A réten már vidáman nyíltak a penészvirágok, amikor Kálmán, az extrudált kukoricapelyhen felnőtt taxisofőr végigsimította harmatos kezével azt az irdatlan méretű bőrzacskót, amit egyesek a hasnak mertek nevezni. Kálmánnak egyébként nem ez volt a kedvenc mozdulata, sokkal jobban kedvelte azt, mikor a wunderbaumtól bűzlő taxijának tetőkárpitját zsírozhatta össze izzadós tenyerével, ilyenkor hárompúpos nyakán erotikusan megdagadtak az erek, a nyakában lógó olcsó bizsu dollárjelre vetülő fény pedig gyönyörűen visszatükröződött és aranyos fénybe borította sörhasát. Utasait többnyire olcsó viccekkel, majd az út végén igen magas viteldíjjal szórakoztatta. Így nem kifejezetten voltak törzsutasai, kivéve a saját kutyáját, akinek három napja oszladozó maradványait rendszeresen szállította a tetőcsomagtartóján. Állítólag mindezt azért csinálta, mert a hangok egyik éjszaka Kálmánunknak megsúgták, hogy ez volt Oszkár utolsó kívánsága, hogy szállhasson a széllel.
Hát most megadatott neki, Oszkár csak úgy repült, millió részecskéjét a szörnyülködő és öklendező gyalogosok és zebrán átkelők vitték haza, hogy aztán otthon halálravált családjuknak mesélhessék a bizarr históriát. Miközben Oszkár végakaratát teljesítette, Kálmán azon morfondírozott, hogy ha az eredetileg ezüstszürke kocsiját befestené zöldre, és répákat rajzoltatna rá a közeli szervízben, akkor az mekkora profitnövekedést jelentene neki az elkövetkezendő pénzügyi negyedévben. Kálmán csakhamar rájött, hogy az ő tudása kevés ennek kiszámításához, az Ő igazi szakterülete inkább a 110-es csöcsű szőke, könnyű lányok és az MTK környékén terült el, ezek voltak azok a témák, amikben otthonosan mozgott. Az Astoria sarkán beszálló idős nénit is közel 20 percig boldogította azzal a teóriájával, hogy minden nőnek legalább 110-es tőgyekkel kellene rendelkeznie, hogyha a globális felmelegedés miatt Budapest helyén sivatag lenne, akkor legyen a túléléshez elengedhetetlen zsírtartaléka. Özvegy Rátótiné Varga Borbála (alias Terike) pedig az állán pörsenő szőrszálakat vakargatva próbálkozott összefüggést találni Kálmán valószínűleg igen gyér szexuális élete és ennél még ocsmányabb vezetési stílusa között, ám mikor az Erzsébet hídon sikeresen lefejelte az első ülés fejtámláját, inkább fejvesztve menekült. Kálmánunkban pedig összetört valami, mégpedig a mellkasába beleállt Matyi és a hegedűs CD, majd ezután nem sokkal, elborult elmével és padlógázzal kezdte üldözni az úttest közepén műlábbal futkározó Terike nénit.
Régebben nagyon kedveltem a Napló műsorát, csomó olyan riportot lehetett ott látni, ami megindító, érdekes és tényfeltáró volt. Aztán a műsor színvonala szépen, lassan elkezdett egy mélyrepülést, és talán az utóbbi időben a stáb markáns arcainak távozásával (Sváby András, M. Kiss Csaba) csak súlyosbodott a helyzet.
A címben szereplő úr pedig nem más, mint a Napló egy új riporter reménysége, akinek a stílusa finoman szólva is bicskanyitogató, az általa boncolgatott témák pedig nélkülöznek mindenféle objektivitást. Tipikus példa erre a tegnapi autós riport, mikor Gergely barátunk mindenkinek beszólt, szándékosan provokálta az autósokat, akik egyébként is pattanásig feszült idegekkel ülnek minden reggel a dugóban. Azon csodálkoztam, hogy a riport végére nem verték bucira a fejét, bár nem is tudom, hogy az jót tett volna neki, avagy csak tovább rontotta volna az agresszív beidegződéseket az agyában?
Én azt gondolom, hogy a tényfeltáró újságírásnak elég széles eszköztára van, és ebbe beletartozik egy adott szituáció mesterséges előteremtése vagyis kiprovokálása is. Azonban mindent csak mértékkel szabad művelni, így többek között ezt is. Az ugyanis, hogy a tisztelt riporter úr flegmán, sőt agresszívan viszonyul egy témához csak a témában érintettek hasonló viselkedését váltja ki, még akkor is, ha azok valójában nem akartak úgy viselkedni. A kép, amit a tévénéző lát, tehát torzul és nem lesz valós. Kérdés, hogy erre van-e igény inkább, vagy az objektív, tényfeltáró újságírásra…
Kinézek az ablakon, az utcát narancssárga csíkok lepik el, a fű is kezd zöldellni, jön a tavasz. A gyönyörű, napsütötte reggeleket imádom, még akkor is, ha forgolódós éjszaka előzte meg őket. Egy galamb is itt posztol a villanypóznán, a madarak is csiripelnek, szeretem ezt az életet!
Rögtön az elején leszögezném, hogy a World of Warcraft jó játék. De csak egy játék és nem több. Mégis számtalan köcsög van, akinek az egész napja a WoW körül forog. Éjjel és nappal, télen és nyáron csak meresztik a zsíros seggüket a gép előtt és miközben zsírosodik már az agyuk is a beinputolt Chiotól és Laystől, elfelejtik, hogy az élet nem ekvivalens a WoW-val.
Játészenvedély. A nap 24 órájában karaktert tuningolni, guild warokat vívni és ocsmány testet növeszteni, zombiként bejárni az iskolába, ezt adják az MMORPG-k a mai gyerekeknek. Én is játszok egy ilyen játékkal, de valamiért nem tudok napi 1-2 óránál (maximum) többet eltölteni vele, mert nincs rá igényem. Inkább fejtek rejtvényt, dumálok a szüleimmel, nézek TV-t vagy épp sétálok és fotózok mindenfelé, vagy épp megyek sörözni a haverokkal vagy csak simán beszélgetek velük. Annyi lehetőség adott és még csak ki se használják őket a fiatalok, hanem majd 25-30 éves korukban döbbennek rá, hogy a kurva számítógép és a még nagyobb ribanc internet tönkrevágta az életüket. Kockák lettek.
Kockaság, kockulás és kockák. Ezek olyan fogalmak, amiket a számítógépüktől már-már betegesen függő embereket jellemzik. Szerencsére nekem már talán 2-3 éve sikerült levetkőznőm a gépfüggőségemet, és amellett, hogy szórakoztatónak találom, inkább tölt be az életemben funkcionális szerepet, mintsem a hasztalan, függőséget és elbutulást előidéző masina szerepét. Meg kell tanulni örülni az élet ezer örömének, hogy kinn süt a nap, hogy van egy lyuk a seggeden, amit megvakarhatsz és vidáman tekinthetsz a világba, új reményekkel. Fiatalok vagytok baszki, ne akarjatok már a gépeknek behódolni. Menjetek a szabadba!
Talán egy hónapja (nem tudok pontos időpontot mondani) azt műveli nálam a Youtube, hogy baromi lassan tölti be a videókat. Még azokat is, amik be vannak gyorsítótárazva. Kérdésem, hogy MIÉRT?
Ma van nőnap, így szeretnék nagyon-nagyon sok boldogságot kívánni minden e föld kerekén élő nőnek, köztük édesanyámnak, nővéremnek, Adriennek, és “anyósomnak”, na meg persze hölgy barátaimnak és ismerőseimnek. Nélkületek ez a világ nem lenne ilyen mosolygós és kerek! :)
Szerintem minden, a maga életétől tökéletesen megfeküdt tinédzsernek volt már gothic korszaka, mikor a sátánizmusnak nevezett kommersz önsajnálatban fetrengve képzelhette azt magáról, hogy Ő most maga az antikrisztus és majd ha csúnyán felvágja az ereit, akkor mennyire rossz lesz a világnak. Aztán rájön az ember, hogy nem lesz rossz, sírnak majd ketten és aztán ők is elfelejtenek. Ezért nem érdemes ereket vagdosni lányok, meg szomorúan, emósan nézelődni bele a kamerába!
Azért az én sötét korszakomból is maradt jó kis zenei emlék. A Paradise Lost. Régen napi szinten hallgattam őket, ma meg úgy vagyok vele, hogy ha 4-5 hónapig nem hallgatom, akkor utána 1 este jól tud esni a kedvenc számokkal, de utána megint 4-5 hónapig semmi. Lezártam azt a korszakomat, és készen van. Megyek is Tokio Hotelt hallgatni inkább! ;)
A hétvégén ott aludtam nővéreméknél, és nagyon jó volt. Együtt kajáltunk, beszélgettem tesókámmal egy baromi nagyot, és nagyon-nagyon jól esett. Kikapcsolódtam, sikerült az étvágyamat a régi szintet idézőre visszaállítani, és ezzel elérni, hogy most már ne legyek folyamatosan rosszul. Az alvás is egész jól ment, éjféltől nyolcig durmoltam (kétszer voltam fenn, kb. 5-10 percet), ami nem annyira rossz már annak fényében, hogy a hét elején kb. 3 órát aludtam 30 perces megszakításokkal.
Legfrissebb kommentek