
Hát például ne vágjunk ilyen fejet. Mert ettől még én is felsírtam! :D
suexID blog – Tokio Hotel fan vagyok…

Hát például ne vágjunk ilyen fejet. Mert ettől még én is felsírtam! :D
Jay Gordon – Slept So Long. Mai podcast adásunkban egy olyan számot hallgathattok meg, ami szépen lecsúszik a torkotokon, apró ereiteken kerül beeszi magát a szívetekbe és átveszi az uralmat a testetek felett. Teli féligazságokkal, felemás gyűlölet és szerelem váltakozással. Féligazság, mert rám most csak az egyik igaz.
I’ve killed a million pretty souls
But I couldn’t kill you
I’ve slept so long without you
vagy épp ez:
Touching you makes me feel alive
Lassan már hagyomány lesz ezen a blogon, hogy időről időre közzéteszem azokat a keresőkifejezéseket, amikkel Ti, kedves látogatóim ide tévedtek. Röhögjünk hát ismét egy jót, ezúttal az október óta összejött baromságokon:
Természetesen ez csak egy erős kivonata annak a több ezer kifejezésnek, amivel hozzám érkeznek. Azért a viccet félretéve, tényleg durva látni, hogy az emberek 5-16 éves lányok vaginájára keresgélnek, meg a mindenféle lovas pornóra, és ehhez hasonlókra. Emellett azért örülök, hogy sokan keresnek természetfotókat, illetve technikai jellegű dolgokat is nálam.
Ha még nem lenne elég a fájdalomból, akkor tekintsd meg a sorozat második illetve első epizódját is!
Segítség, elvágtam az ujjam! Azonnal adjon mindenki vért!
Kezd már nagyon elegem lenni, hogy iWiWen folyamatosan kapom ezeket a véradós üzeneteket. Fogjátok már fel emberek, hogy a Magyar Vöröskereszt évente több helyszínen, több száz alkalommal szervez véradást, és ennek megfelelően olyan vértartalékokat halmoztak fel, amik egy esetleges háborús helyzetben is elegendő lenne. Ha nekem nem hisztek, akkor legyetek olyan kedvesek és olvassátok el az Országos Vérellátó Szolgálat sajtóközleményét a témában és legközelebb a hülye hoaxok terjesztése helyett inkább csináljatok valami hasznosat! Köszönöm mindenki nevében!
szerk.: http://www.ovsz.hu/hu/verkeszlet/ – ezt nézegessétek naponta 5x, hogy biztos ne maradjatok le semmiről!
Nagyon beteg David Copperfield paródia! :D
Ma délután olyan csodálatos idő volt, száz ágra sütött a nap, és közben sűrűn szitált az apró szemű eső. Olyan jó volt ebben a függönyben sétálni és csak nézni a sok hülye embert, arcukon a beléjük épített félelemmel, hogy ha 1 csepp eső is esik, akkor már menni kell a tető alá, mert elolvadnak! :)
Szerencsére reggel sikerült beszélgetnem kicsimmel, bár mostanra már nagyon-nagyon hiányzik, remélem sikeresen hazaér rajzról, mert kezdek megőrülni. Közben szól itt nekem a Linkin Park, Leave Out All The Rest. Hallgassátok ti is!
Elmenekülve a világ rohanásából és zajából, a hétvégét ismét lenn töltöttem Szegeden. A múltkori sétálgatás most az időjárás viszontagságai miatt elmaradt, de Pankámmal remekül feltaláltuk magunkat otthon is. Ettünk finom szezámos csirkét, majd este leküldtünk 1-1 tzazikis pizzát is, ami nem is csoda, hiszen több mint 1 órát kellett böjtölnünk, mire kihozta a futár! :) A vihar eléggé durva volt este, de nagyon jól esett az ablakban állva hallgatni az eső zuhogását, érezni a szobába beáramló friss eső illatot, s átkarolva percekig csókolózni. Aztán miután kicsit elcsendesedett, elindultunk Ariékkal bulizni, ami a múltkorihoz hasonlóan a Bajorban kezdődött, aztán mentünk a SZOTE klubba. Itt megittunk 1 pohárka Tokajit, miközben hallgattuk az IQ facsaró zenéket és a helyi DJ fantasztikus szövegét, majd rövid bújócska után tipliztünk is sétálni. El kell mondanom, hogy soha a büdös életbe többet nem megyek discoba! :P
A másnapot édeskettesben töltöttük, megkajáltuk a pizzamaradékot, ittunk körtésmangós teát, majd délután (mire ismét esni kezdett) szomorúan búcsút vettünk egymástól. Szerencsére ezúttal volt időnk búcsúzkodni, bár a dolog így sem volt könnyű! Köszönöm neked ezt a fantasztikus hétvégét! :)
ui.: Hazafelé jövet pedig egy csodálatos Placebo nótát hallgattam, és valószínűleg félálomba szenderülve is mosolyoghattam! :)
Jaj, hagyjatok, sírok! Zenére fingadozó malac, ehhez udvarló tyúkok, mi kell még a teljes leépülésemhez? :D
Jön a nyár, a strandokat elözönlik a legyek, én meg arra gondoltam, hogy idén is lenne kapacitásom egy kicsit melózni, tehát ha valaki (cég, magánszemély, egyesület) szeretne az aktuális trendeket követő, technikailag is korrekt (valid XHTML, vakbarátság, keresőoptimalizált) weblapot, akkor keressen meg bátran a suexid (kukac) gmail pont com emailcímen!
Legfrissebb kommentek