Monthly Archive for May, 2007

Hétvégem

Megvallom őszintén, hogy nem a hatalmas tanulási kényszer, mint inkább a lustaságom volt, ami hátráltatott abban, hogy a hétvégi élményeimet megosszam veletek. Történt ugyanis, hogy az utóbbi idők legfantasztikusabb hétvégéjét éltem át, és ezt meg kell osztanom veletek is.

Pénteken leutaztam pici páromhoz Szegedre és gyakorlatilag végigromantikáztuk az egész pénteki napot. Megnéztük az A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső című filmet, amin orbitális mennyiségűt röhögtünk, meg kényeztetve volt a hasam is, ugyanis Pankám főzött fincsi túrós tésztacsodát, amitől olyan jól belaktam, hogy mozdulni alig bírtam. A kaput az tette be, amikor elkészült a fahéjas-vaníliás-mazsolás pudingcsoda. Na az mennyei volt! :)

Még pénteken este elmentünk sétálni egyet, meg a McDonald’s-ba kajálni. BigTasty menüt soha ne egyetek, mert nem jó. Én mondom nektek! Viszont az esti Tisza menti sétát nem lehetett kihagyni, meg a Dóm teret és a Kárászt sem. Az este úgy volt jó, ahogy volt, ezen semmit nem kellett csiszolni.

Aztán eljött a szombat és a kerti party napja. Azt kell, hogy mondjam, a szervezés nagyon profi volt, a társaság tényleg nagyon jól elvolt és egy fergeteges bulit sikerült csapni. A zenék is jók voltak és változatosak, és olyat táncoltunk Pankámmal, hogy azt reméltem soha nem lesz vége a zenének! :) (Július 6-án ismétlünk, de akkor már nem kispályázunk :D) Aztán adrenalin növelés gyanánt sikerült kicsit kergetőznünk a rendőrökkel, meg rájöttünk az ősigazságra is, Zuzi jóvoltából: “Anyád is csöndbe volt, mégis megbaszták!” :D

Végezetül pedig itt egy kép az est emlékére, bár kicsit sötét és kicsit mosott, de a miénk! :)

Panka és Andris

Egy kis adag mosoly

Felhőkből köt most meleg sálat az ég,
És azzal cirógatja vállad, ha netán még,
Kétség suttogna benned pajkos szavakat,
Melyek hamis lánggal füstöt formálnak.

Nevedet suttogja most a langyos nyári szél,
S finoman hűsíti nyomát, hogy elmentél,
Ellopná tőlem illatod, s csókod apró helyét,
Ha nem kötözné meg a Napfény Úr két kezét.

De így már védve vagy mindentől mi csalfa,
S már soha nem leszel egyedül, s elhagyva,
Mert mindig itt lesz körülötted ezer szép sugár,
Nevető természet, szerelem, s az örökkévalóság talán.

Kosbor

Gyerekek, szinte sírok a röhögéstől. Galla Miklóst megszégyenítő higgadtsággal és visszafogottsággal megfogalmazó humordiktátorunk írásai már annyira szarok, hogy jók. De komolyan. Ilyet beszólni:

Pénteken sor került a mozgóképszínház meglátogatására. Kedvesem sajnálatos módon késett egy kicsit, de még ez sem tántorított el minket attól, hogy pattogatott tengerit, valamint üdítőitalt vásároljunk.

Hát az első dolog, mitől elindult nálam a biológiai folyamat, az a mozgóképszínház volt. Hát ez kb. olyan beszólás volt, mintha egy nő a szeretkezés hevében azt mondaná: “Kérlek inzertáld belém behatóbban a péniszedet!” Valljuk be, ez valamiért annyira nem természetes. Aztán eljött az a pont is, ahol már nem volt mit tenni és kifakadtam, na az a pattogatott tengeri. Ilyen mosolyfakasztó módon keverni a népies elnevezést a popkultúra ezen csodálatos termékének nevével, fantasztikus.

Mindennapi közlekedésünket – 1. rész

Talán a világ egy távoli pontján létezik egy ország, ahol az emberek képesek kulturáltan közreműködni a közlekedésben. A biciklisták ismerik a szabályokat, a gyalogosok velük és az autósokkal együttműködve nem hajtanak végre kamikaze akciókat és ráadásul az autósok is képesek belátni, hogy a nagy vas nem feltétlenül ekvivalens a mindenhatósággal.

Régebben írtam már a KRESZ tudás hiányával kapcsolatban, a véleményem ebben a témában azóta sem változott pozitív irányba. Sőt, még inkább azt gondolom, hogy szerintem szigorítani kellene KRESZ szabályain, keményen ellenőrizni a kocsiban mobilozókat, öv nélkül utazókat és a szabályszegőket olyan büntetési tételekkel sújtani, amik kellően elrettentőek lehetnek.

A napokban ugyanis volt szerencsém olyan autóst megfigyelni, aki a miközben Toyota Avensisét navigálta az úton, vígan lapozgatott valami papírhalmazt a kormánynak támasztva és telefonált. És ezt nem egy mellékutcában, vagy parkolóban tette, hanem Kecskemét egyik legforgalmasabb főútvonalán. Persze ha egy gyalogos kiugrik elé, akkor sanszos lett volna a gyors és érdemi reakció, valószínűleg embertársam már rég halott lenne, a pufi arcú menedzserkollega pedig vígan kipengetné az óvadékot és 2 év felfüggesztettel megúszná, mert megbánta tettét.

Mi lenne a megoldás a helyzetre? A sok traffipaxolás, meg tilosban parkolás ellenőrzése helyett talán a rendőrség koncentrálhatna arra is, hogy kamerákkal figyelje az autósokat. Aki nincs bekötve, telefonál, az anyósülésen matat vagy épp ordenáré hangerőn bömbölteti a zenét, az kaphatná a csekket. De nem ötvenezerről, hanem minimum egy középkategóriás gépjármű vételárának tíz százalékáról. Igen, kedves barátaim, az körülbelül 200-300 ezer forint. Sokalljátok? Hát ezt nem kellene mindenkinek fizetni, csak azoknak akik szabálytalankodnak.

Persze lehet jönni azzal, hogy szőrös szívű vagyok. Mert persze ez biztosan így is van. De valljuk be őszintén a kocsiban általában nem azok mobiloznak, akiknek nem telik egy olcsó kihangosító szettre. Ma már egész pofás példányokat lehet kapni, akár Bluetooth kivitelben is, potom pénzekért. Akkor miért nem vesznek ilyet? Mert akkor esetleg elveszne a mobilozás státusszimbólum értéke? Nem láthatná minden gyalogos, hogy gyémántveretes, full-króm Nokiájuk van?

Az öv ugyanez a kategória. Be kell kapcsolni és kész. Most lehet, hogy ciki, meg nem lehet frankón feszíteni kifelé a tuning VW-ből, de hát ha ez kell a biztonsághoz, akkor használjuk már. Főleg, hogy alapáron benne van minden kocsiban. Zenét meg lehet úgy is hallgatni, hogy közben hallod, ha jön a mentő. Vagy legalább figyeljél bele a tükörbe is néha! Mert az elmúlt héten is tapasztaltam, hogy szerencsétlen mentős már rátenyerelt a kürtre, meg a Himnuszt is eljátszotta a szirénán, de a sötétített üveges Suzuki csak nem akart lehúzódni. Gondolom még Ő lenne felháborodva, ha valamely kedves ismerősen feküdne a mentőben.

Egy szó, mint száz, változtatások kellenek és ezeknek drasztikusnak kell lenni. Érdemes megfigyelni például azt a törvénytervezetet, amit Lengyelországban most terjesztettek a parlament elé. Vagyis , akinek a véralkohol szintje 0,5 ezrelék felett van, annak elkobozzák a kocsiját. Drasztikus? Elrettentő? Hát pont ez a cél, kedves olvasóm, hogy ne igyál, mikor vezetsz; ne mobilozz, mikor vezetsz és ne akard az asszonyt megdugni, mikor vezetsz!

Podcast Nr. 17 – Without You…

… I’m nothing.

 
icon for podpress  Placebo - Without You I'm Nothing [4:14m]: Play Now | Play in Popup | Download (5729)

Rendszámok

Érdemes megnézni az Index cikkét a rendszeresen tilosban parkoló Garamvölgyiről. Miután kinevettük magunkat a szövegen, szenteljünk egy csöppet nagyobb figyelmet a vizuális segédeszközöknek.

Mi a közös az első két képben? Nemcsak az, hogy egy helyen készültek, és Garamvölgyi kocsija rajtuk van, hanem az is, hogy az autók rendszámát kihomályosították. Na most érdemes megnézni a harmadik, manipulált képet. Hölgyeim, drága uraim: lehet menni megnézni a KDC-420 rendszámú autót, csak ígérjétek meg, hogy nem karistoljátok össze! ((-:

Balázs

Sínre tett gondolatok

Imádom azokat a pillanatokat, mikor nehezen jönnek a szavak, mikor csak egy szuszogásra futja, és mikor a hangját hallva ezer és ezer idegvégződésed lép működésbe. Hajszálaim követelik vissza a kezet, ami még 2 órával ezelőtt soraikat tette rendezetlenné. A szám már fáj, hiányoznak neki az életet jelentő csókok, a halk sóhajok, az őrjítő harapások.

Nem kell most a csend, érintések, zajok, elhaló nyögések, halk sikolyok, nevetések, mosolyogtató félmondatok, szerelmi vallomások kellenek most a fülemnek. 20 perc vagy 1 nap, 1 hét vagy egy hónap, mindegy, de ez így kín. 1 hét, és ismét együtt. Ez a vigaszom. Meg azok az emlékek, amik itt maradnak nekem és el nem veheti őket senki. Szeretlek pici Pankám!

Áj níd a Hiro

Nagyon szívesen lespanolnék egy olyan sráccal, aki Hirohoz hasonlóan meg tudja állítani az időt. Jönne velem mindenhová, és amikor éppen baromi jól érzem magamat, akkor megkérném, hogy stoppolja le nekem az időt. Ma például igen nagy hasznát vettem volna Hironak, hiszen az életben nem kellett volna hazaengednem az én kicsi kincsemet, hanem nyugodtan maradhattunk volna abban a kellemes, semmihez sem hasonlítható állapotban, ahogy a délutánunk telt.

Most itthon ülök, de szerencsére nem rúgtam be az 1 szem konyakosmeggytől! :P Viszont valamitől teljesen megrészegültem, és soha nem akarok kijózanodni. Pankoholista lettem, nem tehetek róla! :)

Esélytelenség

Tegnap felszállt a buszra egy vak bácsi, hangosan kiabálta, hogy Vak vagyok, segítsenek. Természetesen eltelt vagy 1 perc, mire egy 16 körüli kis nyafka átadta a helyét neki. Vele (mármint a vak bácsival) már sokadszorra találkozom a városban, és egyszer segítettem neki leszállni a buszról, máskor pedig átadtam neki a helyemet.

Miközben ezek a dolgok megtörténtek, elgondolkodtam rajta, hogy ha velem történne olyan szörnyűség, hogy valamilyen okból megvakulnék, vajon ki segítene nekem? Milyen nehézségekkel kellene szembenéznem?

Rögtön ott van a dolgok hozzáférhetősége. Az emberek csak az átlagnak építik az épületeiket, és bár a törvény előírja, hogy akadálymentesíteni kell a hivatalos helyeket, postákat, kórházakat és más közintézményeket, de egy igen jelentős mennyiségű helyre a mai napig körülményesen lehet csak bejutni. Nem emlékszem már melyik ismerősömmel beszéltük, hogy náluk az akadálymentesített feljáró a Postán az épület legeldugottabb szegletében van, így ha mondjuk egy tolószékes szeretne bejutni, először meg kell kérnie valakit a főbejáratnál, hogy jelezze a benti dolgozóknak a bejutási szándékát, majd el kell gurulnia a hátsó bejáratig, ahol majd a postamester kegyeskedik beengedni és előre kísérni az ügyféltérbe. Itt majd szépen odagurulhat a pulthoz, ami természetesen úgy van kialakítva, hogy lehetőség szerint egy kisebb növésű ember vagy egy tolószékes ne érje fel, és előadhatja az igényeit.

És ez a fajta körülményesség és meghurcoltatás szerintem nem csak az én szememben tűnik undorítónak. Ugyanis a helyzet sok helyen még ennél is durvább. Ráadásul olyan helyeken, ahol az ember azt gondolná, hogy minden rendben van. Ugyanis EU-s pályázatokon (alacsony önerő, sok-sok támogatás a közös kasszából) összenyert pénzekből csomó helyre vettek mozgássérült rámpákat, motoros lifteket és átemelőket csak épp szakképzett alkalmazott nincs sehol, a gépek nincsenek karbantartva, és ha a rászoruló ember merészel olyat tenni, hogy el akar látogatni ezekbe az intézményekbe, akkor dekkolhat szégyen szemre a bejáratnál 10-20 percet, mire valaki egyáltalán odatolja a seggét és megkérdezi, hogy mit is szeretne.

A megoldás? Tolószékbe ültetett ellenőrök (akár valóban mozgássérültek is) és baromi magas büntetési tételek. Meghatározni egy időlimitet, amin belül intézkedésnek kell történnie a mozgássérült bejutásának és kiszolgálásának érdekében. Hasonló intézkedéseket kellene tenni a másik hátrányos helyzetű csoport, a vakok érdekében. A pultoknál legyen vakírással is feltüntetve, hogy ott mit is lehet intézni, hogy merre van a mosdó, merre van a vészkijárat. Ezek mind-mind megnövelik az elesettek biztonságérzetét, és végre nem éreznék magukat huszadrendű valakinek, csak azért mert pár ember lusta még a kisujját is megmozdítani, ha nem magáról van szó.

Sometimes I feel like a prophet

Amikor ma hajnalban lefeküdtem aludni, valahogy nem gondoltam volna, hogy a napsütés fog ébreszteni. Pedig így történt, a madarak csiripeltek, s a sötétítő függönyön átsejlő aranysárgás fényből lehetett sejteni, hogy a tegnap esti viharos bohóckodásnak mára nyoma sincs.

Szerencsére a tegnap esti kínzó fejfájásomnak is búcsút inthettem, és valamilyen szinten ilyenkor térül meg az, hogy nem szedek fájdalomcsillapítókat. Ugyanis régebben is voltak hasonlóan durva fejfájásaim, amikre aztán szedtem a változatosabbnál változatosabb gyógyszereket, amik aztán 1 órán belül csillapították a fájdalmat, ám másnap felkelve ismét előjött a fájdalom és ráadásul sokkal sűrűbben, mint az elmúlt 2-3 évben, amikor tulajdonképpen igyekszem nullára redukálni a gyógyszerbevitelemet.

Bár az is lehet, hogy a holnapi találkozás izgalma és az ezzel párhuzamosan termelődő boldogsághormonok okolhatók a hirtelen kedélyállapot változásért, a fene se tudja, csak azt tudom, hogy már csak egy nap és jön az én édesem, és ismét együtt tudunk lenni egy kicsit!

A mai napi program pedig piacos nagybevásárlás, aztán ruha soppingolás, délután némi önkarbantartás és végül egész napos pihenés, mert megérdemlem.

 
icon for podpress  Placebo - Pure Morning [3:59m]: Play Now | Play in Popup | Download (11391)