Monthly Archive for August, 2008

Youtube video embed vs. Firefox (!)

Kérdésem egyszerű és nagyszerű: csak nálam van az, hogy a nem gyári kóddal embeddelt YouTube videók nem jelennek meg? Tehát ha gyári kódot szúrok be, azt látom, de ha valid módon rakom be, akkor nagy üresség van a videó helyén.

Ja, és a saját tulajdon zenedobozomat se látom itt a blogon, JQA!

Update: Történt egy előrelépés a dologban, sikerül kideríteni, hogy valószínűleg az Adblock a ludas a történetben. Ha letiltom, akkor ugyanis minden Flash működik, mint az álom. De ha visszakapcsolom, megint nem megy, még akkor sem, ha történetesen teljesen üres a filter lista, és még a YouTube is whitelisten van (magyarán meg van szavazva neki a bizalom). Nekem nagyon kellene az adblock, viszont a YouTube videók is, tehát kellene kompromisszumos megoldás, mit javasoltok?

Megoldás: Letöröltem az AdBlockot, felraktam az AdBlock Plust és működik minden, mint az álom. Köszi mindenkinek a segítséget! :)

Anime equal shit

Japán animés csaj idióta fejjel

Valószínűleg emberek százezreit bántanám meg ezzel a bejegyzéssel, ha történetesen olvasnának annyian. De így is biztos vagyok benne, hogy minimum pár embernek bántani fogja a lelkét, amiről írni fogok, bár nem célom a sértegetés.

Nem szeretem az animét. Itt élünk egy tízmilliós országban, Magyarországon, rengeteg értékes művész él és alkot itt, de a magyar fiatalok csak ezt a külföldről érkező kommersz szennyrakást kapják a nap 24 órájában. Mikor először láttam animét, mangát, néztem az első japán rajzfilm sorozatokat, akkor még nem voltak különösebb ellenvetéseim a műfajjal kapcsolatban (mondjuk ez kicsit ferdítés, ha azt nézzük, hogy anno a Sailor Moon nevű szart megpillantva kedvem lett volna kettéfejelni a képcsövet, és akkor még csak 13 éves voltam :D). Na de ami mostanában ömlik a tévéből és a netről, az már szerintem egy vicc.

Baj van, baj, méghozzá az, hogy az egész anime világ teli van klisékkel és ismétlésekkel, ratyi megoldásokkal. Ha az éppen kiemelt szereplő gondolkodik, akkor a kép többi része elsötétül és csak őt látjuk. Ha komoly dologról van szó, a háttérben egy elefánthugy méretű vízcsepp is legördül, csak hogy érezzük, itt komoly a baj. Ha valamelyik szereplő történetesen elpirul, akkor azt sem képesek emberi módon ábrázolni, olyankor a háttérben valamin elfuserált japán zászlóra hasonlító gay-glam-shit jelenik meg, a szereplő feje meg úgy néz ki, mintha egy egész életében pincében nevelkedett 20 éves lányt kiengednénk a szabad levegőre és ledolgozna 1 hetet az augusztusi kánikulában a Palatinuson úszómesterként.

És a fiatalok ezt kajálják. Sajnos. Mert hogy ezeknek a rajzfilmeknek több a romboló hatása van, mint építő, abban szinte biztos vagyok. Például nálam a mélypont az volt, mikor sok-sok évvel ezelőtt haveromnál voltam vendégségben, és nekiálltam kicsit szétnézni a gépén (bad suexID, baaad boy!), erre találtam olyan képet, amin a Songoku éppen análisan tesz magáévá egy lány, majd a hasán keresztül kidudorodó önnön nemiszervét szopja kétpofára. Meg egyébként is van egy olyan érzésem, hogy ezek a japánok konkrétan a saját világromboló pedofil hadjáratukat készítenék elő ezekkel az alkotásokkal, minden lány diákblúzban, seggnél elvágott miniszoknyában virít, a fiúkon meg olyan buzis szerkó van, hogy Brian Molko is fokhagymafüzért lengetve és hangosan kurvaanyázva rugdosná meg a srácokat, ha történetesen nem csak virtuális karakterek lennének.

Szóval a magam részéről, ha egyszer lesznek saját porontyaim, akkor tuti nem ezeket a japán fosokat fogják nézegetni, hogy aztán 13 évesen érzelmi válságba keveredve amőbázzanak Gillette pengével a karjukon. Hogy az örökbecsűtől idézzek: “… de az én fiamnak nem lesz Goushiro a neve!”

Rendszer (1. rész)

Régóta szerettem volna írni a blogon az online létezést megkönnyítő dolgokról, úgy is mint a rendszerezés, szervezés, szabályozás. Sokak számára az online egzisztencia olyan, mint egy segglyuk, létezik, de nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, hogy van. Mások számára pedig igenis fontos, csak egyszerűen pazarlóan bánnak az idejükkel. Sokáig én is így működtem, aztán rájöttem, hogy az az idő, amit az ember a barátaival, családjával tölthet fontosabb, és ennek megfelelően az online időt korlátozni kell, a korlátozott időt pedig be kell osztani.

A rendszerezés első lépése anno még a Netvibes használatának megkezdése volt, bár azóta az egész dolog vett egy 180 fokos fordulatot, abban az értelemben, hogy Netvibes is elkezdett lassan működni és rengeteg olyan apró, de idegesítő jelenség ütötte fel a fejét, ami miatt gondolkodom a váltáson (erről a cikk 2. részében írok bővebben).

Gmail képernyőmentés

Lézeres szőrtelenítés? – Die motherf****r, die!

Az igazán fontos dolog a levelezés terén jött elő. Éveken keresztül egységsugarú felhasználóként emaileztem, abban az értelemben, hogy ömlesztett formában leledzett minden a mailboxomban. A hatalmas változást egy hölgy hozta meg a Gmail accomra (nocsak, nem csak a szívünket dobogtatják meg a lányok, hanem a levelezésünket is? :) ), mégpedig Ildi volt az, akitől ellestem egyet s mást, és nekiálltam rendszerezni. Ebben pedig a Google Mail remek partner volt, mivel rendelkezik mindenféle szűrőkkel, címkékkel.

A Gmailben lehetőség van ugye az egyes levelekre címkéket ragasztani és modern böngészőkben (bármi ami nem Internet Explorer, vagy annak a motorját használó vacak) ezek a címkék színesek is, tehát még jobban elkülöníthetőek a levelek. Ahhoz, hogy ezeknek a jelentőségét egyszerűen belássa mindenki a legegyszerűbb az, ha konkrét példát hozok fel, és abból is a sajátomat.

Adott ugye az én fiókom, benne 3000-nél is több levéllel. Ezek korábban ömlesztve, mindenféle kategorizálás nélkül voltak tárolva. Ha kerestem valamit, az maga volt a pokol, ha történetesen halvány lila segédfogalmam se volt róla, hogy konkrétan ki is küldte nekem, akkor meg a lehetetlenség határát súrolta az eset. Magamtól is láttam, hogy ez így nem lesz jó, de a lustaság felülkerekedett rajtam, és sokszor szenvedtem inkább fél órát egy levél előtúrásával, mint hogy változtassak.

Aztán egyszer nekiálltam kategorizálni, címkézni. Például minden bejelölésről, illetve tevékenységről kap az ember egy email értesítést Plurkön. Ezek a levelek nem haszontalanok, csak éppen én nem szeretem, ha ilyesmi miatt villog az email kliensem, tehát valami megoldás kellett. Nosza, alkottam is egy filtert, ami minden, a plurktől érkező levelet automatikusan felcímkéz “Plurk”-re, majd olvasottnak jelöli őket. Így a Gtalk nem ugrál nekem, hogy “Hé, haver! Új leveled jött!”, viszont ha belépek az emailjeim közé, akkor látom, hogy valaki bejelölt Plurkön, és archiválhatom is a levelet, mert gyakorlatilag már konyhakész állapotban van.

Aztán vannak a szokásos legális szemetet küldő oldalak (mint pl. MyVIP), amiktől az ember a falra tud mászni. Ezekre is van megfelelő szabály létrehozva, vagyis: levél bejön, olvasottnak jelölődik, megkapja a “Junk” címkét, archiválódik (tehát kikerül az Inboxból). Aztán havonta egyszer megnézem milyen levelek vannak a Junk kategóriában, ha ezek közül valami mégis értelmesnek tűnik, akkor olvasatlannak jelölöm, majd leveszem róla a Junk címkét, és ha ezzel végeztem, akkor az összes ilyen címkével ellátott levelet törlöm a fenébe.

Ígérem nem untatlak sokáig titeket, de még egy fontos dolog van, amit meg szeretnék osztani veletek. Régebben eléggé sok gondom volt a regisztrációs mailekkel, mert sokszor jelentéktelen kis szar oldalakra regisztráltam, mindenféle kriksz-kraksz automatikusan generált jelszavakkal, amikre aztán a fene sem emlékezett. Ilyenkor jött a levelesláda módszeres feltúrása, hangos anyázás. Azóta viszont van egy módszerem. Az összes regisztrációs mail automatikusan megkapja a “Regek” címkét, azok, amik kiemelten fontosak pedig a “Fontos” címkét is. Így ha valamikor egy konkrét regisztrációt akarok visszakeresni, akkor csak a megfelelő címke alatt kell kutakodni.

Lényegében ennyi lett volna, amit elsőre szerettem volna megosztani veletek. Ami igazán kiemelendő az egészben, hogy ez a rendszer első alkalommal kicsit problémás, hiszen le kell válogatni a meglévő tartalmat, de később tényleg hatványozottan gyorsabb, mint ha nem rendszereznénk semmit. Különösen azért tetszik nekem, mert a feladatok igen nagy hányadát automatikusan végrehajtja a Gmail, vagyis archivál, töröl, címkét applikál, olvasottnak jelöl, ami rengeteg időt takarít meg nekünk. Ha már egyetlen embert sikerül meggyőznöm a dolog létjogosultságáról, akkor megérte ezeket ideírnom így vasárnap első óráiban járva. :)

Afrikai metrószerelvények

Péter egy átlagos külsővel megáldott pereces volt, aki reggelente cirmos cicákat rajzolt vizeletével a piszoár falára, este pedig rendszeresen vodkát ivott, és utána vörösbort hányt. Nézőpont kérdése csupán, hogy Erzsébet, aki a szomszéd házban lakott, emellett hetente kétszer kente be fókazsírral a kedvenc bőrkanapéját, vajon ezért hagyta ott, avagy azért, mert szerinte Péternek (aki ugye pereces volt, emellett kedvelte David Bowiet) komplexusai voltak amiatt, hogy a jobb heréjén három szál szőrrel több volt.

Na de Péter most éppen ott állt a pereces bódéban, bokszmeccset nézett a tévében, illetőleg ezzel párhuzamosan a saját tulajdon seggszőrét sütötte bele egy lekváros palacsintába, és morfondírozott. Vagy panírozott? Nem értek a számítógépekhez. Szóval Péter valamit csinált, mikor Jolán, akinek leánykori neve Gábor, odalépett és feketés vörös haját egy Baumaxban vásárolt gereblyével végigsimítva próbált erotikusnak látszani. Péter ügyet sem vetett rá, a szomszéd bácsi pedig a lány zöld hálóingjét meglátva inkább búzát vetett volna rá, csak hát fájdalmas lett volna az aratás.

Jolán tehát akart valamit. A fogait elnézve vízkőoldót akart, de azt ugye nem a perecesnél veszünk, bár Jolán nem volt okos, jobban végiggondolva szép sem, ha meg láttuk, akkor igazán azt is megkérdőjeleztük, hogy nő-e? Mármint nem magasságra, hanem nemileg. Jolán tehát kért. 23 és fél deka töpörtyűt. Tejszínhabbal és mazsolával. Péter meg adta. Sajnos elvétette, mert a seggszőrös palacsinta jutott csak Jolánnak.

- Elnézést, de valami furcsa ezen a palacsintán!
- Biztos legyek.
- Ne legyen biztos, inkább nézze meg!
- Láttam már elég palacsintát, például a maga jobb füle is úgy néz ki, mint egy máglyarakás.
- Miért, olyan piros?
- Nem, hanem ilyen barna szutyok van benne.

A beszédet tett követte, Péter (akit mellesleg Etelének hívtak) elővette az elemes meggymagozóját, szétszabdalt vele egy plüssmacit, Jolán meg felmászott egy libikókára és törökülésben ráugrott a közepére, a szomszéd bácsi pedig megjött a műtrágyával és bevetette Jolán köldökét búzával. Ilyen egyszerű. Nem?

Californication

Hank Moody és Mia Lewis

Azt gondolom, hogy kissé szkeptikusan álltam hozzá a sorozathoz, főleg azért mert nem tudtam elhinni, hogy David Duchovny képes lehet hitelesen alakítani a bohém író figuráját. Most, hogy kivégeztem a Californicationt, be kell látnom, hogy tévedtem. Valószínűleg kiskorom X-Akták mániája hagyott bennem olyan mély nyomokat, hogy nehezen tudtam elképzelni őt egy olyan szituációban, amikor épp nem vadászik fura fejszerkezetű zöld űrlényekre.

Bevallom, hiba volt minden feltételezésem, ami ellentétes azzal, hogy David Duchovny jó színész. Mert hogy az, egy igazi klasszikus, és utólag sajnálom, hogy nem láthattam őt ehhez hasonló alakításokban. Mert jó, hiteles és fantasztikusan humoros. Mint ahogy az egész Californication. Egy igazán eredeti sorozat, ami nem fél megmutatni a mai rohanó világunk flörtökkel, félredugásokkal, érdekkapcsolatokkal tarkított világát. Egy sorozat, aminek bár kissé butácska a főcíme, és helyenként talán mesterkéltnek hathat, de alapvetően kiváló alkotás.

A sztori Hank Moody figurájára építkezik, aki egy tehetséges, szabad szájú író, aki sajátos életvitele mellett egy igazán értékes, és családcentrikus ember. Az egész sorozatban félelmetes mennyiségű és szabados formában megjelenő szexualitás található, ugyanakkor ez mégsem válik zavaróvá, mint inkább humorossá. Emellett az alkotóknak sikerült egy rendkívül vékony vonalon táncolva megmaradni a jó ízlés szolid határain belül.

Ami a színészi alakításokat illeti, szerintem mind egytől-egyig mesteri. Kivéve talán Dani karakterét, ami szerintem kissé erőltetett lett, bár a hölgy hangja egészen kellemes. Nehezen tudnék kedvenc figurát választani a sorozatból, de ha muszáj volna, nálam a két favorit Hank és Mia lenne. Hank (David Duchovny) az igazán pimasz megjegyzéseivel érdemelte ezt ki, Mia (Madeline Zima) pedig az igazán szeretnivaló mosolyáért.

Összességében, én mindenkinek nagyon ajánlom a sorozat megtekintését, de szigorúan angolul, ugyanis a magyar szinkron valami förtelmesen pocsék lett.

Tojásrántotta

Mindenhol ugyanaz a nap süt, nem tudom már ki mondta ezt, de őszinte leszek, a lustaság felülkerekedik rajtam, és nem fogok most rákeresni. Hiszen a mondanivaló a lényeg, nem pedig az üres körítés és sallangok. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy másoknak szebb, másoknak jobb élet jutott, ugyanakkor elfelejtkezik arról, hogy problémamentes élet nincs.

Na de miért is vannak a problémák? Azért, hogy megoldjuk őket. Hogy megoldást találjunk, amikor elénk gördülnek, mint valamiféle nagy és nehéz kövek, mert az ember szereti őket így szimbolizálni, és a fejünkben levő agynak nevezett területen materializálni. Szeretjük azt mondani, hogy az élet bonyolult, az élet nehéz, az élet egy szar, pedig valójában egyszerű, mint egy adag rántotta, amit reggelire sütünk magunknak. Mindent csak a megfelelő oldaláról kell nézni.

Vannak olyan gondok, amiket az ember nem akar megoldani. Nem akar, vagy csak egyszerűen tartja fontosnak őket. Nézzük például a rendkívül puritán tojásrántotta példáját: felkelünk reggel, a csipákat morzsolgatva felrakjuk a kávét, felütünk két tojást, némi sóval elkeverve belevágjuk őket a serpenyőbe, majd leülünk elolvasni a napi sajtót. Jön az égett szag, a probléma egy tünete. Majd mikor észleljük ezt, felállunk, próbálunk úgy tenni, mint ha érdekelne minket, sajnálkozni, de végül is kidobjuk az egészet a kukába. Egyszerűen, hiszen ki a fenének van kedve órákat pamacsolni egy égett rántotta feljavításán?

Ez jelenti azt, amikor továbblépünk a problémán, kikapjuk a hűtőből a mackó sajtot, ami bármennyire is proli kajának lett titulálva századunkban, mégis jól jön ilyenkor. Belekenjük a zsemlébe, megesszük, aztán indulunk dolgunkra, estére a kellemetlen szagokat is beszívják a nővényeink, a falak, a függöny, az ablak alatti kis dekorációk, és nem emlékszünk semmire. Sokan ezt a metódust átültetik az élet más területeire, továbblépnek, nem megoldanak. Szar a példa, hiszen egy rántottán nincs igazából mit sajnálni, amikor betettük a hűtőnkbe, a legutolsó esélyét is meghiúsítottuk, hogy valaha élő organizmus legyen. De az ember nem egy rántotta, és a rántottának nincsenek érzelmei, csak színe, szaga és íze. De nem fog nekünk drámázni, szerelmet vallani, azt mondani, hogy szar apa vagy éppen anya vagy, és nem fogja a fejedhez vágni, hogy szerinte szar amit kiadsz a kezed közül munka címén.

A problémák nem reklamálnak, ha átlépünk felettük. Ők ugyanúgy ott maradnak, ahol vannak. Aztán mikor megtelik az edény, előjönnek újra, szépen sorjában, vagy rendezetlenül és váratlanul, annak függvényében, hogy mennyire voltunk hanyagok az eltakarításuknál. Olyan ez, mint a szemetes, amit soha nem visznek le az emberek. Pedig kellene. Rendet kellene tenni az emberek fejében, és ez alól magam sem vagyok kivétel. Leülni, átgondolni mi az, ami mögöttünk van és mi az ami ránk vár. És ennek függvényében mérlegelni, hogy kik azok, akiket megbántottunk és bocsánatot kell kérnünk, mosolyt csalva az arcukra. Kik azok, akiknek végre meg kell mondani a véleményünket, és kik azok, akik számára üdvözítőbb, ha hallgatunk.

Persze felmerülhet a kérdés, mi hoz ki az emberből egy ilyen írást? Döntsétek el ti, szabjátok testre az írást és annak mondanivalóját. Ha valakinek a tegnap a szoba közepén felejtett foltos bugyi, másnak a gyermekeivel ápolt viszonya, megint másnak a munkahelyén hagyott káosz, és valaki egészen más embernek meg egy elmaradt gesztus, cselekvés jut az eszébe, akkor már megérte leírni mindezt. Még ha kissé zavaros is elsőre.

Hogyan nevezzelek?

Régóta népszerű szokás az emberek körében, hogy mindenféle neveket adnak az általuk vásárolt kütyüknek és háztartási gépeknek. Őszintén szólva én mindig megmosolygom, amikor valaki Ödönkeként hivatkozik például a laptopjára, vagy éppen Teréznek hívja a mosógépét.

El tudom képzelni, amikor Teréz vízelvezető csöve például engedve a vízkő romboló hatásának egyszer csak elreped, a háziasszony pedig betelefonál a szervízbe:

- ‘ Napot, Kovács Antal mosógépszerelő vagyok.
- Jó napot, itt Egyszeri Katalin. Segítsen rajtam, Terézből ömlik a víz!
- Elnézést hölgyem, Teréz terhes?
- Hát eléggé, a férjem majd bele szakadt, mire hazahozta.
- Ne haragudjon, de a magánéletükbe nem kell beavatnia, inkább hívja a szülészetet…

Szóval én továbbra sem fogom megérteni ezeket a dolgokat, nyilván azért mert nekem csak a PDA-m bír saját névvel, az is csak virtuálisan létezik (konkrétan az eszköz Bluetooth neve), és azt sem írnám ki ide, mert lehet sokaknak bántaná a szemét! :D

Gyermekeim az égben…

Meg szeretnék veletek osztani egy igazán szellemes és kreatív szpemet, amit minap kaptam a postaládámba:

Szia,
Kepzeld, apu tegnap jet-ski közbe megserult, igy itthon lesz egesz nyaron:(
Innet szedek neki most mindenfele filmet es jatekot, meg zeneket:

http://taz.freebase.hu

Gyors, oldal, es nagyon sok film van rajta!

Mit is írhatna az ember a szeretet eme könnyfakasztó megnyilvánulását látva? Nyilván próbál kicsit lelket verni Editbe, aki elkeseredettségében is gondolt embertársaira, és megpróbált nekik is látatlanban segíteni. Én a következőt válaszoltam, biztosítva őt maximális együttérzésemről:

Szia,
Szerintem ne töltsél több zenét, mert most hallottam, hogy apádat megbaszta a Godzilla a Nyugati Pályaudvar tetején, amit sajnos nem élt túl. Viszont van egy kurvajó linkem, ahol mindenféle vegyiáru kapható, ha esetleg bánatodban lúgot szeretnél inni.

Puszillak!

Ugye ez szerintetek is megfelelő válasz volt? Igyekeztem tapintatos lenni!

Tűzijáték

Augusztus 20., Tűzijáték a Duna parton

Az idei tűzijátékot kivételesen élőben is szívesen megnéztem volna, persze ez megint egy olyan vágy, ami nem teljesült, de ugye néha ilyeneknek is kell lenni. :) Persze az RTL Klubot választottuk idén is a közvetítések közül, ennek egyetlen, ámde annál masszívabb oka volt, hogy itt, szerény hajlékunkban ez a csatorna fogható a legszebb, legjobb, legtisztább minőségben. Megint más kérdés, hogy ott az emberi faktor, amit az ember nem tud előre kiszámítani, mégpedig, hogy az RTL-nél évek óta sem döbbentek rá, hogy az ilyesféle fontos események rögzítését és a közvetítés rendezését nem szabad dilettánsokra bízni. Márpedig itt arról volt szó, hogy 3-4 feltehetően életében először kamerázó úr, és egy magát rendezőnek nevező szakbarbár koprodukcióját volt alkalmunk végigkövetni.

A tűzijátékok közvetítése eleve egy igen nehéz műfaj, hiszen a televízió akármennyire is próbálják sokszínűvé tenni a közvetítést mindenféle érdekes vágásokkal és effektekkel, nem tudja visszaadni az élő élményt. Emellett sajnos a közvetítést kommentáló Lilu és Szellő István (mondtam már, hogy eléggé langyi neve van szegénynek?) is pihe-puha produkciót nyújtott, nem is beszélve az operatőrök balfaszságáról, amikor képesek voltak a fókusszal szarakodni hosszú másodpercekig, és mire éles lett a kép, a szintén elementáris kvalitásokkal megáldott rendező már el is kapcsolat a kameráról. Ezt kell szépen összeadni, és levonni a konzekvenciát, miszerint jövőre vagy a helyszínen nézzük meg a tűzijátékot, vagy maradunk a TV-nél, de valami emberibb és profibb csatornát választunk.

Hancock

Sokan lehordták Will Smith legújabb produkcióját, a Hancockot, ami egyrészt érthető, másrészt meg valamiért mégsem. Tulajdonképpen ha úgy ül be rá az ember, hogy egy kellemes másfél órás limonádét fog a szemének tálalni, akkor nagy csalódás nem érheti. A film a szokásos klisével kezdődik, majd utána a további 91 percben is azzal folytatódik, a végén megvan a kötelező happy end is.

A sztori lényegében egyszerű, Hancock mint egy csöves szuperhős tevékenykedik a világban, és bár próbál jót tenni, de alkoholizmusa okán minden lépésével több kárt okoz, mint hasznot. Ekkor lép színre a PR szakember, Ray Embrey, aki megpróbál Hancockból normális szuperhőst kalapálni, persze a szokásos megpróbáltatások mellett.

John Hancock

A családot is simán el lehet vinni a filmre, ugyanis ha másra nem is, de arra biztos jó, hogy a gyerkőcöket a mértéktelen alkoholfogyasztás ellen nevelje, bár kétséges, hogy a gyerek utána nem akar-e esetleg kiugrani a 10. emeletről, hogy megmentse Morzsi kutyát Oszkártól a dobermantól.

Will Smith, mint színész egyébként nem rossz, legalábbis nekem a zenei pályafutásánál jóval meggyőzőbbnek tűnik, kíváncsi leszek, hogy most rááll-e erre a limonádégyártó kisiparos imázsra, avagy megpróbálkozik ismét komolyabb szerepekkel.