Egy csodálatos nap margójára…
Monthly Archive for June, 2007
Quentin Tarantino egy állat. Ez a kijelentésem szerintem amellett, hogy teljesen helytálló még csak nem is sértő. Nincs még egy olyan idegbeteg rendező, aki képes lelkifurdalás nélkül fiatal lányokat szaggatni a képernyőn, mindenféle ésszerűséget nélkülöző trancsírpartit rendezni szélesvásznon. Márpedig a Grindhouse duplafilm első része, a Halálbiztos (Death Proof) nem más, mint egy nyers erőszakról, szexizmusról és trancsírozásról szóló 113 perces filmélmény.
A Grindhouse egy filmkísérlet, amit Robert Rodriguez és Quentin Tarantino hozott össze, 193 perc terjedelemben. Az alkotás 2 filmből, a Halálbiztosból (Tarantino) és a Terrorbolygóból (Rodriguez) tevődik össze, a kettő között pedig hamis filmelőzetesek és korabeli reklámok utánzatai szerepelnek, amit szintén ismert rendezők hoztak össze. Európába sajnos nem ilyen formában jutott el a film, hanem két különálló alkotásként, amik így jóval hosszabb változatban kerülnek képernyőre. Cserébe sajnos le kell mondanunk a trailerekről, de hátha kiadják az Öreg Kontinensen is a teljes alkotást, a maga egységében.
A Halálbiztos története (ami igazából jelentéktelen a filmben látható kaszkadőrös bravúrokhoz és az elcsordogáló vérmennyiséghez képest) szerint egy idegbeteg kaszkadőr, Stuntman Mike (Kurt Russell) azzal tölti idejét, hogy fiatal és csinos pipiket követ megerősített és halálbiztos kocsijával, majd rövidke fűzés után szórakozásban totálra töri az autójukat vagy épp megöli őket.
A film alaphangulata több tényezőn is nyugszik. Egyrészt a modern kellékek (sportkocsik, mobilok, kereskedelmi rádiók hangjai) keverednek a retro filmfőcímmel, zenékkel, feliratokkal és életérzéssel. Másrészt ott van az önálló hangulati elemként megjelenő Kurt Russell, akinek igen jól áll a pszichopata szerepe, gyakorlatilag folyamatosan a hideg futkosott a hátamon, miközben bevágták sebhelyes arcát. Ehhez hozzájön még a Tarantino féle szemléletmód, egy kis saját szerep a filmben, és össze is állt egy igazán élvezhető 2 órás filmalkotás, amit javaslok mindenkinek megtekintésre, persze szigorúan étkezés előtt! :)
A mai reggelen is sétálok a parkban és mit látok? Az egyik tegnap még jó állapotban leledző pad teljesen szét van verve. Mögötte kannásbor szétdobálva, cigicsikkek és reklámszatyrok. Évek óta ez megy, hogy a frissen felújított parkban nem lehet leülni beszélgetni egy jót, mert a sok homeless ott csoportosul, és már a közelükbe érve is akkora parasztok, hogy az már fáj.
Legutóbb például arra sétálgattam boltba és nyomkodtam a telefonomat, erre odaugatott az egyik, hogy hagy kérje már el egy percre, mert felhívná a barátnőjét, mert már régen recskázott. És ilyenkor mit csináljak? Ha beugatok, akkor jön minimum 5 haverja, ha meg hagyom, akkor ugat tovább.
Hol vannak ilyenkor a rendőrök? Ja, bocs, éppen a járőrkocsiból szivatják a nyarat élvező tizenéveseket igazoltatással, meg szopatják őket, mert közterületen meg mertek inni egy dobozos sört a 30 fokos melegben…
Amikor imádod érezni az illatát, simítani a sejmes hajszálait, végighúzni kezeid törékeny idomain, átható szerelmében fürdőzni. Ezekért a pillanatokért érdemes az embernek megszületnie, és élnie. Azokért, amiket soha meg nem lehet ismételni, mindig újak, és mégis szépek, egyre szebbek, ahogy rájössz, hogy mennyire szereted, oda vagy érte és azt akarod, hogy ez mindig így legyen.
És ehhez a hangulathoz dukál ez a zene. Kosheen. Not Enough Love.
Történt, hogy egy szép júniusi napon meghívást kaptam Pankámékhoz egy kis kertipartyba, és ha már így jött ki a dolog, akkor előző nap megtörtént a nagy ismerkedés is a szülőkkel, meg Ildi öccsével, valamint a puncsoló kis döggel, alias Szmötyörővel.
Csütörtökön 8 körül indult a buszom a pályaudvarról, éppen sikerült kiérnem, de ez már annyira jellemző, hogy nem is mondok rá semmit. A lényeg az, hogy felszálltam, és sikerült is helyet kapnom egy izomagyú mellett, akinek a kedvenc elfoglaltsága az út alatt a viszonylag nyílt szájállással történő alvás volt, valamint a feszengés az ülésen. Szerencsére Szarvason tőle elbúcsúzott a busz közönsége, és békésen folytathattuk tovább utunkat Békésben, Békéscsabára!
Megérkezés után a Pankamobil hazarepített minket, aholis sikerült barátságos ugatásra bírnom Mexet, a helyi harci erők képviselőjét, valamint értetlen pillantásokat kicsikarnom Szmötyiből. Ebédre fogyasztottunk némi husit, amiről mi azt hittük, hogy pulyka, de mint kiderült, valójában galamb volt. Végül is finom volt és ez a lényeg.
Az esti családi vacsora során abszolút pozitív kép alakult ki bennem Panka szüleivel kapcsolatban, édesanyja ugyanolyan aranyos, mint Ildi maga, apukája egy jó humorral megáldott ember. Minderre a frissen sült husi arcba történő integrálása közepette sikerült rájönnöm. Ettünk még isteni joghurt tortát is, ami után megnyaltam mind a 10 ujjamat, nagyon fincsi volt. Az egyetlen negatívum (már ha ez annak számít) az volt, hogy baromi meleg volt még este is a szobában. Ezt igyekeztünk egy ventillátorral orvosolni.
Másnap kicsit döcögősen ment az ébredés, ámbár azért sikerült nekilódulnunk a városnak és a piacot, Lidlit, Pennyt megjárva azért nagyjából összeszedtük a görög saláta és az esti buli kellékeit. Délutánra becsúszott még egy kis szabad program Panka nagymamájánál, akit bár kicsit meglepett az érkezésem, de azért kedvesen fogadott. Miután elkészült a remekbeszabott görög sali, és kicsit szunyáltunk is, kezdődhetett a buli szekció begyűjtése, és irány Gyula fényességes városa.
Ehelyütt szeretném megemlíteni, hogy a sokak által méltán kedvelt 44-es főúton található Magyarország egyik legjobb, legszebb útkereszteződése, aminek a tervezőjét legszívesebben úthenger általi halálra ítélném. Sikerült kemény 5 percet állnunk ott, mire sikerült rákanyarodnunk Békés felől a gyulai ágra, ráadásul a Körös Volán egyik remek autóbuszvezetője faszán kitakarta a kilátást előlünk. Mit is szoktak erre mondani? Ja, megvan: kabbeafaszt, seggfej!
Gyula városa nagyon szép, legalábbis ahol mi megfordultunk, ott igencsak rendbe volt téve, nekem legjobban a szökőkúttal is dekorált körforgalom tetszett, de voltak még ott szép dolgok. Nem sokat időztünk itt azonban, mert hajtott minket a kötelesség vissza Békésre, mert menni kellett Katiért, meg be kellett pakolni a cuccokat. Egyébként alig sikerült felpakolnunk, csak egy egész pickupot töltött meg a sok cucc, amit vittünk (rekeszes piák, grillcuccok, alvós cuccok, egyéb okosságok). Rövid otthoni tartózkodás, és a szomszédban lakozó Columbo nevű kutyával történő ismerkedés után utunkat Szarvas felé vettük.
Az első nap gyakorlatilag a hely belakásával kezdődött, valamint hajnalig tartó sörözéssel és dumálgatással. Nekem meg muszáj volt benyelnem egy Advilt, mert be akart szakadni a burám. De ezt leszámítva jól sikerült már ez az első nap is, főleg az Ari vs. Kati mérkőzést találtuk a srácokkal igen mulatságosnak. Hajnali 4-ig sikerült kihúznunk ébren, utána meg irány a sátor, ahol jó meleg hálózsákunkban sikerült összebújva elszenderednünk.
Másnap reggel a kegyetlen durva fagyiskocsi ébresztette a brigádot, na meg a szomszédban autentikus világzenét játszó úriember, aki egy pléhlemezen dobolva látta csak igazán szépnek a reggelt. A srácok egymás váltották a fürdőszobában, közben Ildi apukáját is sikeresen megleptem, mivel én vettem fel a telefont. Nem túl sokkal ezután azért Pankám is felébredt végre, és kezdetét vehette a napozás, fürdőzés, valamint a szombati részegedés. Ehelyütt kell megjegyeznem, hogy a Bacardi – sör kombó igazán finom tud lenni, főleg a 35 fokos hőségben. Este szalonnát sütöttünk, na meg aztán sétáltunk a sötétben, majd utunkat az ágyikók felé vettük.
A vasárnap már kissé borúsabb volt, de azért nem volt gáz az idő. Tibivel kinn dumáltunk pecázás közben, a többiek Táncoló Talpakat néztek Ildi laptopján, aztán megkajáltunk és szépen lassan összerámoltuk a cuccainkat.
Fantasztikus hétvégém volt, azt kell mondanom, volt minden, haverok, buli, szex és szamba, vízparton hűsölés, vezetéstechnikai tréning és Szmötyörő nyúzás, és végül, ámde nagyon nem az utolsó sorban szerelem. Mindezekért köszönetet kell mondanom első sorban Ildimnek, amiért meginvitált, apukájának, anyukájának és öccsének a vendéglátásért, valamint Arinak, Diának, Gittának, Katinak, Gyuszinak, Tibornak és Zolinak, amiért ilyen jó kis buli kerekedett ebből az egészből. Ahogy már párom is mondta, reméljük hamarosan folytatása következik!
(Igen, rá kell kattintani!)
Gondolom mindannyian hallottatok már az új bulvárhősről, a gyaloghuszár Vígh Andrásról. Ha mégsem, akkor röviden vázolom, hogy a 46 éves pécsi férfi 12 gyerekével és a feleségével egy 34 négyzetméteres lakásban tengeti életét, és most gyalogtúrára indult a Szociális és Munkaügyi Minisztériumba, hogy felhívja a nagycsaládosok szomorú sorsára a miniszter figyelmét. Elvileg most annak kellene jönnie, hogy mindenki könnyeivel küszködve hallgatja ezt a megható történetet, de valamiért az emberek mégsem ezt teszik, hanem felháborodnak. Méghozzá joggal.
Itt ugyanis nem egy sorsverte férfiról, hanem egy dilettáns idiótáról van szó, aki azután, hogy idáig is pofátlan módon próbálta megfejni az államot, most további pofátlanságokra vetemedett. A család a maga 14 főjével egy alig több, mint 30 négyzetméteres lakásban él, ami valljuk be őszintén, hogy tényleg szűkös. Ezt azonban nem a saját pénzükből szerezték, hanem az önkormányzattól kapták szükséglakásként. Történt ugyanis, hogy anno önkényes lakásfoglalóként beköltöztek egy másik lakásba, onnan pedig az önkormányzat által adott szükséghajlékra kerültek. Tehát a lakás nem az övék.
Ezt még tetézi, hogy a férfi rossz egészségügyi állapota miatt nem tud csak alkalmi munkákat vállalni (kérdéses, hogy akkor a gyalogtúrát hogy vállalhatta fel a 18 éves fiával), plusz a felesége gyesen van, így körülbelül havi 190 ezer forintból gazdálkodhatnak havi szinten. Ez pedig igencsak szomorú. Na de álljunk meg egy szóra!
Mielőtt a földre rogynánk és sírva kezünkbe temetnénk arcunkat, gondolkodjunk el valamin. Ha a férfi helyzete 46 éves korára is ilyen kilátástalan, akkor miért kellett 12 gyereket vállalni? Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen és hogyan gondolhatja azt, hogy majd az én adómból fogja felnevelni a szaros kölykeit?
Ne mondja ugyanis senki, hogy 12 gyerek csak úgy véletlen születik egy családban. Itt koncepciószerű segélycsalád nevelésről van szó, ahol anyuka egyik gyesről a másikra megy, apuka pedig emellett még a hivatalnokok és a tévénézők idegeit is rongyolja, méghozzá igen sűrűn. Gyalogtúrája kezdetén ugyanis főhősünk után eredt a pécsi jegyző, és felajánlott neki 2 választási lehetőséget, kettő darab egyenként 100 négyzetméteres lakás közül választhattak volna. Erre mit mond a férfi? Nem!
Ő ugyanis ahelyett, hogy megbecsülné azt, amit idáig is ingyen kapott (sok embernek évtizedek munkája után is csak tetemes hitelmennyiségből sikerül egy 100 négyzetméteres házat összehozni), nagypofájúan kijelenti, hogy neki egy belvárosi (!!!) családi ház kell! Igen, meg a kis faszom kókuszgolyókkal, nem?
Foglaljuk tehát össze:
- Főhösünk egy felelőtlen, felnőtt élet élésére alkalmatlan ember, aki 46 éves korára sem fogta fel, hogy a gyermek nem olyan, mint a Legoemberke, hogy nem kér inni meg enni, szóval ha van 500 forintom, akkor lehet 5 Legoemberkém. Gyermeknevelésnek nem lehet csupasz seggel nekiállni.
- Ismét felelőtlenségét bizonyítja, hogy a szar anyagi körülmények és egészségügyi állapota ellenére sem folyamodott valami fogamzásgátlási módszerhez (ha mást nem, hát az ondóvezetéket el lehet köttetni műtéti úton, tudtommal támogatja a TB).
- Emellett barátunk igencsak rafinált, ugyanis az állam által nyújtott szociális hálón úgy ugrál, mint Rudolf bohóc a trambulinon. Családi pótlék, szociális támogatások és segélyek, gyes, szükséglakás.
- Ráadásul barátunkon egyértelműen látszik, hogy nagyravágyása uralkodik felette, hiszen a szerény ember kicsivel is beéri, emlékezzünk csak arra a TV-ben is látott férfira, akit a felesége ott hagyott 3 gyerekkel egy kis házban. Érdekes módon nem hangzott el a szájából olyan, hogy ő most isten tudja mekkora pénzösszeget, meg házat akar. Pedig az egyetlen fizetéséből játékot se tudott venni a gyerekeinek. Ugyanakkor V. A. kifejtette, hogy neki családi ház kell, a belvárosban, mert nem jó ám akárhova. Esetleg a következő követelés meg egy Skoda Octavia lesz életre szóló benzinutalvánnyal?
Mi is lenne a megoldás erre? A nagycsaládosok fogalmát pontosan definiálni kéne és maximalizálni kellene a támogatásuk mértékét. Elképzeléseim szerint 5 gyerekig kaphatnának támogatást, utána hiába szülnének még gyereket, a támogatás csak az 5 gyerek után járna. Magyarán nem húznánk ki alóluk a szociális hálót, csak jeleznénk, hogy ennek nem csak őket kell fenntartania, hanem még 10 millió embert. Ez talán helyrerakná azokat, akik a sok gyerekben és ezzel párhuzamosan az állam megfejésében látják a boldogulásukat.
(Csak érdekességképp merül fel a kérdés bennem, hogy a 34 négyzetméteres kis lyukban hogy a francba sikerült összehozni még 1 gyereket? Mert azért 11 gyerek előtt nem lehetett egyszerű produkálni. )
Csütörtökön megérkeztem Szegedre, és picimmel felszálltunk az 1-es villamosra. A kocsi végében álldogálva egyszer csak szól Pankám, hogy nézzek át a másik villamosba, ami szemben jön, mert ő Melit vélte felfedezni. Átnézek, és tényleg ott volt Meli, integettünk, majd mosolyogva konstatáltuk, hogy kicsi a világ.
Aztán még pénteken elmentünk moziba Pankámmal, és éppen a mozi előtt ácsingóztunk valamiért, amikor láttam egy srácot sétálni a mozi felé. Ránézésre nagyon hasonlított Cenzi pajtásra, de úgy voltam vele, hogy biztos rosszul láttam. Erre hazajövök és olvasom, hogy tényleg Ő volt az! :)
Nem ártana már egyébként kicsit összeröffenni a Linkinesekkel, mit szóltok hozzá?
Tegnap a szegedi Cinema Cityben néztük meg a Harmadik Shreket, az ogrekalandok legújabb (ámde nem befejező) részét. Az ember hatalmas kétségek közepette ül be egy ilyen filmre, mert a harmadik részek általában unalmasak és vontatottak, de minimum kiábrándítóak szoktak lenni (lásd: Mátrix, ahol ugye az utolsó rész nem megkoronázza a művet, hanem alapvetően összekavarja és totálisan tönkrevágja). Itt azonban szerencsénk volt, ugyanis a Shrek harmadik epizódján talán még jobban sikerült röhögnöm, mint az első kettőn.
Ezúttal jóval kevesebb fingós, böfögős poén jutott a történetbe, de ez abszolút pozitívum, talán ott is hagyták volna páran az előadást, ha megint csak erről szólt volna a film. Cserébe a gyermekáldás elé néző Shrek, a továbbra is igen retardált Szamár és az őket hűségesen követő macskamigó Csizmás Kandúr csak úgy borítják az embert. A karakterek talán még szebbek lettek, mint voltak, igazi fejlődést talán Shreken vettem észre, sokkal emberszerűbb mimikát kapott, valamint macsek barátunk bundázata is sokkal kidolgozottabb lett.
A látványvilág összhatásban is gyönyörű lett, a film elején érdemes figyelni arra a jelenetre, mikor Szőke Herceg kivonul a kulisszák mögé, valamint a film végén található színházi jelenetre is, mindkettőnél pazar fények és színek kápráztatják el az embert. Ha értékelnem kellene ezt a filmet, a rajzfilmek között simán megkaphatná a 10/10-es értékelést, gyönyörű látványvilága, ütős poénjai miatt, na meg azért, mert mindezt egy harmadik részben láthatjuk, ami a filmes törvények szerint vontatottnak és unalmasnak kellene, hogy legyen, de végülis nagyon nem lett az. Hála ezért a Dreamworksnek, akik számomra továbbra is a Námbör Van animációs csapat széles e világon.
Legfrissebb kommentek