Archive for the 'videó' Category

Blood into wine

Azért az se semmi, hogy Maynard James Keenant is elérte a bortermelés szele, és ahelyett, hogy a hangját pengetné, vagy épp gitártémákat dolgoznának ki a Toolal, inkább filmet csinál arról, hogyan készült az első üveg bora.

Nem tudom, hogy a hazai mozikban látható lesz-e vajon a film (gyanítom nem), de mindenesetre kíváncsian várom, meg valahol a szívem mélyén remélem, hogy hamarosan jön az új Tool album is, és ez csak amolyan vihar előtti csend.

Letűnt dolgok

Pont ma futottam bele egy bejegyzésbe, ami eszembe juttatott pár dolgot, például azt a nevet, hogy WordPerfect és Paint Shop Pro, és azon gondolkoztam, hogy ezek a nevek anno mennyire jól csengtek és valódi alternatívák voltak, ma meg már a Corel Drawon kívül szinte semmi nincsen, ami a Corelt mint szoftvergyártót éltetné, és ráadásul így is csődközeli állapotban van a cég. Valahol azért sajnálom, mert bár igazán aktív felhasználója soha nem voltam a termékeiknek, azért biztos vagyok benne, hogy a kiélezett versenyhelyzet mellett hozzájárultak az Adobe termékek fejlődéséhez is, és akár tetszik, akár nem, de mostantól gyakorlatilag egyeduralkodó lehet majd az Adobe, különösebb nyomás nélkül.

Így jön végülis elő, hogy mennyire múlandóak a dolgok, és nem csak az informatikában, hanem az élet más területein, például a zenében is, mert emlékszik-e valaki még az Aquára, az Eiffel 65-ra? Meg vajon csak én mosolyodtam el, mikor a Deákon megláttam a 2-es metró lejáratnál, hogy Auth Csillának új stúdiólemeze jött ki? Nem mintha különösebben rajonganék érte, vagy a számaiért, de amikor én kisgyerek voltam, ez szólt a rádióból, ez ment a tévében, és volt valamiféle zene-érzete az egésznek (nem úgy, mint a mai pop szaroknak), és egyszer csak eltűnt és most újra itt van. Persze közel sem biztos, hogy meg fogom hallgatni az új CD-t, csak azért jó dolog, hogy nem veszik el minden a homályban…

A végére pedig egy videó, egy klip, egész pontosan és érdemes ezúttal nem csak a zenét figyelni, hanem nézni a felvételt is, mert baromi ötletes az egész.

I’ll be gone from KORB on Vimeo.

Thunder Biscuit

Elnézéseteket kell kérnem, amiért mostanában ilyen szűkszavúan postolok, de lesz ez még jobb is talán. Most viszont fáj a torkom, nem kapok levegőt, szétdurran az agyam. De majszoljatok velem egy kis Dörgős Sütit, amit Trei bácsi kavart össze és sütött ki ropogósra.

Királyok és királynők

Szeretek élni. Ez meg csak egy zene, ami felemel arra a szintre, ahol most járok.

E.T.A.

E.T.A. by JUNK from Henrik Bjerregaard Clausen on Vimeo.

Az AXN Sci-Fi-n láttam talán először ezt a kis animációs rövidfilmet, ami eredetileg a BreakPoint ‘08-on mutattak be, és rögtön első helyezést értek el vele. Mikor először megláttam, hát maradjunk annyiban, hogy nem minden az aminek látszik…

Magic Studios

A Behance oldalán bukkantam rá erre az eye-candyre:

Mnet “Magic Studios” from panic embryo on Vimeo.

A reklám egy Dél-afrikai televíziónak készült egyébként (érdemes megnézni a weboldalukat is, egészen korrekt, legalábbis a hazai kereskedelmi adók összebarkácsolt lapjaihoz képest), és azt gondolom, hogy aki ettől nem esett hanyatt, az nyugodt szívvel nézze meg a VFX Breakdown kódnéven futó werk-videót, amiben a készítő Orijin csapat lerántja a leplet a klipben alkalmazott trükkökről:

Mnet “Magic Studios” VFX Breakdowns from panic embryo on Vimeo.

Majd valaki ébresszen fel, ha idehaza is ilyen reklámok fognak futni, és nem a Szenvedélyünk a szórakoztatás szintjén megrekedt bugyuta hülyeségek.

A folyó alján

Tom Fun Orchestra-Bottom of the River from trunk animation on Vimeo.

Ha egyszer lehetne saját TV csatornám, akkor biztos vagyok benne, hogy a sokszor hasznavehetetlen és senkit nem érdeklő műsorajánlók, meg telefonos játékok és hülye reklámok helyett ilyen kis animációs filmeket, meg magyar és külföldi rövidfilmeket vetítenék. Mert ezek egyszerűen jók, és színessé teszik az emberek mindennapjait, na és persze segítenek egy-egy művész munkásságát bemutatni.

“Szerencsére” közöm nincs a magyar televíziózáshoz.

Switch Me On

Anima Sound System – Switch Me On (HD)

Ez az új Anima klip rángatja most a lábamat.

Futurisztikus háromszög (tutorial)

Háromszög tutorial

Ez pedig itt nem más, mint a suexID blog első screencastje, vagyis videós prezentációja, vagy mozgó segédlete, vagy találjatok ki neki valami nevet, mert nekem a kreativitás tartályom leürült a mai napra. Ma délelőtt láttam egy képet a Smashing Magazine feedjében, és rögtön elkezdtem gondolkozni, hogyan lehetne reprodukálni azt. Körülbelül háromnegyed órámba telt végül eljutni az üres PSD fájlból a fentebb látható végeredményig, és ha már megcsináltam, úgy voltam vele, hogy miért is ne osztanám meg veletek, kedves olvasóimmal.

Az eredeti képet Sakke Soini készítette, akinek a főbb munkáit itt tekinthetitek meg. Rögtön az elején elmondanám, hogy nem volt célom az eredeti kép másolása, vagy az érdem eltulajdonítása, inkább amolyan mérkőzés volt ez saját magam ellen, hogy meg tudom-e oldani saját kútfőből a feladatot, azt pedig hogy sikerült-e vagy sem, nézzétek meg a saját szemetekkel.

A videó 55 perces, de ne rémisszen meg senkit, 25. perc környékén következő ismétlődő feladatot át lehet tekerni, a lényeg úgyis átjön. A videó alatt végig én beszélek, méghozzá ippon iPhone segítségével, a hangot ugyanis nem a felvevő szoftverrel, hanem az iTalk nevű ájfónos hangrögzítő appal vettem fel, majd a munkamenet végén átkonvertáltam sztereóba.

Megnézhetitek a screencastet itt helyben is, de ajánlom inkább a HD változatot, amiben jobban kivehetők a részletek, vagy akár le is tölthetitek a videót (145 MB, MP4 QuickTime)

Ha tetszett a tutorial, vagy kérdésetek van, akkor állok rendelkezésre a kommenteknél! Természetesen lehet ötleteket adni, hogy mi legyen a következő részben, már ha szeretnétek, hogy legyen következő rész egyáltalán. :D

New divide

Meghallgattam ezt az új Linkin Park zenét, és hát nem tudom. A címe New Divide. Az embernek van egy ilyen különös érzése, hogy ez már nem az a Linkin Park, mint régen. Jó, kellemes, fülbemászó, Chester hangjában még ott a karc, de már nem hörög, ordít, sikít, hanem csak visszafogottan emózik. A zene fejlődött, megtanultak zenélni, de elfelejtettek számokat írni. Lehet, hogy a régi LP számokban volt 3 riff, és kb. 5 perc volt megtanulni őket játszani egy D-be hangolt gitáron, de könyörgöm, jók voltak. Csak ültem a régi kis 14 colos monitorom előtt, amit teljesen betöltött a Winamp és üvöltöttem Chesterrel, és rajongtam értük.

Tudtam az összes szöveget, tetoválást akartam, olyat, mint Chesternek van, meg szétlövetni az államat mindenféle fémbogyóval, de ma már tuti nem érezném ezt, őket hallgatva. Ez a Linkin Park egy szép, és finom mozdulatokkal sablonra vágott konzumrock lett, amit tud fogyasztani apu és anyu egy akciófilm alatt, és Emós Eleonóra is vidáman tud rá táncolni Félszemehaj Ferkóval egy jövendőbeli Szigetes bulin. Amire én már tuti nem megyek el, ezek után, még ha lesz is. De azért ezt a számot felrakom az iPhonera, mert jó, mert szeretem, csak lehet előtte átnevezem valami másik előadóra. :D