Nem tudom, mégis hogyan tudnak az emberek ilyen genetikai selejteket, mint például BB Évi meg VV Ágica sajnálni. Az ég egy adta világon senki nem kötelezte ezeket a nőket arra, hogy a seggüket közszemlére téve érjék el céljaikat, még akkor is, ha szerény agyi képességeik miatt nem nyerhettek volna például kvízjátékot, vagy nem lehettek volna az év vállalkozói.
VV Ágica öngyilkosságot kísérelt meg, ami sajnos kudarcba fulladt. Állítólag a dolgok hátterében a sok rosszmájú kritika állt, ami azért valamilyen szinten érthető, hiszen Ágica egy forgatáson közölte VIVA TV-s kollégáival, hogy őt bizony már igen régen nem dugták meg, és sajnos emiatt ideges. Persze, mikor nyilvánosságra került a felvétel és internetezők ezrei röhögtek a szerencsétlen libán, akkor Ő büszkén kijelentette, hogy mekkora arcátlanságot is követtek el ellene, hiszen ezt a felvételt ő a privát szférájának szánta (kollégáknak) és ehhez senkinek semmi köze. Persze kérdéses, hogy az átlagos nők például miért nem beszélgetnek arról a céges meetingeken, hogy milyen régen elégítette őket ki a férjük, vagy hogy mennyire vágynak már egy kis dugásra.
VV Ágica egyik kiemelkedő tagja annak a TV-s generációnak, aminek a tagjai pusztán a seggük mutogatásával érnek el pénzügyileg is számottevő sikereket. Nézzétek meg, hány alulképzett buta liba vezet ma műsort a kereskedelmi televíziókban, és mennyi tehetséges fiatal szorul az esti 22 óra utáni műsorsávba ezek miatt. Nem azt mondom, hogy ezeknek az embereknek nem lehetnek érzéseik, mert biztosan vannak. De azért nem hiszem, hogy nekünk kéne sírnunk amiatt, hogy ők elcseszték a saját életüket bagóért. Bocsánat!
Ez tulajdonképpen ki a bánat is?
Balázs Ez tulajdonképpen egy enervált hülye picsa. Valóságshow “sztár”.
És ismét a szívemből szóltál :)
legközelebb reméljük sikerrel jár.az agyamra megy ez a csaj.
A gyógyszeres módszert azok szokták alkalmazni, akik fel akarják hívni magukra a figyelmet. Ha tényleg öngyilkos akart volna lenni, miért nem lőtte fejbe magát? :D
ZsuKov Az koszol, ne viccelj! :D
Tényleg, szegény VV Anett nem szeret agyvelődarabkákat szedegetni a linóról, főleg, ha az a legjobb barátnőjéé. :D
Tiszta haszon, hogy van neki mire fogni ezt az elmeállapotot.
Már meg sem lepődöm ilyeneken. Megérte ez az egész előre kitalált valóságsó, kérdezem?
szora (postra) sem erdemesek. annal tobbet ernek, minel tobbet beszelnek roluk – minek tamogatni oket?
“hát én semmi tobbet nem tudokok elmondani”