Archive for the 'boldogság' Category

Sorok

Köszönöm, hogy kezed a kezembe tetted, mikor már csúsztam éppen lefelé,
A pad szélét alig érte fáradt gerincem töve, és csak blokkot gyártottam az életnek,
Kis koffein, balfaszság 1kg ledig – származási hely: félúton az őrület felé,
Bélyeget, esetleg rágót? Van itt jó kis benzin, jót tesz majd a felhígult vérednek.

Aztán kinyújtottad a szíved, és ásított egy nagyot, és megkérdezte dobbanhat-e,
Én pedig összetéptem a félkész blokkot, kicsorbult söröspohár formájúra,
Neked adtam, te hajtogattál rajta, megkérdezted nem bánom-e, ha te,
Most jársz kicsit, s jártál, sőt táncoltál előttem, felszálló porban a ruha;

Ezer színt tükrözött, táncot jártak apró szemcsék, spirál alakot öltött a lámpa fénye és repültem.
Szeretlek, félve, őrülten, blokkot írva, számlázva, raktárból ki- majd bepakolva, lámpa félszeg fényétől többé nem rettegve.

Stop callin’, Stop callin’

Vannak nekem barátaim, akikkel lassan több mint 10 éve ismerjük egymást. Kedvelem őket nagyon, és áldom a sorsot, hogy anno összehozott velük. Ma is egy ilyen nap volt, mikor ez az érzés megerősödött bennem. Köszönöm. :)

Sorry, I can’t hear you, I’m kinda busy…

Sugar!

Örömmel jelentem, hogy ma megvolt a hat-trick* és immáron harmadik alkalommal jártam a Sugar Shop!-ban. Persze gyorsan hozzá is teszem, hogy az a három az valójában kettő, ugyanis egy alkalommal csak átutazóban jártam náluk, de azért ezek után illendő dolog pár sorban megemlékezni a helyről, mert megérdemli.

A Sugar! valószínűleg egy olyan hely, ami minden egészséges, sörön nevelkedett férfiember rémálma elsőre, de ha jobban végignézzük a boltot, és magát a jelenséget vesszük figyelembe, akkor már változik a helyzet. A Sugar! ugyanis egy olyan cukrászda (design cukrászda, bocsánat), aminél a tulajdonosok mertek nagyot álmodni és egy célt tűztek ki maguk elé: egyedi, látványos, sokkoló és aranyos cukrászdát építettek egy olyan városban, ahol hagyománnyá váltak az arany küszöbös, fabetétes pulttal pöffeszkedő ódivatú cukrászdák. És valljuk be, ezt igen jól tették a srácok.

Asztal a Sugar! Shopban

A Sugar! alap koncepciója a következő: letisztult falak, mérhetelen mennyiségű édesség a szó szoros és kevésbé szoros értelmében, kedves kiszolgálás, finom és egyedi sütemények. A fentebb látható logó hangulata végigvonul az egész helyen, az asztalok olyanok, mintha leöntötték volna őket egy gigászi adag vanília öntettel, a mosdóban vidám rajzok, a mosdókagylók üveg borítása alatt M&M’s cukorkák, földre ejtett fagyit formázó étlaptartók és vicces (de szerethető) megjelenésű pincérek gondoskodnak arról, hogy az ember mosolyogjon, amikor belép és mikor távozik.

De beszéljünk most a kínálatról. A Sugar! alapvetően egy látványcukrászda, de ugyanakkor egy kis rész boltként is funkcionál. Itt lehet mindenféle Hello Kittys cuccokat, retro szappanokat és tusfürdőket, valamint orbitális méretű adagolókból cukorkákat és nyalókákat vásárolni. Aztán ha az ember nem csak átutazóban van, akkor beülhet a barátnőjével/barátjával (ahogy én is tettem) megenni egy sütit, kortyolni egy kis shaket (ami össze sem hasonlítható a Mc Donald’s-os fossal) és egy jót beszélgetni?

Negatívumok? Talán az, hogy a hely meglehetősen divatos, ezért rengeteg hangos embert vonz, de szerintem Budapesten ez nem megy ritkaságszámba. A hely bár csajos, de szerintem vállalható, aranyos és egy kellemes, üde színfoltja a városnak. Sőt, nem is egy, hanem rögtön kettő, hiszen a VI. kerületben a Paulay Ede utcában (megközelítés a kisföldalattival, onnan az Opera megállóhelytől kell kicsit gyalogolni az Oktogon irányába és a troli nyomába eredve, jobbra tartani) valamint Újpesten az Árpád üzletház tőszomszédságában is található egy egység, mindkettő közel azonos kínálattal, bár hangulatában az előbbi magasan veri az újpestit.

Mi Barbival kétszer voltunk a helyen, először egy esős, komor délutánon, mikor szerencsére sokan választották az otthon maradást, és így kellemesen egymásra lehetett hangolódni egy félreeső asztalnál, ma pedig másodszorra, amikor a kissé nagy tömeg és a helyi posh-hülyegyerekek próbálkoztak ellehetetleníteni az ottlétet, de nem sikerült nekik.

Hantás Flóra

Összeségében mindenkinek ajánlom a Sugar! Shopot, aminek van honlapja is, méghozzá az arculathoz remekül passzoló, látványos alkotás, kukkantsátok meg az alábbi linken:

http://sugarshop.hu/index.html

* hat-trick: a fociban 3, egymás után történt próbálkozásból elért 3 darab gól. De használják persze más sportágakban is.

Viszlát, 2009! – Szia, 2010!

Lassan a hátunk mögött a 2009-es esztendő, ami hozott szépet, jót, rosszat, veszteséget és gyarapodást egyaránt.
Amikor tavaly ilyenkor gondolkoztam az idei éven, és terveket szőttem, megvallom őszintén egészen másra számítottam. Rengeteg út állt előttem, egy rádió létrehozásán és fenntartásán munkálkodtunk, vendégeket szerveztünk és álmodoztunk. Aztán nem kellett sokat várni és megváltozott minden, a rádió a lassan felépült valamiből a semmivé porladt seperc alatt, az addig rajzolt jövőkép pedig darabokra szakadt. De szerencsére jött valami új, és még jobb.
Nos, ez volna a munka, meg úgy a karrierépítési oldala a dolognak, és pár szóban a magánéletemről. Az idei esztendőben elég sok emberi kapcsolatot sikerült megszakítani, amik közül párat sajnálok, de voltak olyanok is, amikről talán csak a saját képzelgésem miatt gondoltam, hogy valaha is működhetnek. Voltak sírós pillanatok, egy mélypont is, amikor azt gondoltam, hogy nincs már fentebb, de szerencsére voltak emberek, akik bíztak bennem és én is bízhattam bennük, és továbbsegítettek benne. Közülök páran idáig is a barátaim voltak, páran mint új jövevények költöztek be a barátaimnak fenntartott kis helyiségbe itt a szívemben, és így a végén emelném ki talán a legfontosabbat, hogy egy igazán bájos és számomra nagyon kedves leányzót is ezúton ismerhettem meg. Ő az a lány, akinek jól esik megfogni a kezét, átkarolni, és esténként érezni a tincseinek esését a mellkasomon, és megcsókolni. Ezúton is szeretném neki megköszönni, hogy hitt és hisz bennem, és igyekszem ezt neki 200%-ig visszaadni.
Ez volt tehát a 2009-es év. Mit tartogat a jövő? Talán egy állást, amire mindig is vágytam, egy Maine Coon cicát, sok-sok mosollyal teli percet a barátnőmmel és barátaimmal, jó zenéket, valami gyökeres változást, meg természetesen olyasmit amire nem is gondolhatok most, vagy egyszerűen nem szeretnék gondolni rá.
Mindenesetre, szeretnék nektek, kedves olvasóim, barátaim és szeretteim a rengeteg vicces levél és éjfélkor szakadozó és sistergő telefonhívás helyett ezúton is kellemes szilveszter esti időtöltést, a 2010-re pedig sok sikert, szeretetet és boldogságot kívánni!
B.Ú.É.K.!

Lassan a hátunk mögött a 2009-es esztendő, ami hozott szépet, jót, rosszat, veszteséget és gyarapodást egyaránt.

Amikor tavaly ilyenkor gondolkoztam az idei éven, és terveket szőttem, megvallom őszintén egészen másra számítottam. Rengeteg út állt előttem, egy rádió létrehozásán és fenntartásán munkálkodtunk, vendégeket szerveztünk és álmodoztunk. Aztán nem kellett sokat várni és megváltozott minden, a rádió a lassan felépült valamiből a semmivé porladt seperc alatt, az addig rajzolt jövőkép pedig darabokra szakadt. De szerencsére jött valami új, és még jobb.

Nos, ez volna a munka, meg úgy a karrierépítési oldala a dolognak, és pár szóban a magánéletemről. Az idei esztendőben elég sok emberi kapcsolatot sikerült megszakítani, amik közül párat sajnálok, de voltak olyanok is, amikről talán csak a saját képzelgésem miatt gondoltam, hogy valaha is működhetnek. Voltak sírós pillanatok, egy mélypont is, amikor azt gondoltam, hogy nincs már fentebb, de szerencsére voltak emberek, akik bíztak bennem és én is bízhattam bennük, és továbbsegítettek benne. Közülök páran idáig is a barátaim voltak, páran mint új jövevények költöztek be a barátaimnak fenntartott kis helyiségbe itt a szívemben, és így a végén emelném ki talán a legfontosabbat, hogy egy igazán bájos és számomra nagyon kedves leányzót is ezúton ismerhettem meg. Ő az a lány, akinek jól esik megfogni a kezét, átkarolni, esténként érezni a tincseinek esését a mellkasomon, és megcsókolni. Ezúton is szeretném neki megköszönni, hogy hitt és hisz bennem, és igyekszem ezt neki 200%-ig visszaadni.

Ez volt tehát a 2009-es év. Mit tartogat a jövő? Talán egy állást, amire mindig is vágytam, egy Maine Coon cicát, sok-sok mosollyal teli percet a barátnőmmel és barátaimmal, jó zenéket, valami gyökeres változást, meg természetesen olyasmit amire nem is gondolhatok most, vagy egyszerűen nem szeretnék gondolni rá.

Mindenesetre, szeretnék nektek, kedves olvasóim, barátaim és szeretteim a rengeteg vicces levél és éjfélkor szakadozó és sistergő telefonhívás helyett ezúton is kellemes szilveszter esti időtöltést, a 2010-re pedig sok sikert, szeretetet és boldogságot kívánni!

B.Ú.É.K.!

Hóesést akarok

Szeretnék majd levágott ujjvégű kesztyűt, ilyen művész sálat, hozzá tartozó kommandante sapkát, szeretnék eljutni egyszer Bécsbe, meg Párizsba, New Yorkba, a skót felföldre, Norvégiába, Dániába, Svédországba, és szeretnék lefotózni egészen közelről egyszer egy rénszarvast, és utána cigit retusálni a szájába.

Egyébként már jobban vagyok, csak rekedt vagyok, mint az állat, meg folyik az orrom, de ezek el fognak múlni remélhetőleg holnapra, és aztán már teljesen túlleszek a téli letargikus betegeskedésen és egészen jövő ilyenkorig semmi bajom nem lesz. Mert eldöntöttem.

A mára rendelt zene pedig nem más, mint Thom Yorke – Hearing Damage. Olyannyira szeretem, hogy külön feltöltöttem nektek a YouTube-ra, mert a másik változatot (New Moonos háttérrel) valószínűleg 1-2 nap és letörlik, mert teli lett spammelve az annotáció mindenféle átverős linkekkel.

I kill people

Az a helyzet gyermekeim, hogy enyhe fájdalmaimat leszámítva jól érzem magamat, és ezt jól esik kimondani, viszont nagyon nem tudok hozzátenni, elvenni belőle.

Viszont gondolva egy közös, nagyon kedves ismerősünkre, közölném, hogy van új Jon Lajoie album! :))

Köszi Groovenak az infóért! :))

On a different kind of thursday evening

Néha eltöprengek azon, hogy vajon csak én vagyok-e ilyen szentimentális idióta, hogy képes vagyok egy-egy zenéről egész napok eseményeit felidézni, mosolyogni, vagy hova tovább, nevetni, hogy egyszerűen képes vagyok egy név hallatán szívtájékon bizseregni, perceket számolni, egy-egy illatról asszociálni rá, a haja esésére, azokra az érintésekre és csókokra, amiktől az ember kellemesen megborzong. Lehet csak nekem tudnak félszavakról, mondatokról, egy nevetés egyszerűen szép hangjáról emberek, tekintetek a gondolataimba férkőzni, és fogva tartani.

Igen. Azt hiszem szeretek valakit, nagyon.

5 Centimeters Per Second

A korábbi animés bejegyzésben leírtakat (no meg önmagamat) meghazudtolva múlt vasárnap megnézem egy animét Zsófival.

5 Centimeters per second

Valamiért mégsem érzem ezt érvágásnak, vagy a saját elveim felrúgásának, ugyanis azt gondolom, hogy a 5 Centimeters Per Second című alkotás (秒速5センチメートル) egy-egy filmet is simán kenterbe ver nem csak történet, hanem képi megvalósítás, zenei aláfestés, és sok más téren is.

Az anime valójában egy 3 részes alkotás, a részek azonban egyben adnak ki egy kerek, 1 órás történetet. Maga a sztori egyszerű, de a maga egyszerűségében remek, két tizenéves szerelmét mutatja be, azt, ahogy dacolnak a köztük levő távolsággal, és keresik az útjukat. Nem mondanám, hogy kalandos útvesztőkkel telitűzdelt sztorit, bonyolult érzelmi szálakat kapunk, de az ábrázolás, megvalósítás, az apró részletek mégis egy mesterművé teszik ezt a történetet. Miközben néztük a Makoto Shinkai nevével fémjelzett animét, valahogy elgondolkoztam rajta, hogy ha mindezt egy film formájában nézné az ember, akkor valószínűleg 5 perc után kikapcsolná, mert a film egyszerűen nem képes olyan gyönyörűen visszaadni a részleteket, a finom mozzanatokat, mint ahogy ezt ez az anime teszi. Valójában egy emberiség elleni bűntett lenne ebből az animéből filmes adaptációt készíteni, de szerintem akár hagyományos animációs alkotást is.

5 Centimeters per second

Az anime képi világa egyszerűen zseniális. A finom részletek kidolgozottsága, a fény-árnyék hatások művészi megrajzolása, és azoknak a részelemeknek az aprólékos kimunkáltsága, amik felett normál esetben elsiklanak az emberek, szóval mindez egybevéve egy olyan vizuális orgazmust eredményez, amit szinte lehetetlen leírni. Az, hogy a bejegyzésbe a szokásomtól eltérően sok-sok képet tettem, többek között ennek tudható be, ugyanis a 5 Centimeters Per Second egy olyan anime, amit mindenkinek szívemből ajánlok megtekintésre, még akkor is, ha esetleg nem szereti a műfajt, vagy épp a romantikus, érzelmesebb történeteket.

5 Centimeters per second

Ami pedig a zenéket illeti, őszinte leszek, erre sem lehet panasz. Az alkotás teljes hosszában meseszép, nyugalmat árasztó zenék szólnak, a zeneszerző Tenmon mégsem teszi túlságosan puhává és lavór-pozitívvá ezzel a filmet (mert nem túlzás ezt filmnek nevezni), mert sikerül neki egy bizonyos, nehezen körülírható határon belül maradni, ami még éppen ízléses és megfelelő.

Összegezve a dolgokat, csak annyit tudok mondani, illetve leírni, hogy ha valaha szeretnétek igazán impresszív, és szemet gyönyörködtető animét látni, akkor a 5 Centimeters Per Second egy kötelező darab, ami akár egy könnyű délutáni mozinak, vagy egy késő esti lélekmelengető időtöltésnek is kiváló.

Médiatényező

Ma este járt nálunk a KTV stábja forgatni, pénteken este 6-kor leszünk adásban. A rádióval kapcsolatban voltak kinn, egy nagyon vidám és szimpatikus társaságról van szó, és örültem ennek az estének. No meg az egész napnak, ugyanis délután randiztunk Zsófival. Fura, mert alapvetően utálom a telet, mégis jó volt a szinte teljesen kihalt, ködös és üres Margitszigeten csúszkálni, beszélgetni, átölelni őt.

I kissed a girl and I liked it...

Aztán a már-már törzshelyünkké minősült oktogoni Mekibe vettük az irányt, ahol kicsit átmelegítettük megfagyott végtagjainkat, szembesültünk a gyereknevelés csodájával, a 4 éves forma gyereke előtt bőszen faszozó, bazmegoló anyukával, no meg azzal, hogy a McDonald’s-ban továbbra sem lángelmék dolgoznak. Sajnos nem sokat tudtunk együtt lenni, és megint rossz érzés volt felszállni a vonatra, és látni, ahogy lassan kiscrollozunk az állomásról, de remélem hamarosan sikerül egy kicsivel több időt együtt tölteni.

2008 évadfinálé

Ha már mindenki tollat (billentyűzetet) ragad így az új év hajnalán, hát miért pont én maradnék ki a sorból? – gondoltam, és ideültem a monitor elé egy kicsit összeszedni a gondolataimat. 2008 egy igazán vegyes év volt. Tudom, hogy súlyos kijelentés ez, de ekkora hullámvasútban, még egyetlen évben sem volt részem, pedig az unatkozás, meg a tétlen tengődés idáig sem volt nálam megszokott jelenség.

Az év elején rögtön egy szépnek indult kapcsolat zárult le, úgy szólván mint derült égből a villámcsapás. Akkor nagyon a padlóra kerültem, utólag már csak mosolygok ezen az egészen. Ha jobban visszagondolok rá, rengeteg dolgot tanultam ebből, és fontos dolog, hogy amellett, hogy megélünk dolgokat, azokat ne céltalanul és üres fejjel tegyük, hanem próbáljunk meg következtetéseket levonni és tanulni. Bízom benne, hogy nem csak számomra volt tanulságos ez a dolog, én a magam részéről szép emlékként értékelem az előtte levő időszakot.

Aztán jött a tavasz, ami a maga nemes egyszerűségével amolyan semmilyen volt. Tanulás, kis munka, tanulás felváltva, aztán pedig eljött a nyár. Nyáron kezdtünk el pár barátommal dédelgetni egy álmot, aminek a megvalósítása hosszú-hosszú folyamat része, de úgy érzem a kezdeti nehézségek ellenére jó nyomon vagyunk. Belefogtunk egy kockázatos „üzletbe” ami vagy bejön, és akkor tényleg büszkék lehetünk majd magunkra, vagy bukik egy óriásit, és akkor jobb lesz átgondolni az életünket. Mindenesetre, közel 5 hónapnyi működés alatt rengeteg szép esemény, és értékes ismertség áll a hátunk mögött. Rádiózni jó, mert adsz vele, ugyanakkor rengeteg dolgot kapsz is, visszajelzéseket, értékes kritikákat, szerzel új barátokat, ismerősöket, és rengeteg régi cimborádról derülhet ki, hogy a sörözésen kívül más is összeköt benneteket.

A nyaram tehát ennek a sztorinak a megalapozásáról szólt, majd jött a szeptember. Az élet a feje tetejére állt, sok esetben a pörgéstől már a tűrőképességem határán mozogtam. Belekóstoltam abba, milyen gyorsan élni, egyik pillanatról a másikra. Finom, szép, de szeretnék a nyugodtabb létezés útjára lépni, ami nem azt jelenti, hogy innentől kezdve szabásmintákat fogok szemezgetni a Burdából Aradszky Lacit hallgatva, de azért ezt az 0-24 órás rohanást szeretném kicsit mérsékelni és pihenőket beiktatni.

És eljött a tél, az év vége. Szerelmes vagyok, a rádió történetének egyik nagy dobása áll előttünk, rengeteg kiugrási lehetőség, új terv áll előttünk, és úgy érzem, hogy ha csak nem baszok el valamit, ez a 2009-es év akár még jó is lehet. Szeretném, ha jó lenne, és kérem az égieket, hogy ne csak nekem, hanem minden kedves barátomnak, ismerősömnek, szeretteimnek legyen ez egy szebb, nyugodtabb, békésebb és boldogabb új év! BÚÉK!