Tag Archive for 'amerika'

Görög tragédia

Vannak bizonyos helyzetek, amikor az ember csak döbbenten áll, és nem is tud igazán mit mondani, és ilyen helyzet az is, amiről a Velvet cikkezett minap. A 38 éves detroiti Jamar Pinkney ugyanis a nyílt utcán lőtte fejbe 15 éves fiát, miután az megpróbált szexuális kapcsolatot létesíteni saját, 3 éves féltestvérével.

A sztorit részletesen elolvashatjátok a Velvet cikkében, én csak összefoglalnám röviden a történteket. A 38 éves Jamar előző házasságából született 15 éves kisfia nem tudni milyen indíttatásból megpróbált “közelebb kerülni” 3 éves húgához, erre pedig fény derült egy orvosi vizsgálat során, ahol a kislányt vizsgáló orvosok hámsérülést és szexuális molesztálás nyomait vélték felfedezni. A család több tagja is az ifjabb Jamart tartotta felelősnek a tettért, aki később be is ismerte, hogy ő volt, bocsánatért könyörgött apjának, aki azonban hirtelen dühében kizavarta őt az utcára, letérdeltette, majd pedig hátulról agyonlőtte a fiú édesanyjának szeme láttára. Eztán a rendőrségre hajtott és feladta magát.

A sztorinak két éle van. Egyrészt felfoghatatlan, hogy képes egy édesapa ilyen brutális kegyetlenséggel kivégezni a saját gyerekét, másrészt pedig megbújik a történések mögött az a fajta állati ösztön, ami a nem egészséges egyedek kiválasztásáról gondoskodik, és az apa tulajdonképpen önnön kezével végzett szelekciót, mikor fejbelőtte a saját, korcs fiát.

Nem is tudom, hogy van-e olyan dolog, amit jobban gyűlölnék a gyermekek molesztálásánál, hiszen egy védtelen, alig 3 éves kislányhoz szexuálisan közeledni minden csak nem gyermeki csíny, és az apa valahol jogosan tette azt, amit nem. Persze ott van a másik oldal, hogy ki tudja végülis mit tett. Egy beteg, szexuálisal eltévelyedett gonosztevőtől szabadította-e meg a társadalmat idejekorán, vagy csupán hirtelen dühében más kiutat nem találva brutálisan kivégezte a saját fiát. Egy biztos: csórikám élete hátralevő “szép” éveit börtönben töltheti, ugyanis minimum 37 évet szabhat ki rá a bíróság az eljárás lezárásaként.

Igazságosztó, vagy gyermekgyilkos? Adott esetben ti mit cselekednétek?

Hóesést akarok

Szeretnék majd levágott ujjvégű kesztyűt, ilyen művész sálat, hozzá tartozó kommandante sapkát, szeretnék eljutni egyszer Bécsbe, meg Párizsba, New Yorkba, a skót felföldre, Norvégiába, Dániába, Svédországba, és szeretnék lefotózni egészen közelről egyszer egy rénszarvast, és utána cigit retusálni a szájába.

Egyébként már jobban vagyok, csak rekedt vagyok, mint az állat, meg folyik az orrom, de ezek el fognak múlni remélhetőleg holnapra, és aztán már teljesen túlleszek a téli letargikus betegeskedésen és egészen jövő ilyenkorig semmi bajom nem lesz. Mert eldöntöttem.

A mára rendelt zene pedig nem más, mint Thom Yorke – Hearing Damage. Olyannyira szeretem, hogy külön feltöltöttem nektek a YouTube-ra, mert a másik változatot (New Moonos háttérrel) valószínűleg 1-2 nap és letörlik, mert teli lett spammelve az annotáció mindenféle átverős linkekkel.

Megint 17

Őszintén szólva a Megint 17 egy olyan film, amire magamtól be nem ültem volna a moziba, és meg merem kockáztatni, hogy lehet le sem töltöttem volna. Egyrészt azért, mert az amerikai limonádé nem kifejezetten az esetem, másrészt meg úgy gondolom, hogy Matthew Perry a Jóbarátok óta nem igazán tud újat, vagy egyáltalán jót mutatni. Az előítéletem beigazolódni látszott a vetítés elején, de a film mégis megmenekült, ha érdekel hogyan, akkor olvass tovább.

Megint 17 (17 again)

A Megint 17 alaptörténete rendkívül egyszerű, ahogy ezt egy B-movietól az ember elvárná. Mike O’Donnell egy fiatal srác, aki ígéretes sportkarrier elé néz, ám feladja az álmát, hogy feleségül vehesse Scarlettet, aki gyereket vár tőle. Az áldozathozatal és a film cselekménye között eltelt 20 évet jótékony homály fedi, azonban szépen, lassan tisztává válik, hogy lehet Mike nem a legjobb döntést hozta meg 17 évesen, legalábbis ez tűnik a legnyilvánvalóbbnak abból, hogy éppen válnak a feleségével, a munkahelyén várt előléptetése is elmarad, és ráadásul egy fura kényszerképzet, pontosabban annak szüleménye gyötri. Régi iskolájába visszatérve Mike találkozik egy idős takarítóval, majd az élete fenekestül felborul, olyannyira, hogy ismét visszanyeri kamaszkori külsejét, de az ember, a belső változatlanul a negyvenes éveiben járó O’Donnellt tükrözi. Mike tehát döntéshelyzetbe kényszerül, esélyt kap ugyanis, hogy végre megvalósítsa azt az álmát, amit 17 évesen egyszer már elszúrt, de választhatja a másik utat is, vagyis helyrehozhatja a családi életét.

A Megint 17 tipikus amerikai vígjáték, teli képtelen helyzetekkel, hatásvadász poénokkal, tökéletesen kinéző emberekkel, és idealizált karakterekkel, talán csak a fingós poénok maradtak ki belőle, de az már végképp a legalja lett volna. Mégis, a film egészen szórakoztató, a kicsivel több, mint 100 perces játékidő gyorsan eltelik, és az ember nem találja annyira erőltetettnek. Az, hogy a film után az ember nem tépi a haját és nem akarja egész Hollywoodot porig rombolni, részben köszönhető annak, hogy Matthew Perry (a 40-es O’Donnell) egy karcsú negyedóráig látható a filmben, bár őszintén szólva azt is eléggé megerőltető végigülni. A többi szereplő viszonylag rendben van, különösebb színészi bakit, túljátszottságot nem igazán tapasztaltam.

Így a végére annyit tudok tanácsolni, hogy ha kicsit fáradtabbak vagytok a kelleténél, és szeretnétek egy visszafogottan humoros, de kellemes kis B-alkotást megtekinteni, akkor mindenképp nézzétek meg a Megint 17-et. Csodát ne várjatok tőle, sírva röhögni, földön fetrengeni nem fogtok, de azért lesz pár derűs percetek, és esetemben a 650 forintos jegyár sem volt túlságosan borsos ezért a filmért.

A Törvény gyilkosa

Mikor megláttam egy műsorismeretőben a Törvény gyilkosa című filmet, no meg azt, hogy Robert De Niro, és Al Pacino egy filmben játszik, még fogalmam sem volt róla, hogy az utóbbi évek egyik legjobb krimijét fogom látni. Egy dologban voltam biztos, hogy ez a film a végleteké lesz, vagy egy mocskosul színvonalon aluli, a két színész idáig felépített munkásságát meggyalázó film születik, vagy egy újabb zseniális tekercs fog előttem lepörögni a mozivászonra vetülve.

A törvény gyilkosa - Robert De Niro

A Törvény gyilkosa tipikusan az a film, amiről az ember nem szívesen mesél, hiszen a történetéről leírt minden szó önmagában rombolja a film élvezeti értékét. Én sem szaporítom a szót sokat a sztori vonallal kapcsolatban, elég legyen annyi, hogy két rendőr, két bajtárs történetét dolgozza fel a film, remek karakter kidolgozással, szép operatőri munkával és hihetetlenül jó színészi alkotásokkal.

Hosszabb postot szerettem volna írni, de úgy érzem, hogy erről a filmről csak azután érdemes beszélgetni, hogy látta az ember, és nem szeretném elvenni senkitől az élvezetet, így azt javaslom, hogy várjátok meg a DVD-t és vegyétek meg a filmet, mert ezért a filmért egyáltalán nem kár a pénzt kiadni, még ha elsőre nem is lesz olcsó.