Monthly Archive for April, 2009Page 2 of 2

Állati meleg

Amikor pár héttel ezelőtt írtam azt, hogy várom a tavaszt, valahogy nem arra gondoltam, hogy majd a legvékonyabb pólómon is tenyérnyi izzadtságfoltok lesznek pusztán azért, mert ültem a lehúzott ablakú kocsiban 40 percet, na meg nem gondoltam volna, hogy a tavaszi zsongás keretében ennyi idióta szabadul majd az utcára. Kedvencem ilyenkor nyáron a kocsiban hagyott kutya, például ma is mellettünk állt egy Ford Mondeo kombi, hátul pedig lihegő vizsla két karvastagságnyira kinyitott ablakon kidugta a fejét és nyüszített, meg lihegett. Kedvem lett volna bemenni a boltba, venni egy szénsavmentes vizet és inni adni neki, de ugye tálkám nem volt, és ahhoz viszont kellően bizalmatlan vagyok a kutyákkal, hogy tenyérből itassam.

Így csak a család megérkezése után (anyuka + 2 gyerek + karon ülő csecsemő) jegyeztem meg a hölgynek halkan, hogy majd őt is szívesen kinn hagynám a napon aszalódni egy dohos kocsiban, és hogy biztos ő is teljesen boldog lenne. Persze a már megszokott kinek szóltam én be effektus megint elérkezett, és a hölgy már az anyámat emlegette, mire én közöltem vele, hogy jobb lenne ha befogná a pofáját mert lefényképeztem a kocsiját rendszámostól, bezárt kutyástól és készen állok elküldeni a képeket egy kutyás magazinnak és az állatvédőknek. Persze csak blöff volt, de nem jött be sajnos, mert ezután a nő követelte a fényképeket, mire én megmondtam neki, hogy ha még egy lépést közelebb jön, akkor ne adj isten véletlen kap tőlem egy jóccakapuszit, de olyat, hogy Dr. House sem ébreszti fel, nem hogy a szőke herceg fehér lovon.

Egyébként azt gondolom, hogy ha már boldog-boldogtalan állatot tarthat, akkor legalább egy felügyeletet lehetne fenntartani, ahol lehet jelenteni az ilyesmit, mert a kutya, a macska, az aranyhal is állat, aminek lehet nincs annyi agya, mint egy embernek, de érzései vannak, és élőlény. Szép és jó dolog, hogy Karcsikának csaholva nyalogatja az arcát, amikor boldog, de attól függetlenül nem egy szaros pelenka, amit használat után a sarokba lehet dobni. Ennyit erről.

Statisztika 6.

Úgy látszik valahol nagyon akciósan nyomhatják az internet-hozzáférést, az elmúlt hónapokban ugyanis elég sok retard ütötte fel a fejét a blogomban, főleg a keresőn keresztül persze. Következzék most egy kis lista az elmúlt hetek-hónapok terméséből.

  • 7 loerös rotakapa – sajnos nekem csak biturbós változat van, de lehet vele szaggatni Pakisztánig.
  • lóg a mellem – biztos szomorú, hogy ilyen hülye a gazdája.
  • te csődör – maradok a bicikli nyergénél, köszi.
  • az anyósa leszopta videó – most gondold el, ha DVD-t adtál volna neki, azt lehet ki is verte volna.
  • beatboxot hogy lehet tanulni? – hát baromi egyszerűen.
  • cigaretta a punciban – gondolom úgy már azért elég nehéz lehet letüdőzni.
  • farkasházi réka terhes – igazából számomra már akkor az volt, mikor megjelent a Barátok Köztben, de azóta lehet leellett még párszor.
  • faszom a babában, videó – hát mondjuk én inkább apád faszát raktam volna egy húsdarálóba, de ezzel már elkéstem, szóval inkább téged basználak bele egy oltottmeszes gödörbe.
  • fekete trabant tokio hotel – halmozottan szocreál életérzés, várom már a piros kispolski no thanx keresőkifejezéseket.
  • gyomorfájdalom ki hat e oldalra is – erre az oldalra általában nem hat ki a gyomorfájdalom, bár már írtam róla párszor, hogy fáj a hasam, de ez nem szokott motiválni, igazából.
  • hogyan lehetek kitünő tanuló – neked inkább egy OKJ-s helikopter képzésre kellene beiratkoznod első körben, és onnan már rengeteg lehetőséged lesz.
  • imádok baszni a kutyámmal – gondolom a szerelem kölcsönös. Nem irigylem mondjuk a nőgyógyászodat, hogy a Pedigre Pal szagú picsádban kell matatnia.
  • kecskemét pest diákjegy ára – látom a barátodat a Google-t már ismered, bemutatom a barátnődet Elvirát, és akivel őt csalod: Wikit!
  • mit jelent a retardált – a retardált szó jelentése pontosan illik rád, gratulálok, most már ezt is tudod!
  • penzert baszo szopo felesegek – hát neked nem is a két szép szemedért csinálják, hülyegyerek.
  • szeretnék baszni de még 13 éves vagyok – ajánlom a Volánbusz Budapest – Ózd közvetlen autóbuszjáratát.
  • leszopott a csaj – mondjuk most elkezdtem szegényt sajnálni.

A szavak helyesírását nem módosítottam, minden úgy van, ahogy beírták az urak és hölgyek a keresőbe, persze helyenként rövidítettem a szövegeken, mert kb. minden második keresés után oda volt írva, hogy kép, videó, szöveg. Ismerve a tendenciákat, csak hónapok kérdése és jön az újabb adag.

Rend a lelke mindennek

Ford Focus rendőrautó

Sétálsz este az utcán, testedben pár sörrel, napközben negyven fok, este „kellemes” 25, te úgy gondoltad haverokkal elkortyoltok egy sört hazafelé, és hát jön a rendőrautó, te már tudod, hogy ebből jó nem lesz, hoppáré 10000 forint bírság, mert te aztán veszélyes eleme vagy a társadalomnak. Aztán ha már sör, akkor miért is ne jönne rád az üríthetnék, és hát ott egy gyártelep, a falán graffiti, már benőtte a dudva derékmagasságig, na de miért is ne könnyítenél magadon, de a processz közben hátulról kék-piros fény, jó estét uram, személyazonosító okmányait kérném, hoppáré 5000 forint, mert hát ez már súlyos környezetkárosítás.

Aztán másnap elmész befizetni a csekkeket, de mivel meleg van és megfáradsz, leülnél egy padra, de hát azt nem lehet, mert azon éppen Józsi a hajléktalan fekszik, sebaj van még 5 pad, illetve javítanék, mert volt, mert van amit elvittek, volt amin karatét gyakoroltak, másik meg csak romantikusan telibeszarva meg lehányva. De azért ezt lehet, mert 2009 és Magyarország, és jippijé, örüljünk, mert a rendőrök feneke alá idén is betoltak 260 új rendőrautót, amiből összesen 1500 darab fog érkezni, tehát minden a legnagyobb rendben. Nem lehet okunk panaszra, mert hát ezektől a modern vasaktól mindenkinek jobb lesz, főleg, hogy napi 50 kilométert mehetnek vele a rendőrök, és ez aztán nem vicc, mert tényleg kell ugye boltba menni, meg csekket befizetni, meg menni az asszonyért, és így már a közszolgálatra alig marad.

Végezetül levonnám a konklúziót, hogy ugye pisilni kell, meg azért a melegben sem szabad megtikkadni, de azért lehetőleg egyiket se az utcán, mert az törvényellenes, inkább feküdjünk és aludjunk a padon, aztán vizeljük össze magunkat, meg utána borítsunk fel kukákat, mert az teljesen normális dolog, demokrácia van kérem. Kapcsolja ki!

Változtasson most!

Kedves uram, drága hölgyem!

Dr. Tarhonyási Pörköltszaft Elemér vagyok, az ön életének a megmentője. Forradalmi stresszoldó technikámmal, melyet most fogok Önnel megismertetni, gyökeresen megváltoztatom az ön életét. A módszerem lényege: ivás és hányás.

Felejtse el a szürke hétköznapokat, igya magát David Copperfieldre minden nap. A rokonai talán megrémülnek majd, hogy soha nem tudják majd, hogy köztük van-e, de szarjon rá, hiszen ez a lényeg, teljes stresszoldás, százszázalék problémamentes élet.

Kezdje el akár holnap! Teácskát hörpikézik a pirítós mellé? Mi maga, lófasz? Egyen zsíros tokaszalonnát, és igyon mellé feketelyuk-fröccsöt! Menjen be mattrészegen dolgozni, és hajtson át részegen a kollégáján a targoncával! Mutassa meg ki a kemény ember, hányja le a tetemet! A hatás garantáltan nem marad el! Lehet kirúgják, de oda se neki, legalább több ivás és hányás fér bele a napjába! Igyon miközben a tegnapi rókát öblíti le magáról a zuhany alatt, ne késlekedjen!

Menjen dolgozni piásan, a gyerekei imádni fogják, mikor az apjuk nem ismeri meg őket az óvodában! Szüljön gyereket miközben drogozik! Önnek is elege van már abból, hogy a média folyton rémhíreket terjeszt? Lője be magát a szülés előtt, meglátja teljesen új dimenziók nyílnak majd meg Ön előtt! Hányja össze a mentőautót, a kiérkező takarítókat, szüljön retardált gyerekeket!

Az élete soha nem várt fordulatot vehet, ha megvásárolja forradalmian új programunkat tartalmazó műsoros DVD korongunkat mindössze 3 havi családi pótlék áráért! Rendeljen most, és ajándékba adunk egy „Hogyan legyünk a kerület rettegettjei?” VHS kazettát, csak ameddig a készlet tart! Hívjon minket most!

Az est meséje egy lányról

A sétány kövén már csak pille takaróként feküdt pár cseppnyi harmat,
Vékony abroszként terítve meg az úton levők asztalát, amin a gyertyák,
Kandeláberek és csak pár pad és hirdető oszlop az étkészlet, s a talpad,
Mint a megfáradt szakács kezében egy bárddal, mi néha ügyetlenül vág,
Csak szelte az utcákat, s osztotta apró szeletekre fel a város omlós húsát,
Köretként tálalva mellé pár élettelen fűszálat, hintve azt tavaszi virágporral,
S így áprilisban, mikor menthetetlenül itt a tavasz, a föld havat már nem lát,
Kacérkodunk a változással, de a rendszer szíve akkor is erre a taktusra dobban.

Mikor sötétbe borul a város, s a nap is eloldalog, azért a szürkületben még,
Vissza-vissza köszön pár tél muskétás, a pára, a köd, a csípős szél fuvallata,
Mint mikor rossz ízt érzel a szádban, keserédes a gondolat, erre vártál rég,
De mégsem érzed a megváltást, ahogy a tél helyére megjön a virágzás hangulata,
Most mégis jó megpihenni a padon mi felett pár napja még egy égősor fénylett,
S amin annyit gondolkoztál, hogy vajon ez legyen-e a kedvenc, vagy lentebb,
Pár méterrel az a kissé romosabb, amiről jobban megfigyelhetők az emberi lények,
Ahogy a hideg elől menekülve a kis pékségbe betérnek, de addig szólni sem mernek.

Féltek ugyanis, hogy a dér kiül nyelvükre, s talán beléjük fagy a sok mondanivaló,
Mi történt velük aznap, mi másnak semmiség nekik talán az maga a világ, a lét,
S ha nem mondhatják el másnak, akkor biztos darabokra hull a törékeny illúzió,
Hogy mást is érdekel, miért rohannak, miért feszültek, a sok miért, miért, miért,
De te csak ültél ott, és a szemeid kék objektívjével figyelted ezeket a bohócokat,
Kik az utcán pillangók, a mókuskerékben fenevadak, otthon pedig néma bárányok,
Megjegyezted apró vonásaikat, a lépteik furcsaságát, apró kis momentumokat,
Kis füzetedbe körmölted láthatatlan tollal, szorgosan mint a régi tollnokok, s diákok.

Ülsz tovább, hátadra apránként vési fel a pad egyedi névjegyét, gondosan s szépen,
Húsz centinyi zsibbadás, alatta ugyanennyi üresség, aztán megint zsibbadtság a soron,
De téged nem bánt ez az érzés, szinte észre sem veszed, ahogy elalszol szelíden,
Szemeidre álom hull, talán még pár sós cseppnyi könny is kiszökik, ahogy ülsz ott a padon,
Álmodban folytatod, mit elkezdtél, mosolyogsz, nevetsz, csintalankodsz, s sírsz,
Emberként létezel, félszegen kérdezel, remegő kézzel írsz le pár súlytalan mondatot,
Ilyenkor ott jársz, hol szeretnél, halpiacok kedves idős kofái közt, s beszélgetsz amíg bírsz,
Miközben nézed az elromlott fényreklámot, öreg cégért, ahogy a szűk utcát elhagyod.

Aztán a valódiak trappolása, idegesek dudálása, neveletlenek ordítása, mindezek,
Sértő egyvelegére egyszer csak kipattan szemed, de te mégsem érzed kellemetlennek,
Amint az utcán végigtáncoló, saját dolgát hajszolú, talán kissé szürkére vált emberi tömeg,
Elrabolja álmaid, és visszaültet a valóság hintájába, amint a lábaid előtt elmennek,
Te csak felállsz, kissé tántorogsz, leporolod kabátod, s megigazgatod annak fekete gombjait,
Szemed alá hideg vizet löttyintesz, s lassan elindulsz megint, hogy újat láthass ismét,
Azt az idős nénit kék hajjal, ki a virágot árulja a sarkon, mellette a suhancot, a szomszéd kölykeit,
S új embereket, szívedben lassan barát lesz a tavasz, s így talán a várakozás könnyebb is még,
Hogy újra korán legyen sötét, s eljöjjön a tél.