen csudin fogja magát érezni mindenki, aki eljön, és akkor lesz olyan, hogy viccesen oldalbalököm a házigazdát és lefotózom, meg majd jókat kajálunk és eszmecserélünk, meg…. És igen, a végén a buli egy rakás unalmas szar, mert a házigazda vagy lebetegszik vagy előző nap szakít a pasijával és idegbeteg lesz, vagy a résztvevők fele nem jön el, mert fáradt, beteg, lázas, érdektelen és utálja a másik 10 résztvevőből pont azt az egyet, aki nagyon be lett reklámozva, hogy jön. De tulajdonképp nagyon erőltettnek tűnik ez a bulis példa. Vegyünk másikat!
Ha eltervezed, hogy holnap reggel jól nekiállsz és rendet raksz a gépen, akkor tuti, hogy az eskuvo_petike_lefejeli_a_tortat.avi fájlnál el fogsz akadni és mindenféle régi, szar, tulajdonképp érdektelen hülyeségeket fogsz nézni, és a gépen nem lesz rend. Meg a munka. Elképzeled, hogy te most milyen fasza layoutot fogsz összedobni, és erre mikor odakerülsz, hogy kockás füzet elő és vázlatolj, meg ötletelj, akkor egy szar egyenes vonal meghúzásához se fogsz elég kreatív erőt érezni a karodba, és hagyni fogod az egészet a francba. Szóval soha se lelkesedj, lihegj túl dolgokat!
Tökéletesen korrekt, hogy szíveden viseled valaminek a sorsát, de soha ne akard befolyásolni tudatosan a dolgok menetét. Idáig észrevettem, hogy azon a bulin, amire csak úgy elmentem, sokkal jobban éreztem magamat, mint amire hónapokkal előtte készültem és szarrá izgultam magam. Ez kifejezetten igaz volt azokra a bulikra is, amikre a francnak se volt kedve elmenni, mert ott ugye a szar alaphelyzetből csak valami jobbat lehet kihozni.
S hogy mindezt mire fel? Hát mindenki képzelje el magának.
Dagad a botrány Magyarország egyik újdonsült blogszolgáltatója a Blogter körül. Ma ugyanis napvilágra került, hogy a Blogter egyik új szolgáltatásához (a Hírfigyelőhöz) doranskyék fantáziátlanul lopták a logót. A “szerencsés kiválasztott” a Disco nevű Macintoshon futó CD író program volt, aminek a logója szemlátomást szép, viszont ettől még nem köztulajdon.
Doransky és egyik kedves barátja persze próbálta kimagyarázni a dolgot a blogján, de semmi kétség nem férhet hozzá, hogy doranskyék meséje a véletlen kikerült logóvázlatról és az utána kikerült “helyes” logóról egy nevetséges fedősztori. Ezt támasztja alá az is, hogy az újabb logó, amivel előrukkoltak, szintén lopott, méghozzá innen szedték a nagy “ötletet”.
Most mit is mondjak erre? Égtek, mint a discogömb a logóban?
Azért a japánok nem semmi perverz állatok! :D
Mostanában van pár új blog, akiket olvasgatok, kezdem őket megszeretni.
- Az első ilyen blog Milgra blogja, akinek sikerül mindig megnevettetnie. Emellett keni-vágja az ActionScriptet, meg úgy a programozást általában. És ez egy jó pont nálam! :)
- A következő áldozat Myrthill kisasszony blogja, ami csinos kis külsőt kapott k7 jóvoltából. És ha már 2 sornyi kód tőlem van belőle, akkor olvasom is! :D Na de félretéve a viccet, tetszenek a dolgok, amiket ír.
Füstölög a kémény, jó itt nálad élni!
Ahogy már korábban említettem többféle fórumon, az internethasználatot IQ teszthez kellene kötni. Hasonló véleményen vagyok a gyermekvállalással is, ahol szerintem önismereti tesztet kellene kitöltetni a kedves leendő családanyákkal és utána ha az eredmény nem túl rózsás, akkor bizony el kellene járniuk mindenféle személyiségépítő, és lelki dolgokat rendbetevő tréningekre, foglalkozásokra.
Történt ugyanis, hogy alig pár hete Adrival süteményezni mentünk az egyik belvárosi cukrászdába, a Jakóba. Mindez nem is érdekes, sokkal inkább a jelenség a fontos, aminek szem- és fültanúi voltunk az odaúton. A Petőfi Sándor utca mellett ugyanis található egy viszonylag hosszú parkoló, ahol elég sok kocsi szokott állni, mellette pedig egy 2×2 sávos út halad. Egy 2-3 éves kisgyerek nevetve, vidáman szaladgált a parkoló autók előtt, biztonságos távolságban az úttól, közel a járdához. Az anyukája már ekkor idegbeteg módjára kiáltozott, hogy “Gyere ide, de azonnal!” mire a gyerek persze tovább folytatta a bújócskát. Azt be kell látni, hogy a kérdéses parkoló nem a legjobb játszótér, de azért az anyuka sokkoló reakcióját nem lehet felfogni. Fogta ugyanis magát, és ordítozva, önmagából kikelve elkezdett rohanni a gyerek irányába, aki továbbra is nevetve, ámbár már kissé megijedve a saját tulajdon anyjától, beszaladt a parkoló kocsik háta mögé, ami már veszélyesebb zóna, bár még mindig közel sem volt életveszélyben. Erre az anyuka rádobta a táskáját az egyik ott parkoló autó motorházának tetejére, és odaszaladva jól megverte a kisgyereket, akinek a sírását és sikítását még jó pár lépéssel arrébb is lehetett hallani.
De ma is szembesülnöm kellett vele, hogy nem egyedülálló az idegbeteg anyuka esete. Ma ugyanis ültem a 14-esen, ami megállt az első megállójában a Németh László Gimnáziumnál. Egy anyuka a körülbelül 3-4 éves kisgyerekével ült a mellettem levő széksorban, majd a busz megállása után a gyerek nem igazán akart leszállni, anyuka viszont nagyon is ezt akarta. A gyerek először csak mondta, hogy “Nem akarok leszállni”, mire az anyuka baromi nagy sallert akasztott le neki, majd a fülvédős sapkája alá benyúlva, a fülénél fogva ráncigálta le a buszról a gyereket. Természetesen a gyerek itt is sikítozott, sírt, anyuka meg remek gyermeknevelési módszerének dicső fényétől elvakulva, dülledt mellkassal ráncigálta le a gyereket a buszról, majd húzta az iskola kapuja felé.
Nem is az a baj, ha a szülők néha erőteljesebb nevelési módszereket alkalmaznak a gyerekekkel szemben, de a fizikai erőszaknak és a gyerek nyilvános megszégyenítésének soha nem voltam a híve. Gondoljatok csak bele, hogy mennyi és mennyi sebet ejthetnek egy-egy ilyen akcióval a gyerek lelkén, amit aztán majd átörökít a magánéletébe, sőt a saját gyerekének nevelésébe is. Nem azt mondom, hogy ezek a szülők tehetők egyedül felelőssé, hiszen valószínűleg őket is hasonlóan nevelték, de kell egy pont, ahol megállítjuk ezt a folyamatot. Ha valaki értelmes, megbízható ember elmagyarázná a várandós anyukáknak, hogy a gyerek nem automata mosógép, amit beállítanak és úgy működik, ahogy kell, azzal szerintem sokat segítenének rajtuk. Sőt, közvetve ugyan, de nagyban hozzájárulnának ahhoz, hogy a jövő generációja ne legyen olyan eltorzult, mint amilyen a kilátások szerint lesz. Hiszen pár év múlva ezek a gyerekek felnőnek, s hamarosan gyerekük lesz, akit valószínűleg hasonló elvek alapján fognak nevelni.
Ha gondolkodom, akkor magamat mérgezem. Ha cselekszem, akkor mindenkit. Szép napunk volt ma egyébként, a csípős hideg ellenére is szerethető idővel, gyönyörű naplementével és bárányfelhőkkel. Szerelmes vagyok.
Hülye vagyok egyébként, mert most az orvosi diagnózis szerint keserédes hangulatban kellene itthon ülnöm, erre egész jól érzem magam.
Van nekem egy kedves szomszédom, akinek a legkedvesebb elfoglaltsága, hogy folyamatosan kinn lógnak a konyhaablakban. Nem úgy kell érteni, hogy naponta 10-15 percet, hanem ahogy mondtam. Folyamatosan. És én nem értem, hogy ez miért jó neki.
A nap hevesen sütötte a lakótelep betonját, az égen 25 kΩ-os ellenállások kergették egymást, és Leon békésen verekedett a házmesterrel, aki erre a szép napra virradóra elzárta a fűtést a lakásában. Végülis miért ne tette volna, mikor augusztus volt. Szóval a forró augusztusi hóesésben Leon kifejezetten nyugodt fejjel szorította el idősebb Lókonyai Elek házmester fejét egy kombináltfogóval, miközben a “Megdöglesz te pöttömpöcsű piripalkó!” rövid egysorost skandálta.
Nem is tudni honnan és mikor, és leginkább milyen eredő sebességgel, de a helyszínen termett Kovács alezredes tengerimalaca, majd lenyelve Leon akciós GSM készülékét eliszkolt a tér irányába, ahová Leon lelkesen követte, lába közé szorítva az azóta már nyakától elvált Lókonyai fejét, illetve bankszámlaszámát és egyéb más személyes iratait, mint például a tegnapi feladatlan lottószelvényét és kárpótlási jegyét. Pedig Leon szerette a tengerimalacokat, mustárral vagy áfonyaszósszal.
Mindezen jelenségeken merengve a Nap egyszerűen nem sütött többet, ugyanakkor a hó is elállt, így hamar 40 fokos hőség lett. Azon okból kifolyólag, hogy a tengerimalac nem viselt nylon biciklis kamáslit, rendkívül gyorsan szublimálódott és Leonnak szomorúan kellett hazamennie fagyos, 30 fokos lakásába, ráadásul kaja nélkül, hiszen a malac eltűnt, szőrén és szálán.
Legfrissebb kommentek