Régóta szerettem volna írni a blogon az online létezést megkönnyítő dolgokról, úgy is mint a rendszerezés, szervezés, szabályozás. Sokak számára az online egzisztencia olyan, mint egy segglyuk, létezik, de nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, hogy van. Mások számára pedig igenis fontos, csak egyszerűen pazarlóan bánnak az idejükkel. Sokáig én is így működtem, aztán rájöttem, hogy az az idő, amit az ember a barátaival, családjával tölthet fontosabb, és ennek megfelelően az online időt korlátozni kell, a korlátozott időt pedig be kell osztani.
A rendszerezés első lépése anno még a Netvibes használatának megkezdése volt, bár azóta az egész dolog vett egy 180 fokos fordulatot, abban az értelemben, hogy Netvibes is elkezdett lassan működni és rengeteg olyan apró, de idegesítő jelenség ütötte fel a fejét, ami miatt gondolkodom a váltáson (erről a cikk 2. részében írok bővebben).

Lézeres szőrtelenítés? – Die motherf****r, die!
Az igazán fontos dolog a levelezés terén jött elő. Éveken keresztül egységsugarú felhasználóként emaileztem, abban az értelemben, hogy ömlesztett formában leledzett minden a mailboxomban. A hatalmas változást egy hölgy hozta meg a Gmail accomra (nocsak, nem csak a szívünket dobogtatják meg a lányok, hanem a levelezésünket is? :) ), mégpedig Ildi volt az, akitől ellestem egyet s mást, és nekiálltam rendszerezni. Ebben pedig a Google Mail remek partner volt, mivel rendelkezik mindenféle szűrőkkel, címkékkel.
A Gmailben lehetőség van ugye az egyes levelekre címkéket ragasztani és modern böngészőkben (bármi ami nem Internet Explorer, vagy annak a motorját használó vacak) ezek a címkék színesek is, tehát még jobban elkülöníthetőek a levelek. Ahhoz, hogy ezeknek a jelentőségét egyszerűen belássa mindenki a legegyszerűbb az, ha konkrét példát hozok fel, és abból is a sajátomat.
Adott ugye az én fiókom, benne 3000-nél is több levéllel. Ezek korábban ömlesztve, mindenféle kategorizálás nélkül voltak tárolva. Ha kerestem valamit, az maga volt a pokol, ha történetesen halvány lila segédfogalmam se volt róla, hogy konkrétan ki is küldte nekem, akkor meg a lehetetlenség határát súrolta az eset. Magamtól is láttam, hogy ez így nem lesz jó, de a lustaság felülkerekedett rajtam, és sokszor szenvedtem inkább fél órát egy levél előtúrásával, mint hogy változtassak.
Aztán egyszer nekiálltam kategorizálni, címkézni. Például minden bejelölésről, illetve tevékenységről kap az ember egy email értesítést Plurkön. Ezek a levelek nem haszontalanok, csak éppen én nem szeretem, ha ilyesmi miatt villog az email kliensem, tehát valami megoldás kellett. Nosza, alkottam is egy filtert, ami minden, a plurktől érkező levelet automatikusan felcímkéz “Plurk”-re, majd olvasottnak jelöli őket. Így a Gtalk nem ugrál nekem, hogy “Hé, haver! Új leveled jött!”, viszont ha belépek az emailjeim közé, akkor látom, hogy valaki bejelölt Plurkön, és archiválhatom is a levelet, mert gyakorlatilag már konyhakész állapotban van.
Aztán vannak a szokásos legális szemetet küldő oldalak (mint pl. MyVIP), amiktől az ember a falra tud mászni. Ezekre is van megfelelő szabály létrehozva, vagyis: levél bejön, olvasottnak jelölődik, megkapja a “Junk” címkét, archiválódik (tehát kikerül az Inboxból). Aztán havonta egyszer megnézem milyen levelek vannak a Junk kategóriában, ha ezek közül valami mégis értelmesnek tűnik, akkor olvasatlannak jelölöm, majd leveszem róla a Junk címkét, és ha ezzel végeztem, akkor az összes ilyen címkével ellátott levelet törlöm a fenébe.
Ígérem nem untatlak sokáig titeket, de még egy fontos dolog van, amit meg szeretnék osztani veletek. Régebben eléggé sok gondom volt a regisztrációs mailekkel, mert sokszor jelentéktelen kis szar oldalakra regisztráltam, mindenféle kriksz-kraksz automatikusan generált jelszavakkal, amikre aztán a fene sem emlékezett. Ilyenkor jött a levelesláda módszeres feltúrása, hangos anyázás. Azóta viszont van egy módszerem. Az összes regisztrációs mail automatikusan megkapja a “Regek” címkét, azok, amik kiemelten fontosak pedig a “Fontos” címkét is. Így ha valamikor egy konkrét regisztrációt akarok visszakeresni, akkor csak a megfelelő címke alatt kell kutakodni.
Lényegében ennyi lett volna, amit elsőre szerettem volna megosztani veletek. Ami igazán kiemelendő az egészben, hogy ez a rendszer első alkalommal kicsit problémás, hiszen le kell válogatni a meglévő tartalmat, de később tényleg hatványozottan gyorsabb, mint ha nem rendszereznénk semmit. Különösen azért tetszik nekem, mert a feladatok igen nagy hányadát automatikusan végrehajtja a Gmail, vagyis archivál, töröl, címkét applikál, olvasottnak jelöl, ami rengeteg időt takarít meg nekünk. Ha már egyetlen embert sikerül meggyőznöm a dolog létjogosultságáról, akkor megérte ezeket ideírnom így vasárnap első óráiban járva. :)
1 Responses to “Rendszer (1. rész)”
Leave a Reply