Mindenhol ugyanaz a nap süt, nem tudom már ki mondta ezt, de őszinte leszek, a lustaság felülkerekedik rajtam, és nem fogok most rákeresni. Hiszen a mondanivaló a lényeg, nem pedig az üres körítés és sallangok. Az ember hajlamos azt gondolni, hogy másoknak szebb, másoknak jobb élet jutott, ugyanakkor elfelejtkezik arról, hogy problémamentes élet nincs.
Na de miért is vannak a problémák? Azért, hogy megoldjuk őket. Hogy megoldást találjunk, amikor elénk gördülnek, mint valamiféle nagy és nehéz kövek, mert az ember szereti őket így szimbolizálni, és a fejünkben levő agynak nevezett területen materializálni. Szeretjük azt mondani, hogy az élet bonyolult, az élet nehéz, az élet egy szar, pedig valójában egyszerű, mint egy adag rántotta, amit reggelire sütünk magunknak. Mindent csak a megfelelő oldaláról kell nézni.
Vannak olyan gondok, amiket az ember nem akar megoldani. Nem akar, vagy csak egyszerűen tartja fontosnak őket. Nézzük például a rendkívül puritán tojásrántotta példáját: felkelünk reggel, a csipákat morzsolgatva felrakjuk a kávét, felütünk két tojást, némi sóval elkeverve belevágjuk őket a serpenyőbe, majd leülünk elolvasni a napi sajtót. Jön az égett szag, a probléma egy tünete. Majd mikor észleljük ezt, felállunk, próbálunk úgy tenni, mint ha érdekelne minket, sajnálkozni, de végül is kidobjuk az egészet a kukába. Egyszerűen, hiszen ki a fenének van kedve órákat pamacsolni egy égett rántotta feljavításán?
Ez jelenti azt, amikor továbblépünk a problémán, kikapjuk a hűtőből a mackó sajtot, ami bármennyire is proli kajának lett titulálva századunkban, mégis jól jön ilyenkor. Belekenjük a zsemlébe, megesszük, aztán indulunk dolgunkra, estére a kellemetlen szagokat is beszívják a nővényeink, a falak, a függöny, az ablak alatti kis dekorációk, és nem emlékszünk semmire. Sokan ezt a metódust átültetik az élet más területeire, továbblépnek, nem megoldanak. Szar a példa, hiszen egy rántottán nincs igazából mit sajnálni, amikor betettük a hűtőnkbe, a legutolsó esélyét is meghiúsítottuk, hogy valaha élő organizmus legyen. De az ember nem egy rántotta, és a rántottának nincsenek érzelmei, csak színe, szaga és íze. De nem fog nekünk drámázni, szerelmet vallani, azt mondani, hogy szar apa vagy éppen anya vagy, és nem fogja a fejedhez vágni, hogy szerinte szar amit kiadsz a kezed közül munka címén.
A problémák nem reklamálnak, ha átlépünk felettük. Ők ugyanúgy ott maradnak, ahol vannak. Aztán mikor megtelik az edény, előjönnek újra, szépen sorjában, vagy rendezetlenül és váratlanul, annak függvényében, hogy mennyire voltunk hanyagok az eltakarításuknál. Olyan ez, mint a szemetes, amit soha nem visznek le az emberek. Pedig kellene. Rendet kellene tenni az emberek fejében, és ez alól magam sem vagyok kivétel. Leülni, átgondolni mi az, ami mögöttünk van és mi az ami ránk vár. És ennek függvényében mérlegelni, hogy kik azok, akiket megbántottunk és bocsánatot kell kérnünk, mosolyt csalva az arcukra. Kik azok, akiknek végre meg kell mondani a véleményünket, és kik azok, akik számára üdvözítőbb, ha hallgatunk.
Persze felmerülhet a kérdés, mi hoz ki az emberből egy ilyen írást? Döntsétek el ti, szabjátok testre az írást és annak mondanivalóját. Ha valakinek a tegnap a szoba közepén felejtett foltos bugyi, másnak a gyermekeivel ápolt viszonya, megint másnak a munkahelyén hagyott káosz, és valaki egészen más embernek meg egy elmaradt gesztus, cselekvés jut az eszébe, akkor már megérte leírni mindezt. Még ha kissé zavaros is elsőre.
Legfrissebb kommentek