Monthly Archive for August, 2007Page 2 of 3
Eljött hát a pénteki nap beszámolója, tarkítva mindenféle érdekességgel. Szóval a pénteki napra beszéltük meg Gittával és Diával, hogy ellátogatnak hozzánk. Először úgy volt, hogy jönnek SZIN-re, aztán végülis ebből nem lett semmi, így amíg mi Kosheenen roptuk, addig ők a Vár kocsmában elvoltak a haveri körrel. De ne szaladjunk ennyire előre!
A Békéscsaba felől érkező vonat (jó kis orosz import, Uzsgyi) késett 15 percet, ami azért a 40 fokos melegben igen érzékenyen érintett minket. A vonat befutása után utunkat a szállás felé vettük, ahol elkezdődött a traccsparty, időközben cserélődtek a szereplők, megjött például Ari, aki szintén vendéget várt péntekre Tiborja személyében. Aztán pontban este tízkor kirajzottunk az utcára, magunk mögött hagyva a mosatlant meg a pizzamaradványokat, és irány a SZIN.
Kosheen volt az esti attrakció, még talán a Kiscsillag érdekelt volna délután, de ez most kimaradt, évközben úgyis jönnek majd valamelyik kari bulira, szóval nem nagy kár értük. Na de a Kosheen, azt kár lett volna kihagyni. Az Sian Evans olyan energikus, mint aki egy talicska gyorsítót tol be minden reggel, végigtáncolta, ugrálta, pörögte az egész koncertet, és ami a legjobb volt az egészben, hogy a hangja élőben is olyan csodálatos, mint a lemezeken, tehát semmiféle utómunka, meg kevergetés nem játszik közbe a számok sikerében. Az első szám az új album címadó dala volt, a Damage, ennek megfelelően laza lityi-lötyi ment a színpad előtt, de ahogy előkerültek a régi nóták (Hide U, Hungry, Empty Skies) majd ráadásként elhangzott a Catch, na akkor már igazi pörgés volt a Borsodi Nagyszínpad előtt. Annyira jó volt látni, hogy ez a zenekar, élükön az énekesnővel tényleg szeret itt játszani, értékelte a közönséget, és lehetett rajtuk látni és érezni, hogy szeretik, amit csinálnak. Különösen tetszett, hogy a csaj nem Thank Yout, hanem „Köszi”-t mondott, sőt a szokásos és kihagyhatatlan „Are you Hungary?” poént is elnyomta, így igazán családias volt az egész koncert. Sőt, mivel nem álltunk azért be a sűrűbe, még csak nem is tapostak át rajtunk.
Azt kell mondanom, hogy ha idáig nem is voltam hanyatt esve a SZIN-től, de ez a mostani koncert erősen odatett, jó volt a hangosítás is (bár lehetett volna kicsit hangosabb), és ha lesz a közeljövőben hazánkban Kosheen koncert, akkor én ott leszek.
Hát a csütörtöki SZIN erősen felejtős volt. Sőt, az egész csütörtök ilyenre sikeredett. Kezdődött az egész azzal, hogy Ildim annyira szarul érezte magát, hogy délután négyig aludt (rövid megszakításként egy reggeli volt beiktatva), aztán filmet néztük, majd végül kimentünk egy kicsit SZIN-ezni. A bejutás immáron nem volt problémás, az első nap rossz emlékei után a második napon csak 2 perc volt amíg bekerültünk. Benn viszont a szokásos kulturális program volt, Wisdom, Depresszió, Tankcsapda. Ezek azok a rockzenekarok, akiknek a rengeteg gagyi fellépését látva már az ember azt mondja, hogy köszönöm, de ebből nem kell több. Benn a Red Loungeban viszont baromi jó programnak ígérkezett a Balkan Fanatik koncert, mert imádjuk őket, főleg az igencsak hiperaktív énekesnőjüket. Csak az volt a gáz, hogy az egész koncertet félhangerőn nyomták le, így simán lehetett hallani, ahogy a közönség beszélget, és szerintem ez gáz. De sebaj, azért a zenék jók voltak, volt Egyedem begyedem, Got No Father és Elment az én rózsám is, csak hát az utóbbi valami remixben ment, az annyira nem volt jó. És a bárban leszürcsölt Mojito is odavágott, nekem legalábbis bejött!
Ma reggel unaloműzésképp néztem a National Geographicon a vadmacskákról szóló természetfilmet. Érdekes volt látni, hogy a tigris és az oroszlán koponyája között mekkora hasonlóság is van, valamint azt, hogy milyen módon specializálódott a tigris az áldozatai levadászására. Példának azt hozta a műsor, hogy a tigris milyen jó úszó (és tényleg, ha nem is szinkronúszók kecsességével, de viszonylag szépen úszott a vízben, aztán frankón meg akarta kajálni az egyik halászt). Ezenfelül bemutatásra került az oroszlánok gyilkolási módszere, valamint egy rendkívül érdekes hibrid faj.
A képen látható állat a liger, ami a nevét a lion (oroszlán) és tiger (tigris) után kapta. Nyilván nehéz kitalálni, hogy ez az új faj egy tigris (egész pontosan egy bengáli tigris) és egy hím oroszlán keresztezéséből jött létre. Méreteit tekintve felülmúlja a szüleit, vicces volt látni, ahogy a saját tigris anyja a hasáig se ért. Ez az egyetlen példány ebből a fajból, és mivel kísérletek eredménye, így vadonban nem él, csak az ember által teremtett mesterséges környezetben. Ennek megfelelően a gondozójához engedelmes és nem bántja. Mint a műsorban elhangzott, ebből a fajból egyszerűen hiányzik a növekedést gátló gén, így testméretei már-már a saját életbenmaradását veszélyeztetnék, ha magának kellene felkutatnia és elejtenie a táplálékot. Ugyanis az oroszlánok a viszonylag nagy sebességüket csak pár másodpercig képesek tartani (ez nagyon nagy hátrányuk a lehetséges áldozataikkal szemben), míg a náluk kétszer nagyobb liger valószínűleg csak vánszorogni tudna a zsákmány után. Ezért jó dolog, mikor az ember beleszól a természet dolgába.
Na itthon is vagyunk. Az idejekorán befejezett fesztiválnapnak több oka is van. Eleve úgy indultunk neki a programnak, hogy majd a Magna Cum Laude végéből elcsípünk valamit és utána tinci-tánci lesz Ákoson (mértékkel persze, mert mindketten betegek vagyunk). Erre az történt, hogy odaértünk 19.05 körül és 21.20 volt, mire megkaptuk a karpántunkat. Igen, kedves olvasóim, egyetlen nyomorék csuklópántért áltunk sorba több mint 2 órát. És nem is akármilyen sor volt ez, haham… hanem olyan, hogy 10 percente haladtunk előre kb. fél métert. Így sikerült 2 óra alatt a főbejárathoz 30-40 méterrel közelebb kerülni. Aztán leadták nekünk a drótot, hogy a nagy tömegre való tekintettel a B kapunál is be lehet menni bérlettel, illetve akinek már van karszalagja. Ott kemény 10 perc alatt be is jutottunk a helyszínre.
Ákos csúszott kicsit a kezdéssel (mivel sok ember be se jutott az elcseszett kapuzás miatt), de ez még szerencse is lett volna, ha nem lettek volna olyan komoly gondok a hangosítással, hogy a full keverőpultot ki kellett cserélni. Ezután átmentünk picimmel Neora, és jól döntöttünk, Ákos bácsit a technikai szívás mellett még az eső is elmosta. Szóval az esőre és a méteres sárra való tekintettel inkább hazamásztunk, és most indulunk és lemosom magamról az izzadtságot. A Neo egyébként odavágott, de erről majd mesélek holnap, ma már nem vagyok szalonképes, és kellően antiszociális vagyok. Csókolom a kacsótokat!
Szerda van. El sem hiszem, hogy ma megkezdődik a SZIN, pár perc múlva indulunk az Újszegedi Partfürdőre, egy jó kis Ákos bulira! :) Tegnap este elvoltunk kicsit kocsmázgatni Ariékkal, de mivel nem éreztük magunkat annyira egészségesnek, így inkább nem ittunk semmit, csak tonikot meg ásványvizet. Kicsimnek ma is fájt a torka, sőt most is itt pihizget mellettem. De remélem hamarosan egészséges lesz, és jól fogjuk érezni magunkat az elkövetkező napokban! :)
Felszólítom a D-link Wireless Routert kitaláló, megtervező és hitelesítő összes mérnököt, hogy kezdjenek el rituálisan gödröt ásni maguknak! Köszönöm!
Rá kellett ébrednem, hogy mekkora hasonlóságok is vannak John Lennon és Máté Péter között. Pedig egymástól több száz kilométerre, valószínűleg a másik munkájától tökéletesen hidegen hagyva alkottak. De ebben a cikkben inkább egy orbitális különbségre, mondhatni tökéletes ellentétre akarok utalni.
John Lennon 1940-ben született, liverpooli rockzenész és zeneszerző. Életét kábítószerek hatása alatt, folyamatosan reflektorfényben élte, felesége Yoko Ono sokakból viszolygást és nemtetszést váltott ki. A hippi életmódhoz hozzátartozott a folyamatos harc a békéért, valamint a már említett kábítószerek és más tudatmódosítók. 1980-ban egyik mániákus rajongója 5 lövéssel a sírba küldte, így igen fiatalon (mindössze 40 évesen) halt meg. Ez az első közös pont a két zeneszerző között.
John Lennon számait rengetegen feldolgozták, talán egy kisebb lexikont is meg lehetne tölteni azoknak az együtteseknek a listájával, akik Lennon számaihoz nyúltak, hogy sikerre vigyék albumaikat. A feldolgozások azonban rendre túlszárnyalják az eredetiket, ha eladásokban és sikerben nem is, de minőségben és hangzásban mindenképp. Ennek oka (természetesen erősen szerény véleményem szerint), hogy Lennon egy isteni tehetséggel megáldott zeneszerző volt, de énekesnek sajnos maximum középszerű volt a kissé nyeklő-nyakló és esedező hangjával. Egy biztos, Lennon nélkül a mai zeneipar sehol nem lenne, és ezt a korszakalkotó hatását el kell ismernem amellett, hogy számomra, mint előadóművész nem túl népszerű.
Ha sablonos akarnék lenni, akkor példaként felhozhatnám Lennon Imagine című nótáját, amit szerintem kevés embernek kell bemutatnom. Ezt a nótát rengetegen újrahangszerelték, feldolgozták vagy csak simán előadták, mert a szöveg és a dallamvilág egyszerűen zseniális, még ha csak egy fű mámorában úszó békedalról is van szó. De számomra a Perfect Circle féle feldolgozás a legjobb és mindezidáig legeredetibb Imagine, és ha nem ismerném a kronológiai sorrendet, még azt is merném állítani, hogy az eredeti Imagine ennek a minimális, unplugged változata.
De én most nem akarok sablonos lenni, így hát egy másik példát hoznék, napjainkból. Ugyanis a brit MTV-n már tarol a Green Day által előadott Working Class Hero, aminek a videóklipje a szudáni etnikai tisztogatások szörnyűségeire hívja fel a figyelmet. Nagyon helyesen teszi ezt, de most tekintsünk inkább a számunkra fontos részekre. Találjátok ki, hogy mégis ki írta az eredeti számot! Igen, kedves olvasók, John Lennon. Az eredeti szám zeneileg is sokkal csontosabb, csupaszabb, bár kétségkívül egy zseniális mű, és ami azt illeti a szöveg annyira találó és univerzális, hogy az ember már-már könnyesre kaparja magát, hogy miért nem tud ő is ilyet írni. De valljuk be, az eredeti szám leginkább Lennon hangjától lett vérszegény. Tessék, hasonlítsátok össze:
A Lennon féle eredeti, meglehetősen minimalista hangszereléssel.
A Green Day rockosabb változata, vokálisan sokkal jobb, meggyőzőbb.
Ha kiművelődtük magunkat John Lennon munkásságán, akkor vegyük sorra Máté Pétert. Máté Péter egy kivételes tehetségű magyar zeneszerző volt, akinek az élet meglehetősen rövid földi pályafutást adott, mindössze 37 évet élt. Ezalatt is sikerült azonban maradandót alkotnia, csodálatos zeneszerzői képességét közel 150 dal őrzi, emellett hangja is igazi unikum volt, egyedi, meg nem ismételhető.
Máté Péter esetében a képességek nem álltak egyenes arányban az egoizmussal, így nem is említhetjük Lennonnal egy lapon, soha nem volt olyan erős személyiség. Ez persze nem gond, mert szerénysége és istenadta tehetsége tökéletesen elég volt, hogy az unokáimnak is büszkén mutogassam a számait, hogy milyen jók is azok. Második közös pontja Lennonnal tehát az, hogy kivételes zeneszerző volt, de rögtön itt egy különbség is, bár nem a legfőbb.
Máté Péter számait is sokan feldolgozták (újabb közös pont), de ezek rosszabbnál rosszabb megoldások, elég ha visszaemlékeztek a Most Élsz című Máté Péter remekre, amit Rúzsa Magdolna olyan nemesen tönkreszart a Megasztár alatt. Sajnos szegény Péterünk már nem tudott kikelni a sírjából, hogy jól megcsapkodja a producereket és zenei vezetőket, akik engedték lemezre kerülni, és rádióban futni azt a borzalmat, amit Magdika összenyivákolt. Hallgassátok meg az eredeti számot, majd a feldolgozást! Mi a különbség? Az egyik énekel, a másik üvölt. Méghozzá olyan artikulátlanul, hogy még a The Darknessből is kivágnák, mint macskát szarni, az igénytelensége okán.
Már nem is merek visszagondolni a Back 2 Black által elkövetett zenei merényletre, aminek a során rongyosra játszatták a Zene nélkül mit érek én? című Máté Péter nótát. Pedig azt gondolom, hogy Máté Péter többet érdemelne. Sokkal többet.
Összefoglalásul elmondanám azt a nyilvánvaló különbséget, amire már talán ti is rájöttetek, vagyis, hogy Lennonnál a feldolgozások felülmúlták az eredetit, továbbgondolták azt, és tökéletesítették, míg Máté Péternél a feldolgozott számoknak annyi pozitív hatásuk volt, hogy az emberek előkaparták és meghallgatták a mérföldekkel jobb eredeti dalt.
Legfrissebb kommentek