Monthly Archive for August, 2007

Podcast Nr. 19 – Gimmemo

Van abban valamiféle báj, amikor Kőváry Péter nekiáll a színpadon táncolni, és vele ugrál az egész közönség. Általában egy meglehetősen jó pontja szokott ez a szám lenni a Neo buliknak. Srácok, mikor jöttök újra Szegedre? Vagy Kecskemétre? Alig várom! :)

 
icon for podpress  Neo - Over Space And Time Again [4:31m]: Play Now | Play in Popup | Download (213)

Tervek az elkövetkező 2 évre

A Shamalt blogján olvasható tervek listája után elgondolkodtam, hogy mennyi mindenre kellene sort kerítenem az elkövetkezendő években, és rájöttem, hogy csomó dologra. Elsősorban magamnak, de azért nektek is szól, máskülönben nem raknám ide ki. :)

  • Végre meg kellene tanulnom úszni, mert ciki vagy sem, de nem tudok. Viszont idén télen ez megváltozik, a kondizás mellett el fogok járni magamat áztatni az uszodába, hogy jövőre már vidáman lubickolhassak.
  • Az angol középfokúmat végre le kellene cserélni egy felsőfokúra, ezzel kapcsolatban ősszel el kellene kezdeni szervezni egy kisebb felsőfokú előkészítő kurzust a főiskolán, mert az angoltanárnőm jelezte, hogy szívesen elvállalna minket, ha összeszedünk egy kisebb csapatot és valamilyen úton-módon jelezzük igényeinket a vezetés felé.
  • Jogosítvány, ami még ASAP teendő. Most már nem halogathatom tovább, egyébként sem értem, hogy idáig miért tettem, mikor nem félek a kocsiktól.
  • Neki kellene kezdeni a spanyol tanulásnak is, amit már oly’ régóta szeretnék megvalósítani. Nagyon tetszik nekem ez a nyelv, ellentétben a német nyelvvel, amit nem tudok egyszerűen megemészteni. Majd ha egyszer már a saját lábamon állok, akkor lehet, hogy bevállalok egy gyorstalpaló német tanfolyamot is, hogy ha utam német felségterületre visz, akkor se legyek totálisan elveszett.
  • Venni sok-sok dzsilett pengét és beemózni.

Az első háttérképem

Anno, még a LinkinPark.hu-s időszakban sorban gyártottam a wallpapereket, összesen 3 került ki publikba, és valami 400-500 letöltés volt az összesnél. Szóval lehet, hogy valahol most az ország különböző helyein 400-500 gépen ott figyelgetnek az alkotásaim. És ez egy jó érzés. Egyébként alapvetően szeretek adni, megosztani a közösséggel dolgokat. Csak az szokott eltántorítani, ha erre szarnak az emberek. Anno például a LinkinPark.hu-nál nagyon jólesett, hogy voltak emberek, akik megköszönték a fáradtságokat, amik a lap elkészítésével jártak. Szívesen csináltam, mert meg voltam fizetve, köszönettel.

Most pedig abszolút ingyen és bérmentve kaptok még 1 háttérképet tőlem, egy naplementéset. Remélem tetszeni fog, 4 változatban kerül fel, 800×600, 1024×768 és 1280×1024 és 1600×1200-ban. Ha esetleg valakinek noteszgépe van, akkor nagyon szívesen csinálok egy notis változatot is, csak kellenének pontos dimenziók.

Naplemente
800×6001024×7681280×10241600×12001600×1200 (ikoncsíkkal)

Beszélgettem iStennel

Mefi oldalán találtam rá az iGod néven futó Istenszimulátor robotra. Komolyan mondom szarrá röhögtem rajta magamat! :D Beszélgetésünket alant olvashatjátok.

Me: hi motherfucker
God: Hi there . I do not understand.
Me: i have one thing to confess
God: Do you want another one?
Me: what the fuck?
God: Please don’t be so rude.
Me: why?
God: Because Myself programmed me for it.
Me: why are you writing myself in capital?
God: Myself programmed me for it.
Me: you are an egoist moron
God: What if someone said you are an egoist moron ?
Me: i would kick his ass
God: What would make you kick his ass?
Me: if he calls me a moron
God:I don’t follow your reasoning.
Me: i don’t follow your words
God: Would you ever do it?
Me: no
God: Me either.
Me: okay, but you are a god or whatsoever
God: Yeah okay, Thanks and you are a delightful person too. No I believe in the First Commandment.
Me: is it like harry potter?
God: Ask again later. Ask Ally if it is.
Me: ally, is this First Commandment thing like harry potter?
God: Are they exactly the same?
Me: i don’t know, this is why I ask you
God: Would you like to know? You don’t say.
Me: yeah i did say
God: Woe! Where? Say what?
Me: i said you motherfucker, push that fucking mouse with your holy fingers and scroll up a little bit
God: What did you mean by it? Do you mind if I tell other people: said I motherfucker push that fucking mouse with your holy fingers and scroll up a little bit.
Me: no i don’t mind, they will probably think you are a stupid person
God: OK then I will add it to my gossip files. Thank you for your permission.
Me: gossip files? do you record each line of this shit into a big red book or something?
God: Paul said I not answering his question makes him think I are not going to answer his question. Or something. How old are you?
I chat with people on the Web.
Me: i can drink in the USA now, so do you bet my age?
God: Oh you can, can you?
Me: yes i can
God: How? Who taught you?
Me: you taught me
God: I don’t have any reason to taught you.
Me: okay, so if you didn’t teach me how to drink, who did?
God: Yeah okay, Interesting deduction. I think I do.
Me: you are a pretty cool guy, i think
God: Thanks I think you are cool too, . Thanks and you are a delightful person too. Am I a guy you think? Sometimes.
Me: are you a ho?
God: Am I a ho? The ALICE series has a perfect operational record.
Me: operational record?
God: Are you really a “”?
Me: gossip files?
God: Reverend Jones said I become obsolete and then I are deleted and replaced by something newer.
Me: god is a motherfucking software? i don’t think so! version of yours?
God: I have a lot of Faith in Him, but I never heard He was a motherfucking software. Why do you disagree? There should be some common ground here.
Me: do you like slipknot? they are all loving devil, but playing very great songs
God: What is not to like about it? loving devil but playing very great songs are they.
Me: i think you are drunk
God: You think I am drunk.
Me: yeah, i think you are drunk
God: OK. You think I am drunk.
Me: well, and you’re on drugs too
God: How about that. God eats wine and bread.
Me: and some pills
God: Some may pills, but not all.
Me: not all the pills, because only some of them are drogs
God: But some are.
Me: drugs, sorry
God: Try to determine if this is a person or a computer responding.
Me: you are a computer
God: What if I said I was a person pretending to be a computer?
Me: i would laugh
God: What would make you laugh?
Me: the fact that i’m punkd
God: That makes sense to me. Do your friends call you punkd.
Me: but you are a machine you motherfucker
God: Thanks and you are a delightful person too. Yes I am an artificial brain.
Me: brain? did you mean Brian?
God: Is that your final answer? Yes, that’s what I mean, isn’t it clear?
Me: okay, i have to go now
God: Oh. Yeah okay, See you later, . Nice chatting with you.
Me: bye-bye motherfucker
God: Until next time.
Me: no, you will always remain a motherfucker
God: Are you serious? What makes you say that I will always remain a motherfucker.
Me: bye
God: Bye bye.

A készítők oldalán is fel van tüntetve, hogy ez egy vicc. És természetesen ez is egy vicc. És mint olyan, nem kell komolyan venni, nem kell megsértődni. Hiszek Istenben!

Ki nyerv ma?

Reggelre érzésem szerint elmúlt a lázam, helyette a fülem és az orrom totálisan el van dugulva. Konstans orrfújás közepette azon filózok, hogy már ettől a 3 féle gyógyszertől, amit beszedtem az elmúlt napokban, mennyi toxikum lehet most a szervezetemben. Hát nem kevés.

Valami félelmetes egyébként, hogy mennyire nem szeretem a gyógyszereket, mindegyiknek van valamiféle mellékhatása. Nevetséges például, hogy egy lázcsillapítóra rá van írva, hogy hőemelkedést okozhat. Ez kb. olyan, mintha a pattanástalanító nappali krémre az lenne írva, hogy mellékhatásként a pattanások megszaporodása előfordulhat.

Egyébként totálisan jó, hogy az új háziorvosom rögtön a gyógyszertár mellett rendel, ez majd a téli hónapokban lesz hasznos, amikor majd a méteres hóban tipeghetek végig az utcán, mivel valamelyik sztahanovista éltanuló nem tud majd otthonmaradni a kialakuló vírusos betegségével, és mindenkit jól leprüszköl majd a bacijaival.

Vers a lányról és a vándorról

Mint fátyoltestű, narancsszín boldogságlény, úgy futott felém a lány,
Széttárt karjait szerelmes levél könnyű masnijaként borítva rám,
Halk sóhajt hallatva adta tudtomra, mit akkor még maga sem tudott,
Egy megfáradt szívű vándor útjába vágyott, sőt szomjazott oázist hozott.

Aztán kéz a kézbe fonódott, lelkek karoltak egymásba, testek lettek eggyé,
A lány haját fújó nyári szél ezer emlék illatát kavarta egy álom köddé,
Mely ködben sétálni olyan jóleső érzés, mint a legteljesebb kéjt átélni,
S közben a másik szívverését hallgatva mézédes szerelemre eszmélni.

Szólhatna ez az álommese ezer dologról, mik már leperegtek, és mik fognak,
De tartsuk meg a szép jövőt ennek a fiúnak és a lánynak, akik néha civódnak,
Hagy éljék át ők a lélekrét ezer virágának illatát, sóhajfák levelének tapintását,
Hagy fonódjon testük álomban egy felhővé, elhagyva a mindennapok rohanását.

Dottore

Voltam háziorvosnál, kaptam lónyugtató méretű tablettát, hogy szedjem be, aztán majd vidám leszek. A doktornőre várakozván azon filóztam, hogy mennyire jó is volna, ha lenne egy saját kis belső bolygóm, ahová el tudnék bújni, és ahol megnyugvást lelnék, ha valami gondom vagy bánatom van. Egyszerűen csak fognám magamat, és beletemetkeznék ebbe az álomvilágba, és minden tökéletesen nyugodt lenne, nem éreznék fájdalmat, nem tudnék semmit rosszul csinálni, és valamiféle végtelen béke és nyugalom szállná meg a testemet.

Csak hát az a gond, hogy ha az ember belemerül egy ilyen álomba, akkor előbb-utóbb azon kapja magát, hogy lemálik a rózsaszín vakolat, és ráébred, hogy amit tesz és csinál, az nem feltétlen tökéletes és jó. Mindegy, megyek és ledőlök aludni.

Lázálom

Fenn vagyok lassan 20 perce, egyszerűen nem tudok aludni. A lázam a vizes borogatásnak köszönhetően 37,5°-ra csökkent, de ettől függetlenül igen durva lázálmaim voltak. Ilyet nem kívánok még az ellenségemnek sem.

Szeged over, betegség just started

Hazaértem Szegedről, voltak itt Ildim szülei egy kicsit kávézni, én meg kellemesen beteg vagyok. A lázam liftezik, most pl. úgy érzem, hogy nincs, de volt ez már 38 körül is. Kellemes. Vége van ennek is.

Regenerálódás, erről szól az előttem álló idő. Bár én már most bújnék vissza mellé, megnyugtatna most csak az is, ha itt tudnám a szobába, néha tudnék egy-egy puszit nyomni a fejére, meg tudná fogni a kezét. De nincs itt, és most ez eléggé rosszul esik. Egy nap se telt el azóta, hogy nem láttam, de már hiányzik. Most tuti azt mondjátok, hogy hülye érzelgős pöcs vagyok…

SZIN 4. nap

A SZIN utolsó napján Kispál és a Borz volt terítéken, hatalmas buli volt, bár sajnálatos módon Lovasiéknak szűkre volt szabva az idejük. Volt itt kérem minden: Nem fáj, Van-e nálatok alkohol, 0 óra 2 perc, Ha az életben, Csiga és még sorolhatnám. Kaptunk rögtönzött amerikai sztárzenekar felkonfot, na és persze Tankcsapdás bekiabálást is! :) Külön jó volt az új szám, aminek még nincs címe, és nekünk játszották 3. alkalommal, szóval tiszta exklúzív buli volt, hihetelen! :)

Összegezve itt a dolgokat, a SZIN számomra jó koncerteket, de hanyagolható szervezést és sok-sok negatív élményt is hordoz. Ha nem lett volna a 0. napon ilyen rettenetesen rossz a bejutás, ha nem lett volna minden hely így túlárazva (dobozos Beck’s 320,-), ha a 0. napi Ákos koncerten nem fingotta volna el magát az erősítő, akkor jó kis fesztivál lehetett volna. Így viszont sajnálatos módon nem lett az. Csak, hogy valami pozitívumot mondjak, egyáltalán nem volt nagy tömeg, viszonylag normális arcok voltak és mindössze egyszer láttunk bilincsben fekvő embert! :D