Nem tudom, hogy a hazai mozikban látható lesz-e vajon a film (gyanítom nem), de mindenesetre kíváncsian várom, meg valahol a szívem mélyén remélem, hogy hamarosan jön az új Tool album is, és ez csak amolyan vihar előtti csend.

Így jön végülis elő, hogy mennyire múlandóak a dolgok, és nem csak az informatikában, hanem az élet más területein, például a zenében is, mert emlékszik-e valaki még az Aquára, az Eiffel 65-ra? Meg vajon csak én mosolyodtam el, mikor a Deákon megláttam a 2-es metró lejáratnál, hogy Auth Csillának új stúdiólemeze jött ki? Nem mintha különösebben rajonganék érte, vagy a számaiért, de amikor én kisgyerek voltam, ez szólt a rádióból, ez ment a tévében, és volt valamiféle zene-érzete az egésznek (nem úgy, mint a mai pop szaroknak), és egyszer csak eltűnt és most újra itt van. Persze közel sem biztos, hogy meg fogom hallgatni az új CD-t, csak azért jó dolog, hogy nem veszik el minden a homályban…

A végére pedig egy videó, egy klip, egész pontosan és érdemes ezúttal nem csak a zenét figyelni, hanem nézni a felvételt is, mert baromi ötletes az egész.

I’ll be gone from KORB on Vimeo.

Szeretek élni. Ez meg csak egy zene, ami felemel arra a szintre, ahol most járok.

Tom Fun Orchestra-Bottom of the River from trunk animation on Vimeo.

Ha egyszer lehetne saját TV csatornám, akkor biztos vagyok benne, hogy a sokszor hasznavehetetlen és senkit nem érdeklő műsorajánlók, meg telefonos játékok és hülye reklámok helyett ilyen kis animációs filmeket, meg magyar és külföldi rövidfilmeket vetítenék. Mert ezek egyszerűen jók, és színessé teszik az emberek mindennapjait, na és persze segítenek egy-egy művész munkásságát bemutatni.

“Szerencsére” közöm nincs a magyar televíziózáshoz.

Ez az új Anima klip rángatja most a lábamat.

Kardos vagyok, szőke hajú, citromos vizet iszok és tudok 3 akkordot a tinilányok lelki üdvéért játszani félszegen, jobbak vagyunk mint a mulatós, de kicsivel szarabbak, mint a Kispál, aztán már páran a buli hevében kérik tőlünk az Emesét, lehet azt szeretnék, hogy induljon a buszunk. Szóval mi ilyen felkapottak lettünk, és hát divatosan szidjuk a rendszert, mert ezt kell tennünk a zsebkommunizmusban, meghatározhatatlan elemek tapsolnak előttünk, meg pogóznak, mert az idevaló, mi meg feljövünk és köszipuszi nélkül lelépünk, ha szeretném Mick Jaggert akkor majmolván őt még be is köpnék közéjük, de így csak csikkeket és egy poharat hagyok magam után, benne a citrommal, amitől savanyú lett ez az egész.

Igen, voltunk Kaukázuson, ami egész jó volt.

Viszonylag régen volt már podcast ezen a blogon, már ha a régebbi 1-1 számos MP3 feltöltéseket annak lehet nevezni. Ma viszont megkavarom az állóvizet egy eldobható kínai péklapáttal, és egyúttal egyfajta új időszámítás kezdődik itt. Havonta egyszer ugyanis új, terjedelmesebb podcast adás lesz hallható itt a suexID blogon, méghozzá amolyan mixtape formájában. Ami a keverést, dekorációt, sallangot illeti, hát az minimális lesz, a lényeg a zenén van, a hangulaton, amit sugározni szeretnék egy-egy összeállítással.

1. Neo – Őrangyal
2. Bomfunk MC’s – Freestyler
3. Fluke – Absurd
4. Bomfunk MC’s – We R Atomic
5. Inoue Yosui – Dame na Meron NOW

Az első adásba vidám elektronika, nosztalgikus nevettetők és egy amolyan boldogság pirulaként is funkcionáló zenei csemege került , összesen 20 perc és 4 másodperc terjedelemben, ami pontosan annyi idő, amíg egy kezdő párocska eljut a melltartó kikapcsolásáig, egy amatőr turista lekezeli a jegyét Kőbánya-Kispesten, vagy míg te szépen felvidulsz. Hallgassátok bátran, aztán mindenféle pozitív, negatív, konstruktív és destruktív észrevételt szívesen várok kommentben. Viszonthallásra!

Infók:

• Időtartam: 20 perc 4 másodperc
• Stílus: elektronika, pop
• Formátum: mp3

Meghallgattam ezt az új Linkin Park zenét, és hát nem tudom. A címe New Divide. Az embernek van egy ilyen különös érzése, hogy ez már nem az a Linkin Park, mint régen. Jó, kellemes, fülbemászó, Chester hangjában még ott a karc, de már nem hörög, ordít, sikít, hanem csak visszafogottan emózik. A zene fejlődött, megtanultak zenélni, de elfelejtettek számokat írni. Lehet, hogy a régi LP számokban volt 3 riff, és kb. 5 perc volt megtanulni őket játszani egy D-be hangolt gitáron, de könyörgöm, jók voltak. Csak ültem a régi kis 14 colos monitorom előtt, amit teljesen betöltött a Winamp és üvöltöttem Chesterrel, és rajongtam értük.

Tudtam az összes szöveget, tetoválást akartam, olyat, mint Chesternek van, meg szétlövetni az államat mindenféle fémbogyóval, de ma már tuti nem érezném ezt, őket hallgatva. Ez a Linkin Park egy szép, és finom mozdulatokkal sablonra vágott konzumrock lett, amit tud fogyasztani apu és anyu egy akciófilm alatt, és Emós Eleonóra is vidáman tud rá táncolni Félszemehaj Ferkóval egy jövendőbeli Szigetes bulin. Amire én már tuti nem megyek el, ezek után, még ha lesz is. De azért ezt a számot felrakom az iPhonera, mert jó, mert szeretem, csak lehet előtte átnevezem valami másik előadóra. :D

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani Bonnie Tang másfél perces kis animációs filmjét, az Indulgence-t, hangulatos animáció, megkapóan egyszerű és szép zene, elmebeteg mozgás a stáblistánál. :D