Ezek a csodálatos tavaszi reggelek, amikor olyasmi mocorog a fejedben, hogy ültök csak ti ketten egy kis tavernában, és közben halkan szól a kedvenc zenéd a háttérben, a főúr egy igazán vidám, kopaszodó, nagy pocakú olaszos úr, aki vidáman hozza ki neked a könnyű fogásokat, aztán te meg a lány kezét megfogva szépen elmélyedsz a mondókádban, aztán hazamentek. Ekkor érkezik egy ilyen hülye zenedoboz hang, felébredsz, a párnád gyűrött, de csak egy fej széles nyoma van rajta.
Felveszed a vajszínű mamuszt, magad köré tekered a köntöst, mint valami régi görög ratyi gyerek, kisétálsz, de már ott virít a száraz cigi íze a szádban. Elgondolkozol rajta, hogy ha ebben a szerelésben mennél le a közértbe zsemlét és fél literes kakaót venni, akkor vajon ezen megbotránkoznának-e az eladók, netán kifogásolnák-e a két napos langyos emberszagot, ami ezen a hajnali órán lengedezik ki a fémből fonott bevásárlókosár rácsai közül. Aztán hamar rájössz, hogy álmodsz még mindig, a kávéfőző már horkant egyet, az utolsó csepp víz is a kávéban asszimilálódott, kinn vidáman üti el a bicikliző kislányt a DAF kukásautó, vigyorogsz egyet, aztán átöltözöl, mentolt tolsz a fogadba, ezer ízt érzel, pedig csak egyre vágysz, felrakod az álcahálót, öltöny és nyakkendő.
Mész szépen dolgozni, éled az életed, rohansz egész nap, bátran, mert álmodtál valamit, és meg is fogod valósítani.
0 Responses to “Életérzés”
Leave a Reply