Adó 1%

Vicces, hogy az összes jólelkű, támogató szervezet ilyentájt kezdi el látványosan művelni a tevékenységét. Különösen az tetszik, ahogy megtalálják az embert a mindenféle faszságaikkal, a különböző promóciós leveleikkel. Nincs jövedelmem, és ebből kifolyólag adót sem kell fizetnem, de ha egyszer lesz mit felajánlanom, akkor biztos olyan helyre fogom adni, ahol valóban látható munka folyik. Egyháznak tuti nem fogom adni, mert nem kívánok hozzájárulni senki dőzsöléséhez. A templomfelújításokra évente sokmilliós állami támogatást utalnak ki nekik, Audit meg vegyen a saját összekoldult pénzéből mindenki. Ezzel nem akarok minősíteni egyetlen egyházat, illetve az őket támogató alapítványokat sem.
Iskolai alapítványnak sem fogok utalni. Mert abból az elmúlt tizenvalahány évben megjöttem. Nagy ígérgetések orrba-szájba, hogy ezt csinálják meg azt csinálják, aztán röhejes módon a saját szalagavatómra belépőt kellett vennem, meg fizetni a kaját, mert a nagy jólétben erre már nem futotta az iskolának. Remek. Ráadásul az érdemi fejlesztések, amik valóban viszik a pénzt mind-mind a dolgozói oldalon történnek, és a diákok egyszerűen semmit nem látnak abból a pár ezresből, amit adó 1% jogcímen odautalnak a szülők.
Az alapítványokkal is óvatosan kell bánni. Tapasztalat, hogy attól még, hogy szerencsétlen, csövekkel teli kislányokról készült fotókkal promóznak valamit, nem feltétlenül oda megy a pénz. Nem akarok példáulozni, lehet keresgélni nyugodtan a neten cikkeket, bizony elég sok alapítvány vezetője lépett már le nyaralni az alapítványi pénzekkel.

3 Responses to “Adó 1%”


  1. 1 mefi

    Alapítványokkal kevés a jó tapasztalat. A legtöbbje a fele pénzt lenyúlja. A legjobb segítség az, ha te magad adod az illetkésnek a segítséget. Bár sokszor ez sem a legjobb megoldás (lásd: az összekoldult pénzt alkoholra költő hajléktalan)

  2. 2 milanthis

    Én évek óta olyan alapítványnak adom, akiről tudom hogy tényleg tesznek valamit. ilyen a Rex kutyamenhely, a koraszülött gyerekeknek szóló alapítvány (én is az voltam) vagy pl tavaly a Madárkórháznak adtam. Idén még nem tudom, majd körbenézek.

  3. 3 Shamalt

    Kutyaotthon, feltetlenul.

Leave a Reply