Mi lenne, ha mondjuk az általatok is valószínűleg kedvelt (vagy régen kedvelt) blogokat híres sorozatszínészek jegyeznék? Első két áldozatom Mefi és Shamalt (neki a régebbi blogdesignját használtam fel).Itt megnézhetitek a végeredményt, tessék ide kattintani! Elsősorban dizájn koncepció, érzem anyám csuklani fog holnap! :D
Monthly Archive for February, 2009
Szükség esetén iPod változatban is. :D
A korábbi animés bejegyzésben leírtakat (no meg önmagamat) meghazudtolva múlt vasárnap megnézem egy animét Zsófival.
Valamiért mégsem érzem ezt érvágásnak, vagy a saját elveim felrúgásának, ugyanis azt gondolom, hogy a 5 Centimeters Per Second című alkotás (秒速5センチメートル) egy-egy filmet is simán kenterbe ver nem csak történet, hanem képi megvalósítás, zenei aláfestés, és sok más téren is.
Az anime valójában egy 3 részes alkotás, a részek azonban egyben adnak ki egy kerek, 1 órás történetet. Maga a sztori egyszerű, de a maga egyszerűségében remek, két tizenéves szerelmét mutatja be, azt, ahogy dacolnak a köztük levő távolsággal, és keresik az útjukat. Nem mondanám, hogy kalandos útvesztőkkel telitűzdelt sztorit, bonyolult érzelmi szálakat kapunk, de az ábrázolás, megvalósítás, az apró részletek mégis egy mesterművé teszik ezt a történetet. Miközben néztük a Makoto Shinkai nevével fémjelzett animét, valahogy elgondolkoztam rajta, hogy ha mindezt egy film formájában nézné az ember, akkor valószínűleg 5 perc után kikapcsolná, mert a film egyszerűen nem képes olyan gyönyörűen visszaadni a részleteket, a finom mozzanatokat, mint ahogy ezt ez az anime teszi. Valójában egy emberiség elleni bűntett lenne ebből az animéből filmes adaptációt készíteni, de szerintem akár hagyományos animációs alkotást is.
Az anime képi világa egyszerűen zseniális. A finom részletek kidolgozottsága, a fény-árnyék hatások művészi megrajzolása, és azoknak a részelemeknek az aprólékos kimunkáltsága, amik felett normál esetben elsiklanak az emberek, szóval mindez egybevéve egy olyan vizuális orgazmust eredményez, amit szinte lehetetlen leírni. Az, hogy a bejegyzésbe a szokásomtól eltérően sok-sok képet tettem, többek között ennek tudható be, ugyanis a 5 Centimeters Per Second egy olyan anime, amit mindenkinek szívemből ajánlok megtekintésre, még akkor is, ha esetleg nem szereti a műfajt, vagy épp a romantikus, érzelmesebb történeteket.
Ami pedig a zenéket illeti, őszinte leszek, erre sem lehet panasz. Az alkotás teljes hosszában meseszép, nyugalmat árasztó zenék szólnak, a zeneszerző Tenmon mégsem teszi túlságosan puhává és lavór-pozitívvá ezzel a filmet (mert nem túlzás ezt filmnek nevezni), mert sikerül neki egy bizonyos, nehezen körülírható határon belül maradni, ami még éppen ízléses és megfelelő.
Összegezve a dolgokat, csak annyit tudok mondani, illetve leírni, hogy ha valaha szeretnétek igazán impresszív, és szemet gyönyörködtető animét látni, akkor a 5 Centimeters Per Second egy kötelező darab, ami akár egy könnyű délutáni mozinak, vagy egy késő esti lélekmelengető időtöltésnek is kiváló.
Képzeljétek el, ahogyan felfelé esik az eső, és a fű a föld alá nő. Igyatok sok teát, és egyetek nápolyit!
Szíveskedjenek vigyázni, fingok háromra! – Mondta T. Lagatos Edömér, ki kopasz volt, de a haját rendszeresen zselézte. Vele ellentétben Ilona nem, vagy csak kicsit szerette a mustár ízét a francia krémesben, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy pálcikával ette a bablevest. Mind a ketten a pláza kövén álltak, Ilona fekete haját lágyan fújta a 3 bar nyomással üzemelő Karcher magas nyomású takarítógép, miközben Edömér éppen kibiztosított kézigránátokat dugdosott az alsónadrágjába, szerette volna ugyanis megdönteni a világ legnagyobb magömlésének világrekordját.
Ilona erősen gyanútlanul fikázott, de talán a lelke mélyén sejtette, hogy ha már az ÚR (Úgy Rúgnálak nővédelmi egyesület – a szerk.) pont Edömér mellé sodorta, akkor valószínűleg ezt most teheti utoljára. Agyán még csak véletlenül sem futott át az a tény, hogy a reggeli zuhanyzás közben elfogyasztott tubusos kolbászos zsemle volt az utolsó vacsorája, az meg aztán végképp nem jutott eszébe, hogy amikor reggel a vőlegénye Valentin nap alkalmából megajándékozta őt egy vizelési hanggal ébresztő félszemű ukrán nejlon-plüss kenguruval, akkor az volt élete utolsó ajándéka.
Ilona ebben a pillanatban rágyújtott volna egy cigarettára, helyette azonban meglepetésszerűen elővette a táskájából a felfújható felemáskorlátot, és nekiállt rajta bemutatni a magyar vándort, ezt a körülötte vásároló 23 gyermekes családanyák, és mély érzésű férfiak egy hümmögéssel dúsított közönyös kurvaanyázással vették tudomásul, mit sem sejtve arról, hogy meg fognak halni. Meg is haltak. Szarul. Tényleg, nem szeretnéd látni, menj innen! Na!
Szóval Edömér eljutott karrierjének azon pontjára, hogy már nem találta otthon kielégítőnek a nemi életet, ugyanis gyanakodni kezdett felesége transszexuális mivoltára, már csak abból kiindulva, hogy túl sokat használtam a „tököm belevágom” kifejezést. Mármint a Googleban. Meg a fürdőszobában. Néhanapján még az ágyban is, de ott is csak az ágyneműtartóban. Edömér tehát úgy döntött, hogy inkább felrobbantja magát, illetve ezt így nem tervezte koncepciószerűen, mivel mint már mondtam magömlést akart. Nagyot. Hát összejött.
Az a helyzet, hogy sokak ellenzése mellett, no meg általános elveimet felrúgva csütörtökön vásároltam egy Apple terméket. De ha stílszerűen szeretném kifejezni magamat, akkor azt mondanám, csütörtökön kinyitotta szemét Kulináris Eutanázia, Degec hivatalos bitcukorka gyártója.
Hogy miért lett új telefon? Miért pont iPhone? A korábbi előfizetésemmel 11-18 ezer forint közötti telefonszámlák jöttek általában havonta. Ebben általában pár mega GPRS és EDGE adatforgalom volt, SMS-ek 20 forintért, és 10-20 forintos percdíjjal lefolytatott telefonhívások. A mostani Ikon 400-as díjcsomaggal együtt jár ugye 400 percnyi beszélgetés, 200 darab SMS, és 2 GB adatforgalom 3G-n keresztül. Ha ezt összeszámoljuk, akkor megközelítőleg 18 ezer forint körül állunk meg, és ebben még benne sincs az előző (Kaméleon) díjcsomag havidíja, ami 3700 forint volt az általam kért opciókkal. Most meg tíz darab ezresből megúszom a fentieket, és ráadásul egy olyan készülékem van, ami szép, elegáns és sokoldalú.
Egyébként a korábbi telefonommal szemben Eutanázián élmény a netezés, tényleg rengeteg oldalt meg tudok nézni, gyorsan és egyszerűen, nem kell görcsöt kapni a gépeléstől közben, és tudok közben normálisan zenét hallgatni. Emellett vitathatatlan előnye a telefonnak a korábbi W300i-hez képest, hogy a kamerája még kevés fénynél is értékelhető képet készít, normál napfénynél pedig avatatlan szem elsőre meg nem mondja egy átlagos méretű iPhone-nal készített fotóról, hogy az nem fényképezőgéppel készült.
Hátrányai között talán csak annyit tudnék említeni, hogy nem tud MMS-t küldeni és fogadni (de egyébként is kb. 2-3 darabot kaptam életemben), illetve nem lehet vele Bluetooth-al fájlokat küldeni, csak kihangosítók és headsetek tudnak kommunikálni vele. Ezeket leszámítva csupa pozitívumot tudok 1 napos ismertségünk után elmondani a telefonról, és remélhetőleg a későbbiek során még sok-sok pozitív véleményt írhatok róla.
A város még békésen aludt, csak egy ártatlan feketerigó ütötte a Kacsapicsa Almanach köz tükörsima járdáját. Mindenfelé rózsaszín jégcsapok repkedtek, és mustárszínű szódásszifonok csiripelték, hogy ballag már a vén diák. Nem a vén RAW fájl, nem is a vén JPG kép, hanem egyenesen a vén diák.
Ezen tevékenységük közben Kummantós Kankónília, a földalatti fetrengvefingás világrekordere, valamint az országos tolókocsis gyorsasági verseny 23. helyezettje éppen fekvőtám accot csinált, de időközben elfelejtette a jelszavát, szóval baszhatta. És baszta is, mármint nem Ő, hanem a Gulági Rétisas Független Kreatív Reklámfüggönység csapatának vezére, Phas Mot Oszkár, aki félig kínai, félig orosz, 0,1%-ban pedig jegesmedve származású volt, és imádta a Knorr zacskós levest, de csak palacsintában. Szóval ő baszta, mármint végülis ha szigorúan vesszük nem, de igazából de, szóval a rezet. És közben az infláció.
Oszkárunk már sokszor töprengett rajta, hogy milyen lenne ha mondjuk a háta közepén lennének a zsigerei, de rájött, hogy például sokkal szarabb lenne hátradőlni egy fárasztó nap után, de teszem azt könnyebb lenne herevédőt venni, hiszen egy alig használt Vaterás Cosmodisk is megtenné erre a célra. Szóval Oszkár nem egészen volt ép, persze nem mentálisan, sokkal inkább azért, mert a jobb vállából egy elektromos angolna kirázott pár csontot, mikor elverte pókerben és nem tudott neki fizetni. Óvakodjatok gyerekek, az angolna egy ilyen geci állat!
Turbulens Teréz, aki Kankónília edzője volt koherens kötések finggal történő felbontása tantárgyból a Seggnövelési Egyetemen, éppen a reggeli csokis Maggikockáját iszogatta, mikor felfigyelt rá, hogy Oszkár éppen töpreng. Nem nézte jó szemmel a töprengést, mivel vak volt, és felháborodásának hangot adva hozzávágott Oszkárhoz egy IFA féltengelyt, valamint egy Lehel hűtőszekrényt, 3 darab 2 utas hangsugárzót benne egy kiló krinolinnal, és 4 szem kockacukrot. Oszkár mindezt észre sem vette, és szétnyílt fejjel, valamint leszakadt seggel töprengett tovább a heréinek állapotán. És boldogan éltél, amíg több nap, mint kolbász.
A sorozat előző részét még valamikor augusztus végén írtam, de most éreztem kedvet és időt a folytatásra. Szóval az előző részben a Google email szolgáltatásáról írtam, ami olyannyira lekötött titeket, hogy 0 komment jött rá, de igazából ez nem tántorít el attól, hogy most ismét kiadjam magamból a felgyülemlett nörd kontentet.
Ebben a cikkben a Google Readerről szeretnék írni, nem is amolyan bemutató jelleggel, sokkal inkább egyfajta személyes élménybeszámolóként. Nem is lenne sok értelme részletes bemutatásba bocsátkozni, lévén 49-en olvastok Readerből, ami azért nem egy kis szám, és őszinte leszek, megértem, hogy a Readert választottátok. Így néz ki az én felületem:
Ami a Netvibes-al szemben nagyon megfogott a Readerben, hogy nem akar mindenféle felesleges hülyeséget ráerőltetni az emberre. Anno nagyon jó, és kézre álló volt Netvibes felülete, de bevezették a publikus profilokat, a Universe-t, ugyanakkor a betöltési időkkel nem csináltak semmit, és fél életbe tellett, mire megnyitotta a kezdőlapot a sok widgettel. A magam részéről ezért nem is nagyon használom már az utóbbi időben a szolgáltatást, maximum arra, hogy megnézzem a legutóbbi Facebook updateket, meg a legfrissebb bejövő leveleimet.
Ezzel szemben a Google Readernek igazi addiktja lettem, imádom hogy csak azokat a feedeket listázza, amikben van új bejegyzés, imádom, hogy lehet megosztani és megosztásonként, feedenként lehet olvasottnak jelölni. Tetszik, hogy a megosztott tartalmat lehet címkézni, megjegyzéssel vagy anélkül prezentálni a barátoknak, illetve magunknak megjelölni csillagozottként.
A képen is láthatjátok, hogy ez nem az a szokványos Reader felület, hanem egy Firefox add-onnal meg van kicsit bolondítva. A kiegészítő neve Google Redesigned és többek között a Calendar, Gmail és Reader átalakítására szolgál. Bővebb infó, képek, és letöltési lehetőség a kiegészítő hivatalos oldalán található. Akinek nem jön be ez az erősen hi-tech kinézet, az pedig esetleg próbálkozhat a Helvetireaderrel.
Szia Anyu, én vagyok az, a fiad. Emlékszel még, mikor az első lépéseimet tettem meg, hogy aggódtál miattam? Mikor egyszer leestem a csúszdáról és sírni kezdtem, neked könnybe lábadt a szemed. Gyorsan kerestünk egy helyet, ahol kimoshattad a sebemet, majd otthon bekötözted, és minden nap megnézted szépen gyógyul-e. Emlékszel? Mindig azt mondogattad, hogy vigyázz magadra kicsi fiam!
Aztán kamasz lettem, éjszakákon át aggódtál miattam, hogy mi lesz velem, hogy ne keveredjek bajba. Mindig mondtad, kerüld a rossz embereket, ha valaki kikezd veled, inkább hagyd rá, menj el onnan. Én mindig büszkén mondtam, szememben a lelkesedéssel és elhatározással, hogy „Nyugodj meg anyu, nem lesz baj, tudok vigyázni magamra!”. Kicsit, csak egészen leheletnyit megnyugodtál ilyenkor, hiszen amit mondtam, és ahogy mondtam őszinte volt, én valóban hittem benne…
Aztán eljött a nap, mikor a hitem megrendült, sőt összeomlott. Nem tudtam vigyázni magamra. Te otthon ültél, éppen rám gondoltál, mikor a telefon csörögni kezdett. Kezedből a tál a földre hullott, és a benne levő liszt úgy szóródott szét a konyha kövén, úgy szállt fel, és szűnt meg egy nagy és határozott tömeget képviselni, mint mikor apró testű madarak közé valaki egy kavicsot hajít. Többé már nem voltál nyugodt, és én sem voltam biztos abban, amiben hittem.
Én esküszöm Anyu, hogy egy légynek sem tudtam volna ártani. Hidd el, fejemben ott csengett az, amit 15 évesen mondtál: „Kerüld a rossz embereket!” Tényleg Anyu, hidd el nekem, én kerültem őket, de el sem hinnéd, mennyien vannak, és hogy milyen nehéz elkerülni őket. Akármerre mentem Anyu, akármit csináltam, mindenhol beléjük ütköztem. Én nem akartam ezt, higgy nekem Anyu!
Tudom, hogy nem rám haragszol, te sosem tudtál rám igazán haragudni. Dühös vagy, de a dühöd a tehetetlenségednek szól, nem pedig nekem. Hidd el anyu, én nem akartam ezt, én nem akartam meghalni. Nem így akartam, nem most akartam, nem itt akartam. Nem akartam.
Szórja az olajat geci – állapította meg Lakatos Retina a 73. Meggymagozó Mélyrőljött Punalötty Szakközépiskola traktorgépészeti lakatos és tájképfestő szakos tanulója, majd a mestere felé nyújtotta a villáskulcsot. Az azonban éppen a diós-Activiás bejglihez nyújtotta a tésztát, miközben a Bölömbika Fitness magazinban látható Impresszív Ikrek rovatra csorgatta a nektarinját.
Dumpkór Dömötör egyébként tagja volt a helyi Lokálpatriotrakéta Klubnak, és a Konkáv Katana orosz szakkörnek is, valamint kedvenc időtöltései közé tartozott csorba fűrészlappal levest kavargatni, és tervezte, hogy jövőre elmegy a családjával szarvasgomba. Lévén nem igazán értett az épületgépészethez, így Retina egynémely ilyen irányultságú kérdésére, egy lágyan zümmögő finggal válaszolt, amihez hasonlót talán csak az tapasztalhatott, aki látta DVD-n Horváth Charlie 3 húros gitáron történő uborkaszeletelését, és Gennylasszó Mária vesszőfutását.
Idilli jelenet lett volna mindez, talán Munkanélkülicsy is megfestette volna, ha történetesen nem a föld alatt lenne, éppen oszlóban. Tudjátok, mint a norvég parlament. De így, hogy nem festette meg senki, gyakorlatilag csak eme óda olvasói számára derenghet haloványan az a régi mondás, miszerint közös Linuxnak sudos a háta.
Legfrissebb kommentek